Johann Friedrich Herbart (1776-1841) rendszeralkotó pedagógus vizsgálata a neveléstudomány kutatásainak hiányzó területe. 1979 óta nem jelent meg átfogó szakirodalmi alkotás, Herbart neve leginkább tankönyvek sztereotip leírásaiból vált ismertté. A herbarti pedagógia felülvizsgálatára a 21. század első éveiben már emlékeztettek a hazai kutatók, de azóta sem indítottak új vizsgálódást a kijelölt témában. Az könyv célkitűzései között szerepel, hogy ismertesse Herbart pedagógiájának rendszerére és alkotójára vonatkoztatott 19-20. századi értelmezéseket és vélekedéseket. A kutatásunk során a következő interpretációs síkok megkülönböztetése történt a kiegyezéstől 2001-ig: 1. A herbarti pedagógia ellentmondásos fogadtatása a 19. század második felében. 2. Ezt követi az az interpretáció, ahol Herbart, a pszichológia és az etika megújítójaként, a tudományos pedagógia kidolgozójaként jelenik meg. 3. Az elismerést követően, az új pszichológiai kutatások fényében viszont már egyre többen figyelnek fel a herbarti pszichológia és etika kritikus pontjaira. 4. A kritika végül támadásba fordul, s a 20. század első évtizedeiben a herbarti pedagógia elavult rendszerré válik az új (reform)pedagógiai irányzatok mellett. 5. A közösségi nevelés képviselői a herbarti pedagógiát individualistának látják, 6. míg a második világháborút követően számos tankönyvíró burzsoá pedagógusnak bélyegezi. 7. A könyv szerzője olyan olvasatot is, ahol Herbartot nem reakciós, de kegyetlen nevelőként/gondolkodóként tűntetik fel. 8. És van, ahol Herbart tekintélyelvű, reakciós pedagógus képében válik ismertté. 9. A hazai monográfia születésével ismét egy szakmai (objektív) olvasat kísérletére találunk példát. A monográfiát követően mégsem ez a törekvés válik általánossá, hiszen a leírások során ismét felfedezhetjük az előző évtizedek jelzőit. 10. A következő interpretációs sík a korábbi olvasatokban előforduló kijelentések sajátos szintézisét jelenti. 11. 1992-től, az előző csoporttól viszont már elkülönülnek azok a szerzők, akik újat keresnek a herbarti pedagógiában. 12. A 21. század elején pedig a szakma már egy új interpretáció kialakítására törekszik. A szerző törekvése, hogy a primer szövegek ismeretével egy letisztított, a nemzetközi álláspontot tükröző Herbart-képet adjunk. Végül pedig felülvizsgálja azt a két markáns Herbart-értelmezést, ami a 19-20. század Herbart-képét meghatározta: a reformpedagógiai olvasatot és a szocialista tankönyvírók bírálatát. Az egész mű során nyomon követhető a hermeneutikai kérdésfeltevés. A kutatás eszközei között primer nyelvű szakirodalom forrásfeltárása, a szekunder irodalom bemutatása, tankönyvek tartalomelemzése és a Magyar Pedagógia c. folyóirat szemlézése szerepel
