Varga, András

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)

Varga András Orvosaink olvasmányműveltsége a 17. században 1980-ban a szegedi egyetem I. sz. Magyar Irodalomtörténeti Tanszéken és az Egyetemi Könyvtárban Keserű Bálint vezetésével kezdődtek meg azok a kutatások, amelyek célja a kora újkori Kárpát­medence olvasmánykultúrájára vonatkozó levéltári források - első­sorban könyvjegyzékek -feltárását tűzték ki célul. A több mint egy évtizedes kutatómunka során hozzávetőleg kétezer 16-18. századi magyarországi könyvjegyzék került bibliográfiai nyilvántartásba amelyek mintegy 90 ezer könyves adatot tartalmaznak. A magán­könyvtárakról készült jegyzékek száma 769, s ez az adatmennyiség mar alkalmas statisztikai, olvasmányszociológiai és művelődés¬ történeti következtetések levonására. (1) Dolgozatunkban a városi polgárság egy csoportjának, a magyarországi orvosok ol-yasmányanyagának vizsgálatát tekintettük feladatunknak. Nem vizsgáltuk sem a u _ S Z 3 Z f 1 h u m a n i s t a t u d o s o k Vohann Dermchwam, Zsámboky János, Johannes MchaelBrutus), sem a 17. századi főurak enciklopédikus gyűjteményét, s nem elemez­tük a városi polgárság más képviselőinek jegyzékeit sem, noha biztosan állíthatjuk, hogy csaknem minden jelentősebb magángyűjteményben, sőt háztartásban őriztek gyógyítás­sal, botanikával, állatorvoslással kapcsolatos kiadványokat. Rövid tanulmányunk tehát nem a magyarországi magángyűjtemények orvosi könyvanyagát, hanem az orvosi réteg könyvgyűjteményeit vizsgálja. Elemzésünk ugyanakkor a 17. századi nyugat- és felső-magyarországi városokra összpontosít, mert statisztikailag értékelhető anyag ebből a kor­szakból es erről a földrajzi területről maradt ránk. (2) Magyarországon az orvostársadalom mint értelmiségi csoport a 16. század második fe­leben jelenik meg. Az orvosi gyakorlat a 16. század közepéig szabad foglalkozás volt s csak Miksa császár rendelete (1576) kötötte az orvosi praxist egyetemi végzettséghez. Hazánk­ban 1770-ben alapítottak a nagyszombati egyetemen az első orvosi kart, ez idő előtt tehát a magyar ifjúság a külföldi egyetemeken szerezhette meg a szükséges orvosi képzettséget Az országhoz legközelebb eső bécsi egyetem a 16. század elején hanyatlásnak indult s a ma­gyar orvosképzésben betöltött primátusát csak a 19. században szerezte vissza Peregrinu­saink tehát elsősorban az olaszországi, a német és a svájci egyetemeket látogatták (3) Padovaban a 16. században legalább tizenkét, a 17. században pedig húsz magyar diák foly­tatott orvosi tanulmányokat, mint a reformáció századában Körösi Fraxinus Gáspár Bal-sarati Vitus János, Jeszenszky János, a következő évszázadban a soproni Ribstein és Pflueg család tagjai, a kassai Dávid Spielenberger vagy Johann Gottfried Hellenbach. Köztudott hogy peregrinusaink a legszámosabban Wittenberget keresték fel: Melanchthon haláláig 442, ettől kezdve a 16. század végéig 576 magyar hallgatója volt az egyetemnek, akik kö­zül sokan éppen az orvosi stúdiumokat részesítették előnyben. Péter Bogner és Laskai Csó­kás Péter mellett említsük meg Georg Henischi, aki később az augsburgi orvosi kollégium dékánjaként működött. Gyakori célpont volt Bologna, Róma, Heidelberg, Leipzig Tübin-gen es Basel. Csak példaként idézzük ez utóbbi egyetemet, ahonnan kilenc magyarországi orvostanhallgatót ismerünk, mint - többek között - Jordán