Bérces, Sándor

Hegyessy, Gábor

Szél, Győző

Repository of the Academy's Library

60606161Veszélyeztető tényezők: Hazai állományának fennmaradása a zavartalanabb sztyepplejtőkön és szikla-gyepeken biztosítottnak tűnik. Az, hogy korábban extenzíven használt (legeltetett, kaszált) területeken jelentős állományai élnek igazolja, hogy a kisebb mértékű zavarást populációi elviselik. Ugyanakkor kimutatható, hogy más állományait az utóbbi évtizedekben az antropogén eredetű zavarás jelentősen károsította. A főbb veszélyeztető tényezők az élőhelyek növényzetének természetes úton való záródása, az élőhely méretének csökkenése, feldarabolódása. Az intenzív legeltetésből, valamint a túltartott vadál-lomány miatt kialakuló erőteljes taposás az elszigetelt kisméretű állományokra különösen kedvezőtlenül hat.Természetvédelmi kezelés: Széles körű elterjedtsége és helyenként tömeges volta miatt védelmi be-avatkozást általában nem igényel. A kisebb állományok megőrzése érdekében a sztyepplejtőjelleg fenn-tartását kell biztosítani. Az erősen záródó növényzetben kaszálással, kis intenzitású legeltetéssel és/vagy cserjeirtással kell fenntartani a növényzet e faj számára kellően nyílt szerkezetét. A mészkőbányászattal veszélyeztetett populációk fennmaradása – az elmúlt időszak bányabezárásai (Bél-kő, Esztramos) miatt – biztosítottnak látszik. A faj elterjedése az intenzív kutatások ellenére sem tekinthető teljesen feltárt-nak. Lokális populációi a középhegységek legkülönbözőbb pontjairól előkerülhetnek. A hazai állomány védelme érdekében az área további térképezése és a már ismert populációk monitorozása egyaránt szük-ségesnek tűnik.Irodalom: Harz 1957, 1975, Mařan 1958, Nagy 1974b, 2002, Nagy & Puskás 2007, Nagy & Rácz 1996, 2007, Nagy et al. 1999, Rácz 1998a, 1998b, Varga et al. 1989Nagy Antal – Rácz István AndrásKárpáti vízifutrinkaCarabus variolosus Fabricius, 1787Védelmi kategória: IUCN besorolása –; hazánkban fokozottan védett, pénzben kifejezett értéke 100 000 Ft.Leírás, bemutatás: Testhossza 23–30 mm. A Carabus-fajok többségéhez hasonlóan röpképtelen, teste teljesen fekete. Feje és előháta ráncos és pontozott, előhátának elülső szegélye ívesen homorú. Szárnyfedő-inek felülete rendszertelenül ripacsosnak látszik, közelebbről nézve azonban jól látható, hogy a hosszanti gödörsorokat láncszerű kiemelkedések tagolják. A hímek szárnyfedői a csúcs előtt gyengén beöblösödők, míg a nőstényekéi erősen kimetszettek. A hímek elülső lábfejének első három íze kiszélesedett, ezek alul sűrűn, kefeszerűen szőrözöttek.A kárpáti vízifutrinka igen jellegzetes megjelenésű, csak a hozzá nagyon közel álló dunántúli vízifutrinkával (C. nodulosus) lehet összetéveszteni. Ez utóbbi átlagosan valamivel nagyobb termetű (26–33 mm), szárny-fedőin a gödrök és a kiemelkedések nem határolódnak el olyan élesen, mint a kárpáti vízifutrinkánál. Biztos elválasztó bélyeg a hímek ivarszervének vége, amely a kárpáti vízifutrinka esetében tompa és rövid, míg a dunántúli vízifutrinkánál viszonylag hosszú és hegyes. A két faj nálunk sohasem fordul elő együtt. Ma sincs egyetértés a két vízifutrinka taxonómiai státuszának megítélésében. Egyes munkák a A kárpáti vízifutrinka csak a Zempléni-hegységben fordul elő© Somay László62626363dunántúli vízifutrinkát a kárpáti vízifutrinka alfajaként (C. variolosus nodulosus) tárgyalják. A nagyobb összefoglaló könyvek másik részében viszont a hasonló életmódot folytató két vízifutrinka önálló fajként jelenik meg. Amikor Magyarország a kárpáti