Nagy, Andor

Repository of the Academy's Library

248 SzemleA recenzens hogyan is zárhatná máshogyan a kissé hosszúra nyúlt ismertetését: reméljük, hogy további konferenciák és tanulmánykötetek teszik megérthetőbbé e jeles család szerteága-zó és sok réteget tartalmazó könyvszeretetét és gyűjtőszenvedélyét. És várjuk a szakdolgozato-kat, valamint a doktori értekezéseket a 19. szá-zad második felének és a huszadik század első felének felvidéki bibliofiliájáról a szlovák és magyar kutatók fiatal nemzedékétől! Rögtön egy ötlet a további kutatáshoz: kívánatos lenne a Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fénykép-tárában őrzött képek alaposabb vizsgálata, ame-lyek a lengyeli kastélyról készültek (a teljes lista megtekinthető Óhidy Viktor említett disszertá-ciójában, a jegyzetekben és a kézirat végén).Végezetül érdemes megemlíteni, hogy a ta-nulmánykötet (Aponiovci v dejinách knížnej kultúry) megjelent szlovák nyelven is tavaly, ugyancsak a turócszentmártoni kollégák gon-dozásában.FaRKas GáBoR FaRKasVerók Attila, Martin Schmeizel, (1679–1747), Eger, Líceum Kiadó, 2015, 350 p.A 18. századi erdélyi szász tudománytörténet alighanem a legtermékenyebb és legkomplexebb polihisztorával, Martin Schmeizel (1679–1747) életével és munkásságával foglalkozik Verók Attila nemrégiben megjelent monográfiája. A brassói szász polgárcsaládból származó Mar-tin Schmeizel egészen a közelmúltig a méltatla-nul elfeledett személyek körét gyarapította, mind a hazai, mind az európai szakmai köztudatban. Néhány életrajzi adattól és rövidebb ismertetés-től eltekintve Schmeizel tudományos működésé-ről – magyar nyelven pedig különösen – szinte semmit sem lehetett olvasni. Ezen az állapoton változtatott Verók Attila hangyaszorgalommal végzett kutatómunkája, melynek eredménye-képpen mintegy tíz éve sorra publikálja a szász tudós sokoldalú munkásságát bemutató és elem-ző írásait. Éppen e szerteágazó (úttörő) tevé-kenységét foglalja össze az egri Líceum Kiadó gondozásában megjelent könyve, amely a szerző 2008-ban megvédett, azóta újabb eredmények-kel gazdagított doktori értekezése.A kiadvány a rövid bevezető után Martin Schmeizel életútjának bemutatásával kezdődik. Martin a családjában a második generációs értel-miségiek sorába tartozott. Apja, Michael Schmei-zel 1640 körül született Botfalván (Bod, Brenn-dorf), aki az erdélyi szász egyházi értelmiségiek megszokott életpályáját követte. Előtanulmá-nyait a brassói Honterus gimnáziumban végezte, majd a wittenbergi egyetemen tanult teológiát. Hazatértét követően – a korabeli szokásoknak megfelelően – megházasodott, feleségül vette Catharina Klöskesint (?–1692). Hosszú évekig házitanítóként működött, majd egykori gim-náziumának lektor fokozatú tanára volt. 1685. november 22-től három hétig a Szt. János-temp-lom prédikátoraként is szolgált, december 11-én azonban váratlanul – és igen fiatalon – elhalá-lozott. A brassói hagyatéki összeírások szerint Catharinának Michaellel kötött házassága a má-sodik volt, amelybe két gyermeket is magával hozott (Thomas és Catharina). Kettejük közös gyermeke volt Martin, akinek a vagyonát az anyja halála után fele részben megörökölte – míg a két féltestvére az örökség másik felén osztozko-dott (vö: Brassó Megyei Állami Levéltár, „IV F2” Divisorat Protocoll, 557–559.).Feltételezhető, hogy