Tamást, aki 1570-ben Morávia főorvosa volt, Sámuel SpielenbergerX vagy a 17. század jeles polihisztorát, Pápai Páriz Fe-renctX. Az általános gyakorlat szerint medikusaink legalább négy-öt egyetemet látogattak: így tett Georg Henisch, Péter Bogner vagy Huszti Szabó István (1671-1704), aki előbb Frankfurtban fizikát és medicinát, Franekerben bonctant, Leidenben biológiát, Londonban kémiát, Oxfordban és Leipzigben chirurgiát tanult, végül Halléban avatták orvosdoktorrá. Diákjainkat a 17. századi európai egyetemeken a legkiválóbb orvostanárok oktatták, akik a 16. századból átöröklődött paracelsusi tanítás mellett főként az angol William Har-vey (1578-1657) működése nyomán kialakult iatrofizikai és iatrokémiai irányzatokat képviselték. Tudjuk, hogy Jákob Gregor Baselben Bauhinust, Jordán Tamás Trincavellát, Cardanust, Bartholomaeus Eustachiust és másokat hallgatott Európa egyetemein. A 17. század orvostudósai közül Wittenbergben Konrád Viktor Schneider (1614-1680), Dániel Sennert, Altdorfban Gaspar Hoffinann (1562-1648), Baselben Bauhinus mellett Johann Jákob Harder (1656-1711), Padovában Johann Vessling, Santorio Santoro (1561-1635), Guglielminni Domenico (1655-1710), Párizsban Jean Riolan (1577-1657), René Charti-er (1572-1654), Leidenben Jan van Horné (1621-1670), Anton Nuck (1650-1692) és Franz Sylvius (De la Boe, Dubois, 1614-1672) neve érdemel említést. De a jól képzett magyar orvosok is ott találhatók az európai egyetemek katedráin: Franz Joel (1508-1579) a greifswaldi egyetem tanáraként, Szilágyi György middlesexi professzor­ként, Johann Adam Hofsteter (1667-1720) pedig a dán király orvosaként működött. Medikusaink az oktatás, praktizálás és utazás mellett gyakran kiterjedt levelezést foly­tattak a kortárs európai tudósokkal. A levélváltások során figyelemmel kísérték az orvos­tudományban bekövetkezett változásokat, eredményeket, szakmai vitákat folytattak egy­mással, s valószínű, hogy az újonnan megjelenő szakkönyvekről is ily módon szereztek tudomást. Példaként említjük Jordán Tamást, aki a brürmi szifiliszjárványról Dudith And­rással és Johann Cratovzl levelezett, kapcsolatban állt Georg Purkirchenz\ a pozsonyi orvossal és botanikussal, valamint a trieszti Július Alexandrinusszal és a bolognai Aldrovandi Ulyssesszei is. Az olvasmányanyag vizsgálatának másik módszere lehet a magyarországi orvosi mü­vek forrásainak elemzése, ún. citációs jegyzékek elkészítése. Ez a feladat csak önálló kutatási irány keretei közt végezhető el, ezért itt csupán néhány adatra hívjuk fel a fi­gyelmet. Lencsés Györgynek a 16. század végén született kéziratos Ars Medica című műve Johann Fernelius Universa Medicina című munkáján alapszik, de a szerző ismer­te Leonhard Fuchs, Péter Andreas Mattheolus és Péter Bayre írásait is. (4) Frankovith György (1557 k.-1600 k.) soproni orvos 1588-ban megjelent orvosi munkájában a salernói orvosiskola tanításai mellett Valerius Cordus és Mattheolus müveiből merített, Borbély Márton 17. század végén írt orvosi könyve Jákob Veccerus és Albertus Magnus receptjeit idézi, de hivatkozik Martin Ruland, Valerius Cordus és a klasszikusok - Pli-nius, Galenus, Dioscorides, Avicenna - könyveire is. Az első nyomtatott magyar nyel­vű orvosi könyv 1690-ben jelent meg Kolozsvárott. Szerzője, Pápai Páriz Ferenc a pa­racelsusi irányzat képviselőjét, Riveriust idézi, de müvében Casparus