Az élőhelyek fragmentációjának, végsőképpen elszigetelődésének globális méreteire
tekintettel szükségessé vált olyan prediktív ökológiai modellek kidolgozása, amelyek időben
előre jelezhetik az izolációval járó kockázatokat. Ehhez mindenek előtt az elszigetelődés
fogalmának tisztázása szükséges. Az óceáni szigetvilágra kidolgozott szigetjelenség aspektusai
(egyensúlyi dinamika, izolált populációkat érintő új ökológiai-evolúciós nyomások) a
szárazföldön is azonosíthatók. Azonban a szárazföldi populációk közötti génáramlást gyakran
megkönnyíti az élőhelyek térbeli és időbeli érintkezése, mely esetben a térbeli variabilitás fő
várható oka a földrajzi távolság általi elszigetelődés. Az óceáni szigetek és szárazföldi
populációk térbeli változatosságának összehasonlítása tágabb fogalmi keretet nyújthat a
földrajzi elszigetelődés mechanizmusainak vizsgálatára. Ugyanakkor a populációk térbeli
változatosságát kiváltó okok nem mindig földrajzi jellegűek, hiszen gyakran még a szigetvilág
egyediségét is az ökológiai, és nem a földrajzi távolság határozza meg.
Tanulmányunkban megvizsgáltuk a földrajzi és ökológiai távolság hatását a növény- és
állatpopulációk térbeli fenotípusos és neutrális genetikai változatosságára, összehasonlításban
óceáni szigeteken és a szárazföldön. A vizsgálathoz 129 olyan publikáció adatait digitalizáltuk,
amely egyazon faj legalább két-két populációját tanulmányozta szigeteken, illetve a
szárazföldön (összesen 1193 szigeti és 1021 szárazföldi populáció 13037 adatát használva fel).
A Bayes-i inferenciára épülő modellekben a függő változó a populáció-párok arányának
logaritmusa volt, a fix hatás a földrajzi helyzet (sziget vagy szárazföld), földrajzi távolság,
ökológiai (klimatikus) távolság és a taxonómiai besorolás (növény vagy állat), a random hatás
a tanulmány, faj, filogenetika, taxonómiai csoportok voltak. A genetikai modellek
heterozigótaság, lókuszonkénti allélszám, genetikai polimorfizmus, genotípus változatosság
stb. értékeket, míg a tágabb értelemben vett fenotípusokra vonatkozó modellek jellegeket
(méret, súly), életmenet-összetevőket (túlélés, szaporodás), fiziológiai stb. méréseket foglaltak
össze.
A genetikai sokféleséget nem befolyásolta jelentősen a populációk földrajzi és ökológiai
távolsága, földrajzi helyzete vagy taxonómiai besorolása, habár a földrajzi távolság valamivel
gyakrabban növelte a populációk közötti különbségeket. A szigeteken már minimális földrajzi
távolság mellett is magas volt a populációk térbeli fenotípusos variabilitása (jóval magasabb, mint a szárazföldön), míg a szárazföldi populációk között csupán a földrajzi távolság
növekedése emelte némileg a különbségeket.
Tehát az óceáni szigeteken erőteljesebben megmutatkozott, hogy a fenotípusos variabilitás
és a neutrális genetikai diverzitás eltérő folyamatok eredménye. A szigeteken a neutrális
genetikai diverzitási mintázatoknál kifejezettebb volt a fenotípusok változatossága, jelezve a
szigetek kapcsán jól ismert erőteljes evolúciós folyamatokat. Eközben a szárazföldi populációk
valószínűleg kedvezőbb térbeli és időbeli kapcsolatai a fenotípusos változatosságot
alacsonyabb szinten tartották.
Összefoglalásként elmondható, hogy a populációk térbeli fenotípusos variabilitása
elsősorban az élőhely-rendszerek alacsony átjárhatóságának köszönhető, míg a neutrális
genetikai diverzitási mintázatokra a földrajzi, és különösen a klimatikus távolság lassabban
vagy ritkábban fejti ki a hatását