az ifjú Martin is lelké-szi pályára készült, de (talán) a fiatalon elvesz-tett szülei miatt végül azon szász értelmiségiek között tarthatjuk számon, akik az előtanulmá-nyaikat követő peregrinációjuk során már nem tértek vissza többé hazájukba. Verók Attila ép-pen e korabeli jelenségre veti fel a „kulturális emigráció” fogalmának használatát. Peregriná-ciója során számos európai egyetemen (Jéna, Wittenberg, Greifswald, Halle, Koppenhága, Lund) is folytatott teológiai és történeti tanul-mányokat. 1712-ben magiszteri, 1716-ban dok-tori, 1722-ben professzori kinevezést kapott. 1731-től pedig élete végéig az államjog és a tör-ténettudományok professzoraként tevékenyke-dett a hallei egyetemen.A 18. század első felében a Schmeizelre jellemző polihisztorizmus ugyan nem volt egye-dülálló, de szerteágazó munkásságához kevés kortársáé mérhető. Számos tudományterületen alkotott maradandót. Éppen ezért a könyv követ-kező, fejezete „Martin Schmeizel tudományos DOI 10.17167/MKSZ.2016.2.248 Szemle 249és pedagógiai tevékenysége” című rész 11 to-vábbi alfejezetre oszlik, amelyben komplex képet kaphatunk a szász professzor sokoldalú munkásságáról. A következőkben, a teljesség igénye nélkül, de érzékeltetésképpen megem-lítek egy-egy példát a professzornak az adott tevékenységéhez kapcsolódó eredményei kö-zül, ekképpen illusztrálva a mű vezérfonalát is. Verók írása alapján Schmeilzelt mindenekelőtt a magyar és egyetemes történelem egy korai történetíróját ismerhetjük meg – egyebek mel-lett – Martin Luthernak a szász reformátorhoz, Johannes Honterushoz írt levelének forráski- adása, a magyar királyi hatalmi jelvények törté-netéről, jelentőségéről szóló tanulmánya, vagy például a koronáknak az ókortól a 18. száza-dig (52 rézmetszettel illusztráló) összefoglaló történeti munkája révén. Emellett egyháztörté-nészként (pl. az Erdély reformációtörténetéről szóló írása), jogtörténészként (jogi kérdéseket boncolgató tanulmányai), helytörténészként (Jénában a város- és egyetemtörténet írás meg-alapítója), vagy irodalomtörténészként (úttörő a hazai biográfiaírók sorában) is tekinthetünk rá. Mindeközben képet formálhatunk a kartográfiai (korának kiváló Erdély térképét rajzolta meg), földrajzi és útleírás-elméleti tevékenységeiről (egyetemi speciálkollégiumok tartása e témák-ban) is. Érdeklődésének állandó középpontjá-ban álltak a korabeli történeti segédtudomá-nyok. Ezek közül is első helyen a heraldika állt (a jénai egyetem „Professor heraldicae” jelző birtokosa volt és jelentős címertani kézikönyvet írt), de elsők között foglalkozott a statisztikával (az ő érdeme a szónak a köztudatba történő be-vezetése, valamint a „Collegium politico-statis-ticum” címen az államismeret egyetemi szintű oktatása), illetve a numizmatikával (értékes magángyűjteményre tett szert és írásaiban sok-szor felhasználta az éremtan által közvetített információkat) is. Kiemelten fontosnak tartotta a sajtótermékek követését, hiszen naprakész és széleskörű ismeretre szerinte leginkább a pe-riodikák folyamatos olvasásával tehetünk szert. Éppen ezért kurzust indított a sajtótermékekből szerezhető információkról (Zeitungskolleg) és el is várta a tanítványaitól ezek rendszeres kö-vetését. Publicisztikai munkásságát is e ponton érdemes megemlíteni. Élete végére közel ne-gyedszázados