Bauhinus és Heinrich Glaser hatása is kimutatható. A magyarországi orvosok olvasmányairól elsősorban a könyvjegyzékek tájékoztatnak. A kérdéses korszakból tizenkét könyvjegyzék maradt fenn: a legkorábbi 1618-ból, a leg­későbbi 1703-ból, de a jegyzékek fele az 1650-1660 közötti időszakból származik. Ez az arány megfelel a polgári könyvjegyzékek általános időbeli megoszlásának: a jegyzékek száma 1620-tól megnő és a gyarapodás 1660-ig töretlen. Ebből a szempontból csaknem egy évszázadnyi az eltérés az európai forrásokhoz képest: Párizsban és Amiens-ben az első jelentős változás 1520 után következik be, Cambridge-ben 1550 a mennyiségi növe­kedés kezdete. (5) A földrajzi megoszlást tekintve nyolc jegyzék Nyugat-Magyarország­ról, a több négy Felső-Magyarországról származik. Tudjuk, hogy az ország területéről re­gisztrált 352 polgári könyvjegyzék csaknem teljes egészében erről a két tájegységről ma-radt fenn. Ez az arány részben a városok adminisztrációs gyakorlatával magyarázható: a soproni jegyzékek zöme például az inventáriumokból és a bírói jegyzőkönyvekből szár­mazik, és folyamatosan tájékoztat a város olvasmánymüveltségéről. Ám elsősorban arról a szerepről van itt szó, amelyet a nyugat- és a felső-magyarországi városok a magyar pol­gárosítás történetében vittek. Az adminisztrációs gyakorlat magyarázza a jegyzékek nyelvi megoszlását is: a nyolc soproni jegyzék német, a fennmaradó négy latin nyelven íródott. A forrástípus az összesített átlagot követi: két könyvadományozási jegyzéken kí­vül valamennyi összeírás hagyatéki leltárban maradt fenn. Az olvasmányanyag jellemzését szolgálják a könyvtárak mennyiségi mutatói is. Tud­juk, hogy a városi értelmiség képviselői, a tanárok, jogászok és tisztségviselők jelentős gyűjteményeket birtokoltak a 17. században, többségük az ún. közepes könyvtárak (20-100 tétel), illetve a nagy könyvtárak (100 tétel felett) kategóriájában sorolható. Ér­vényes ez az orvosi gyűjteményekre is: 20 könyvnél kevesebbet csak három orvos (Georg Neffler, Dávid Spielenberger és Magyarországon az orvos-Johann Gottfried Hellenbach) könyvjegy- társadalom mint értelmiségi zeke számlál, hat tulajdonos húsznál több, csoport a 16. század második temények egyharmada a 16. századi végzettséghez. Hazánkban 1770-Amiens-ben nem érte el a tíz tételt, Párizs- ^ e n alapították a nagyszombati ban a 17. századi orvosok 80 százaléka egyetemen az első orvosi kart 100 könyvnél többet birtokolt. A könyv- ez idő előtt tehát a magyar gyűjtés jellegzetesen értelmiségi attitűd, ifjúság a külföldi egyetemeken Sopronban Johann Ribstein, Erhard Artner és Johann Wilhelm Beck, Lőcsén Dávid és Sámuel Spielenberger, a fent említett Hellenbach pedig királyi tanácsosként működött. Régi hagyomány ez - Salernóban a 12. századtól gyakorta választottak orvosokat város-bíróvá. Fizetésük, anyagi helyeztük ily módon lehetővé tette, hogy komoly könyvgyűjte­ményt halmozzanak fel: a pozsonyi Rayger-dinasztia vagy a lőcsei Spielenberger család vagyonossága országszerte ismert volt. A legfontosabb kérdés, amelyre választ kell keresnünk: mit olvasott a magyarországi orvostársadalom a 17. században? Általánosságban szögezzük le, hogy ebben a korszak­ban az értelmiség könyvgyűjtését kétféle törekvés jellemzi. Egyrészt a korábbi enciklo­pédikus gyűjteményekkel szemben mind jellemzőbbé válik a szakkönyvtárak