vízifutrinka felvételét kezdeményezte az Élőhelyvédelmi Irányelv (92/43/EGK) II. mellékletébe, csak a keleti elterjedésű kárpáti vízifutrinkát értette rajta, a Nyu-gat-Európa és hazánk területén is előforduló dunántúli vízifutrinka felvételére akkor önálló fajként nem volt lehetőség. Hazánk ebben a szűkebb értelemben hajtotta végre a Natura 2000 területek kijelölését is, és később, 2006-ban is csak a kárpáti vízifutrinkáról készített állapotjelentést. Más országok (mint Szlo-vénia és Franciaország) ezzel szemben C. variolosus néven valójában a C. nodulosus-t értették (ez utóbbi országokban egyébként a kárpáti vízifutrinka elő sem fordul).A faj ökológiája: Az ÁNÉR-ben meghatározottak közül a következő élőhelyen fordul elő: égerligetek (J5). A Natura 2000 élőhelyek közül az alábbiban fordul elő: éger- és kőrisligetek, puhafás ligeterdők, láperdők (91E0). A kárpáti vízifutrinka nevének megfelelően a hegyvidéki patakok vízparti régiójához, azon belül is leginkább az égerligetekhez kötődik. Szlovákiában különböző stádiumú lárváit júliusban szintén patak közelében, 650–900 m-es tengerszint feletti magasságban, korhadó lombos fákban talál-ták meg. Kelet-Szlovákiában korhadó bükkfában gyűjtötték bábját augusztusban. Egyetlen biztos hazai lelőhelyén, a Zempléni-hegységben az égerligetek és égerlápok olyan helyein él, ahol a talaj állandóan telítve van vízzel. Ezen a helyen sohasem találtak fában telelő imágókat, mint a dunántúli vízifutrinka esetében a Bakonyban vagy a Kőszegi-hegységben. A kárpáti és a dunántúli vízifutrinka magyarországi állományai között talán ez az egyetlen életmódbeli különbség, ami azonban kellő számú megfigyelés hiányában aligha általánosítható a vízifutrinkák teljes elterjedési területén.A vízifutrinkák vízhez kötődő bogarak, mind imágóik, mind lárváik (legalábbis életük egy részében) vízi álla-tokra – férgekre, vízicsigákra (Gastropoda), bolharákokra (Gammaridae), tegzes- (Trichoptera) és bogárlárvákra (Coleoptera), esetenként kétéltűekre (Amphibia) és halakra (Pisces) – vadásznak. A kárpáti vízifutrinka esetében a tegzesek imágóit és lárváit valamint a gyászcsíkbogarakat (Agabus spp.) említik táplálékként. A Zempléni-hegységben bolharákot (Gammarus spp.) zsákmányoló futrinkát figyeltek meg éjszaka a Kemence-patakban.A vízifutrinkák éjszaka és nappal egyaránt aktívak. A dunántúli vízifutrinka imágói vadászat közben akár 21 percig is képesek a víz alatt maradni. E faj első stádiumú (L1) lárvái szárazföldi aktivitásúak, míg az L2 és L3 stádiumú lárvák vízi életmódot folytatnak. Érdekes, hogy a lárváknak vadászat közben csak a feje és a tora merül a vízbe, miközben vagy a vízfelszínen úsznak, vagy potrohvégükkel valamilyen szilárd tárgyhoz rögzülnek.A Bihar-hegységben a vízfelszín alatt néhány dm-es mélységben párosodó kárpáti vízifutrinkákat figyel-tek meg tavasszal. Észak-olaszországi tapasztalatok alapján a dunántúli vízifutrinka párzása április–má-jusban zajlik, majd a talajba lerakott mintegy 5×2 mm-es nagyságú petékből tíz nap után kelnek ki a lár-vák. Az első stádiumú lárvák nyolc, a második stádiumúak hét nap alatt fejlődnek ki, míg a lárvafejlődés teljes idejét 35 napra becsülik. A lárvák fejlődése májustól június végéig tart, a frissen kelt imágók július végén, augusztus elején jelennek meg. Szlovákiai megfigyelések alapján a kárpáti vízifutrinka bábozódá-sa korhadó fában zajlik, más adatok szerint a talajban, közvetlenül a vízparton.A Zempléni-hegységben 1988 és 1989-ben, Rostalló környékén végzett