újságírói tevékenységet tudhatott magáénak, és elsőként írt (rendszerezően) a ko-rabeli hetilapokról. Érdeklődési köréhez tarto-zott a nyelvészet is: értekezéseket írt a német irodalmi nyelv és az erdélyi szászok által beszélt nyelv különbségéről – mára közel 240 erdélyi szász nyelvjárás ismert. Végezetül pedig tanár lévén (mintegy harminc egyetemi katedrán el-töltött éve során) a pedagógiával is foglalkozott, ezen belül is a tankönyvírással. Végigtekintve a felsoroltakon, külön érdekességként említhe-tő meg, hogy a számos tudományterülettel való foglalkozása ellenére sem támadták Schmeizelt soha a dilettantizmus vádjával.Élete főműve azonban a historia litteraria szellemében a teljesség igényével összegyűj-tött 1670 kötetből álló (közel 4100 művet tar-talmazó) tudós szakkönyvtára volt, ezzel is se-gítve a közös múlt emlékeinek fennmaradását. A könyv harmadik fő pillére éppen ennek bemu-tatása. Ma Schmeizel könyvtára Európa-szerte szétszóródva található. E ponton érdemes meg-említeni a szerző szisztematikus munkáját is, amely során a Saale folyó partján lévő hallei Franckesche Stiftungen százezernél is több régi könyves gyűjteményét egyesével átnézve sike-rült rekonstruálnia Schmeizel egykori könyv-tárát, regisztrálva benne a hungarica, illetve transilvanica vonatkozású könyveit – a kutatás mai állása szerint 535 db-ot, ebből 210 művet fizikailag is fellelve (Halle mellett a szebeni Brukenthal-gyűjteményben és a brassói levéltá-rakban is találva jó néhány példányt). Ezzel az egyik első (tudatosan gyűjtött), magyar vonatko-zású anyagokat tartalmazó magánkönyvtár nyo-maira bukkant. A kutatómunka eredményeinek további ékes bizonyítékát nyújtja a könyv mint-egy kétharmadát kitevő függeléke. Ezek között olvasható egyfelől a szerző által összegyűjtött, Schmeizelhez írt alkalmi költemények és pró-zai szövegek betűhív átírásai, másfelől a pro-fesszor életében és posztumusz nyomtatásban megjelent saját munkáinak kronologikus sor-rendbe szedett bibliográfiai adatai – különvéve azokat, amelyekben az előszavai, tanulmányai, publicisztikái és lexikon szócikkei találhatóak. A függelék tartalmazza továbbá Schmeizel-250 Szemlenek az alkalmi nyomtatványokban megjelent írásainak bibliográfiáját, kiegészítve a Schmei-zelnek ajánlott munkákkal, a műveiről készült recenziókkal, könyvismertetésekkel és a máig kéziratban maradt (kiadatlan) írásainak felsoro-lásával. Ezt követően a (jelenlegi) 282 tételből álló Schmeizel-könyvtár rekonstruált állomá-nyát teszi közzé. Zárásképpen pedig az igen kiterjedt személy- és helynévmutatót találjuk, amely hathatósan segíti a munkában való eliga-zodást. Külön kiemelendő az alkalmi írásokban említett személyek neveire való utalása, hiszen elősegíti a könyves kutatások eredményeinek beemelését az általános történeti, irodalom- és művelődéstörténeti kutatásokba. Ezekkel együtt pedig további összefüggésekre és konnotációs lehetőségekre is lehetőség nyílik.Természetesen egy ilyen mértékű áttekin-tést igénylő munka nem lehet mentes a hibáktól. Az egyes fejezetek kifejtései, a viszonylagos rövidségük miatt, rendkívül tömörnek hatnak, illetve nem mindig kerültek azonos mélységben tárgyalásra sem. Az alkalmi költemények szö-vegének betűhív átírásában talán túlzó és szük-ségtelen törekvés az eredeti nyomtatványok tipográfiájának