kialakulá­sa. A tanárok olvasmányanyagát az oktatáshoz szükséges grammatikák, retorikák, antik auktorok alkotják, a jogászok és városi tisztségviselők főként a jogi, történeti és filozófi­ai müveket gyűjtötték, a medikusok könyvtárai pedig nagyrészt a gyakorlati orvostudo-de száznál kevesebb, három orvos pedig több, mint 100 tételes gyűjteményt mond­hatott magáénak: Erhardt Artner soproni orvos könyvtára például 1651-ben 237 té­telből állt. Összehasonlításként álljon itt a franciaországi statisztika: az orvosi gyűj-felében jelenik meg. Az orvosi gyakorlat a 16. század közepéig szabad foglalkozás volt, s csak Miksa császár rendelete (1576) kötötte az orvosi praxist egyetemi de jól jellemzi orvosaink társadalmi hely­zetét is abban a korban, amikor a könyv még nem veszítette el vagyontárgy-jelle­gét. A főurak és az orvosok társadalmi kapcsolatait adatok sora dokumentálja; számos orvos - mint Sámuel Spielenber­ger vagy Johann Gottfried Hellenbach -nemesi címet szerzett a 17. században, és sokan közülük városbírói tisztet vittek: szerezhette meg a szükséges orvosi képzettséget. Az országhoz legközelebb eső bécsi egyetem a 16. század elején hanyatlásnak indült, s a magyar orvos­képzésben betöltött primátusát csak a 19. században szerezte vissza. mány kézikönyveiből álltak. Másfelől 17. századi a humanista könyvtárépítés reneszán­sza: a nagy enciklopédikus gyűjtemények először a 16. század utolsó harmadában, majd a 17. század második felében képződnek. Jól mutatja ezt az irányt Johann Haunolt Sel­mecbányái iskolarektor könyvjegyzéke: könyvtárában orvosi és jogi művek, bibliakom­mentárok, grammatikai és retorikai kézikönyvek, természettudományos és matematikai munkák egyaránt megtalálhatók voltak. Általánosságban a magyarországi orvoskönyvtárakra is elmondható az, amit Bernd Lorenz a német orvosi magángyűjteményekkel kapcsolatban hangsúlyoz: „Dabei waren vornemlich in den protestantisch gewordenen deutschen Stádten, die (...) keine Univer-sitat besassen..., seit dem 16. Jahrhundert die Gymnasien und derén in der Bildungstra-dition des Humanismus lebenden Lehrer, neben den Theologen und nicht selten auch den Aerzten, die Trager des wissenschaftlichen und geistigen Lebens, zu dessen Gestaltung gerade die Privatbibliothek eine so grosse Rolle spielt." (6) Csak példaként idézzük a nürnbergi Georg Pálma (Sohnius, 1534-1591) személyét, akinek jórészt az itáliai tanul­mányutak során összegyűlt bibliotékája 651 orvostudományi írásból állt, a münsteri or­vos, Bernhard Rottendorf pedig a 15. századi humanista gyűjtők lendületével járta a könyvtárakat, hogy addig ismereten kéziratokkal gyarapítsa gyűjteményét. (7) Ez a hu­manista bibliofilia nem volt idegen a magyarországi orvosoktól sem. Johann Ribstein soproni orvos - a városi tanács és a Soproni Tudós Társaság tagja - 1629-ből fennmaradt könyvjegyzékének csak egynegyede orvosi szakkönyv. Gyűjteményében megtalálhatók a protestáns teológiai irodalom klasszikusai: Luther, Melanchthon, Johann Spangenberg, Lucas Osiander és Lucas Lossius. A történeti és társadalomfilozófiai művek a politikai érdeklődést dokumentálják: Livius, Sallustius és Lukianos az antik történelmi irodalmat, Johann Schleidanus két kiadása, Cárion Chronicáfc, Johann Chockier Thesaurus Politi-_ wsa, Johann Casius Sphaera Civitatis című munkája pedig az újkori államelméleti iro­dalmat képviseli. A