vizsgálatok szerint a kárpáti vízifutrinka rajzásának csúcsa júniusra esik, míg augusztusban egy második, kisebb aktivitás is megfigyelhe-tő. Porván 2008-ban, a Szőlő-hegy alatti égeresben májusban észlelték a dunántúli vízifutrinka legtöbb pél-dányát, de néhány július–augusztusban is előkerült. Ezenkívül megállapították, hogy a tavasszal megjelenő és a szaporodásban részt vevő imágók nyár derekán nyugalmi állapotba vonulnak, így elkülönülnek az adott évi (nyári) generáció képviselőitől. A bogarak aktivitása nyár végétől a következő tavasz elejéig szünetel. Az eddigi tapasztalatok alapján a kárpáti vízifutrinka és a dunántúli vízifutrinka egyaránt tavasz végi, nyár eleji szaporodású faj. Lárváik nyugalmi állapot (dormancia, diapauza) nélkül fejlődnek, imágóik telelnek át.Elterjedése Európában: A Közép-Európában és a Balkán-félsziget északi részén élő kárpáti és dunán-túli vízifutrinka vikariáns elterjedésű fajok, vagyis populációik jelen ismereteink szerint sehol sem élnek együtt. A kárpáti vízifutrinka elterjedésének súlypontja a Kárpátok területére esik, így előfordul Szlo-vákiában, Magyarország északkeleti részén, Ukrajnában, Romániában, de megtalálható Moldovában, Csehországban és Lengyelország délnyugati felében is. Áreája dél felé kiterjed Szerbia északnyugati részére, de ismerjük a Bánságból, a Szerémségből és a Fruška Gorából is. Legdélebbi előfordulása Bul-gáriában, a Balkán-hegység nyugati részén található, ahol meglehetősen kis területen él. Elterjedési területén többfelé megritkult élőhelyének szennyezése és eltűnése miatt. A dunántúli vízifutrinka Fran-ciaország keleti részén, Németországban, Svájcban, Ausztriában, Észak-Olaszországban, Magyarország nyugati részén, Szlovéniában, Horvátországban, Bosznia-Hercegovinában valamint Szerbiában for-dul elő. Elterjedésének déli határát Koszovó északi része képezi. Áreája szaggatottabb, mint a kárpáti vízifutrinkáé. A két faj csak Magyarországon és Szerbiában fordul elő együtt, de populációik itt sem érintkeznek.Elterjedése Magyarországon: A kárpáti vízifutrinka hazánk-ban nagyon ritka, jelenleg csak a Zempléni-hegység központi ré-széből ismert. A legtöbb példány a Kemence-patak felső folyásánál került elő a Regéc határában fekvő Rostalló melletti égerlápból. Nem-rég egy másik populáció is ismertté vált Telkibánya közelében, az Ósva völgyben.A dunántúli vízifutrinka hazánkban jóval többfelé és nagyobb területen honos, mint a kárpáti vízifutrinka, és helyenként jelentősebb állományai is vannak. Jelenleg is bizonyosan előfordul a Vértesben, a Bakonyban, a Zselicben, valamint az Alpokalján, a Soproni-hegységből és a Mecsekből csak régi adatai ismertek. Néhány példányát Fodor Jenő Zala megyében, Lenti közelében is gyűjtötte 1962-ben. A dunántúli vízifutrinka a Vértesben az oroszlányi Majki-tónál, illetve a Pénzes-forrásnál került elő. A Bakonyban a hegység északi részén találták meg Porvánál, a Hódos-ér völgyében és a Szőlő-hegy alatti égeresben, illetve Bakonybél környékén a Tiszta-víz-forrás mellett és a Gerence partján. A Zselicből többek között Kaposváron, a Nádasdi-erdőből, illetve Cserénfán égeres patakvölgyből került elő. Az Alpokalján főként a Kőszegi-hegységből, Bozsok és Kőszeg, illetve az Őrségből és a Vasi-Hegyhátról Csörötnek, Kétvölgy és Kondorfa térségéből ismerjük előfordulását. A múzeumi példányok lelőhelycédulái alapján a dunántúli lelőhelyek zöme vízparti égeres, ritkábban ültetett lucos (a tényleges élőhely azonban feltehetőleg ebben az esetben is inkább égeres).