követése (betűméret, félkövéres formázás, csillagok, vízszintes vonalak és versz-szakokat elválasztó kereszt alakú szimbólumok beszúrásai), hiszen még így sem egyezik meg az eredeti tipográfiával, de ami ennél is fontosabb, hogy a szövegek megértéséhez sem adnak hoz-zá. Néhány (említésre sem méltó) elütés mellett esztétikailag komoly problémaként hozható fel a tördelőszerkesztő munkája.Véleményem szerint azonban a szerző azon célja, hogy beemelje Martin Schmeizel tudo-mányos és pedagógiai tevékenységét a szakmai köztudatba, sikerült. E munka után már nem ké-szülhet olyan erdélyi szász irodalom- és tudo-mánytörténeti összefoglalás, ahol (a korábbiak-hoz hasonló módon) említés nélkül, vagy igen szűkszavúan „elintézhetnék” az erdélyi szász tudós polihisztort. Verók Attila jelen bemutatott írása pedig a vele kapcsolatos információknak kétségkívül hiánypótló, fontos munkáját jelenti.naGy andoRFarkas Gábor Farkas, Régi könyvek, új ka­landok, 12 történet a könyvtárak mélyéről, Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2015, 360.„Minden jó történet a könyvtárban kezdődik” (14) – ez a tételmondata és szerkesztési alapel-ve Farkas Gábor Farkas legújabb kötetének. Az egymás mellé helyezett, pontosabban egymás-sal sűrű hálóba kötött tizenkét szövegen keresz-tül ez a tétel bizonyítást is nyer. Nem csupán a filológia és a régikönyves szakma berkeiben jártas olvasók számára, hanem – ahogy a „tu-dományos-ismeretterjesztő könyvecske” (3) eredendő célja kijelöli – az úgynevezett laiku-sok számára is. A Régi könyvek, új kalandok, 12 történet a könyvtárak mélyéről című össze-állítás éppolyan izgalmas vállalkozásnak tűnik, mint az alapját adó, 2013-as előadássorozat, amikor is a szerző-előadó arra tett kísérletet, hogy az Országos Széchényi Könyvtár alapítá-sának 211. évfordulója előtt tisztelegve, 12 óra alatt 12 történetet osszon meg a közönséggel az általa igen jól ismert régi könyves világból. Az előadássorozat azonban a kötet szerkezetét ösz-szefogó hármas keretnek csupán az egyike. Az előszó és utószó (pontosabban a Bevezető törté-net és a Történet vége) igyekszik meggyőzni az olvasót, hogy mitől válik indokolttá a szövegek egy kötetbe foglalása: az 1985. évi laktanya-beli történelemóra, és az 1926-ban megjelent, a mohácsi csatáról szóló antológia témakijelölő szerepének elbeszélése adja a könyv esszésze-rű keretét. Ez vezet be abba a történethálóba, amelyet a szerzői állítással ellentétben nemcsak a kíváncsiság tart össze. Mindezt ugyanis hol szorosabban, hol lazábban összefűzik a külön-álló fejezetekben fel-felbukkanó filológiai és történelmi érintkezési pontok, visszaköszönő szereplők – legyen az a szereplő valós törté-neti figura, egy krónikapéldány, vagy akár egy csillag. Mindehhez a szerző pontosan kijelöli a megszólalás keretét: a „tudományos komoly-ság” és a „könnyed tartalom” (14) váltakozása teljes mértékben megvalósul, miközben az ol-vasmányos, világosan elővezetett tanulmány-változatok érthető, sima felszíne alatt kiolvas-DOI 10.17167/MKSZ.2016.2.250

Verók Attila, Martin Schmeizel, (1679–1747), Eger, Líceum Kiadó, 2015, 350 p.

http://real.mtak.hu/38878/1/Nagy_Mksz_2016_2_u.pdf

Verók Attila, Martin Schmeizel, (1679–1747), Eger, Líceum Kiadó, 2015, 350 p.

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library