Állománynagyság: A hazai vízifutrinkák esetében állománybecslést nem végeztek, ezért a magyarországi populációk nagysága legfeljebb az adott helyszínről előkerült példányok számából becsülhető. Ilyen alapon a dunántúli vízifutrinkának bizonyosan erős populációi élnek Kaposvár környékén, az Észa-ki-Bakonyban Porvánál, a Kőszegi-hegységben, illetve az Őrségben és a Vasi-Hegyháton. A kárpáti vízifutrinka populációi a Zempléni-hegységben valószínűleg kisebbek, de a lakott településektől távoli élőhelyük viszonylagos háborítatlansága miatt feltételezhető az állandóságuk.64646565Veszélyeztető tényezők: A kárpáti vízifutrinka állományainak sérülékenysége részben a populációkat al-kotó egyedek csekély számával, részben a faj számára alkalmas élőhelyek kis kiterjedésével magyarázható. A kis egyedszámú populációk ráadásul többnyire erősen elszigeteltek, ami tovább növeli sebezhetőségüket. Az elsődleges veszélyforrást az élőhelyek felszámolása jelenti, így többek között a vízfolyások szabályozása, a kisvízfolyások szennyezése, a mederkotrás, valamint minden olyan, a vízifutrinka élőhelye környékén végzett nagyobb arányú fakitermelés, mely az élőhely klímáját alapvetően befolyásolja. További veszélyforrást jelent a bányászati tevékenység a feltáróutak létesítésével, illetve az idegenforgalmi infrastruktúra további terjeszke-dése, melynek során többek között területrendezésre, kábelfektetésre, útépítésre kerülhet sor.Természetvédelmi kezelés: Kerülni kell a kárpáti vízifutrinka élőhelyének átalakítását, táj- és termőhelyidegen fafajokkal történő betelepítését, az élőhelyén végzett tarvágást, a vízfolyások szabályo-zását, a vízfolyásba tisztított vagy tisztítatlan szennyvíz bevezetését. Szintén kerülendő az élőhely környé-kén az építkezés, az útépítés, valamint az erdő életébe történő drasztikus beavatkozás és parkosítás.Irodalom: Breuning 1932–1937, Burmeister 1939, Casale et al. 1982, Csiki 1946, Deuve 2004, Hegyessy 1990, 2010a, Hůrka 1973, 1996, Kutasi 2002, 2010, Löbl & Smetana 2003, Matern et al. 2007, 2008, 2009, Müller-Motzfeld 2004, Nagy et al. 2004, Sturani 1963, Szél et al. 2007a, Turin et al. 2003aSzél Győző – Bérces Sándor – Hegyessy GáborMagyar futrinkaCarabus hungaricus Fabricius, 1792Védelmi kategória: IUCN besorolása –; hazánkban fokozottan védett, pénzben kifejezett értéke 100 000 Ft.Leírás, bemutatás: Testhossza 22–30 mm, a nőstények általában zömökebbek és nagyobbak a hímeknél. A legtöbb Carabus-fajhoz hasonlóan szárnyatlan, teste szénfekete, felül a finom recé-zet miatt matt, kissé zsírfényű. Feje és előháta igen finoman és sűrűn pontozott, a szárnyfedő korongján a pontok nagyobbak. A szárnyfedőkön a rendszertelenül álló, szabad szemmel alig kivehető apró pontokon kívül jól látható lapos gödröcskék is vannak, melyek három hosszanti sorba rendeződtek. Az előtor sokkal szélesebb, mint amilyen hosszú, hátrafelé alig keskenyedő, oldalpereme kissé felhajló, hátulsó szögletei szélesek, lekerekítettek. Alul, a 4., 5. és 6. haslemez tövén éles harántbarázda látható. Az ajaktapogató utolsó előtti (második) ízének belső oldalán több serte van, melyek két sorban vagy csoportban helyezkednek el.A magyar futrinka legnagyobb állományai a Duna–Tisza közi homokpusztákon találhatókA kárpáti vízifutrinka jellegzetes élőhelye a patakparti égeres Rostallónál, a Zempléni-hegységben© Rahmé Nikola © Hegyessy Gábor

Kárpáti vízifutrinka (Carabus variolosus Fabricius, 1787)

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library