humaniórák súlyát Euripidész, Theognidesz, Cicero és Martialis mü­veinek kiadásai, dialektikai és retorikai tankönyvek, Erasmus Colloquiája. vagy Manutius Apophthegmatája. jelzik. Nem véletlenszerűen, hanem céltudatosan felépített könyv­anyagról van tehát szó, amely a politikai szerepvállalásra való felkészülést célozta. Eidelius Gallus Pflueg Altdorfban és Padovában folytatott tanulmányok után soproni or­vosként működött. Könyvtára egy részét ügyvéd apjától örökölhette, mert két változat­ban fennmaradt könyvjegyzéke (1658 és 1662) jobbára jogi munkákat tartalmaz. A 90 kö­tetes gyűjteménynek csak egyötöde az orvosi könyv; ezeket és az olasz nyelvű szótára­kat minden bizonnyal külföldi tanulmányútjain vásárolta. Közelebbről vizsgálva a jegyzékeket, megállapíthatjuk, hogy a 17. századi Magyaror­szág legkedveltebb orvosi szerzője Galénosz és Hippokratész volt: az előbbit három ki­adás és hat kommentár, az utóbbit öt kiadás és két kommentár képviseli. Paracelsus, a re­neszánsz legnagyobb orvosalakja, az iatrokémia megalapítója Johann Ribstein jegyzékén két, Ernhard Artner könyvtárában négy kiadással szerepel. Leonhard Fuchs (1501-1566) tübingeni professzorként szövegkiadásokkal népszerűsítette az arab medicina helyébe lé­pő görög orvostudományt. De corporis humani fábrica című munkája, melyben Vesalius anatómiai tanításait tette ismertté a kortársak előtt, népszerű olvasmány volt a hazai or­vostudósok körében. Johann Baptista Montanus Galénosz kommentárja és Consulta-tiones medicináé című műve hat példányban szerepel könyvjegyzékeinkben, Victorinus Benedictus padovai és bolognai orvos Empirica medicinája pedig három magyar orvosi gyűjteményben is megtalálható. Még néhány adat: Johann Fernelius öt kiadással, Dániel Sennert wittenbergi professzor négy művel, Casparus Bauhinus baseli tanár egy anató­miai, egy botanikai és egy gyógyszerészeti kézikönyvvel szerepel. Összefoglalásképpen elmondhatjuk, hogy orvosaink a 17. században ismerték és hasz­nálták a legfontosabb orvosi kézikönyveket, ám a gyűjtemények szakmai szempontból ál-Irodalom (1) MONOK ISTVÁN: A könyv- és könyvtártörténeti kutatások helyzete és finanszírozása. A szegedi könyvtör­téneti kutatások 1980-1995. Könyvtári Figyelő, 1991. 1. sz., 23-29. old. Könyvtártörténeti fizetek 1-7. Sorozatszerk.: MONOK ISTVÁN. Szeged 1981-1990 Magyarországi magánkönyvtárak II. 1588-1721. Sajtó alá rend.: FARKAS GÁBOR-VARGA rfd^0^^1 ?^^  T Ü N D E - L A T Z K O V I T S MIKLÓS. (Adattár 16-18. századi szellemi mozgalmaink történetéhez 13/2.) Szeged 1992. B (3) Lesestoffe in Westungarn. L Sopron (Ödenburg) 1535-1721. Hrsg. v. GRÜLL TIBOR- KEVEHÁZI KA­TALIN-KOVÁCS JÓZSEF LÁSZLÓ-MONOK ISTVÁN-ÖTVÖS PÉTER-G. SZENDE KATALIN Szeaed 1994. (Adattár 16^8. századi szellemi mozgalmaink történetéhez. 18/1.) ° DEMKO KÁLMÁN: A magyar orvosi rend története. Bp. 1894. VIII, 555. old. ?^Z^RI"!S0SSA G Y U L A : Magyar orvosi emlékek. Értekezések a magyar orvostörténelem köréből 1-4 Bp. 1929-1940. W-^ Í^ f^" ^ ^ ^ ^ c ^ fe'^Vtó/:". Szemelvényeka 16-17. század magyar nyelvű orvosi kéziköny­veiből. Vál., jegyz.: SZLATKY MARIA. Bp. 1983. y f j ; FEBVRE, LUCIEN-MARTIN, HENRI-JEAN: L'apparation du livre. Éd.: ALBIN MICHEL. Paris 1958 416-418. old.; LABARRE, ALBERT: Le livre dans la vie amiénoise du seizieme siecle. L'enseignement des inventaires apres déces 1503-1576. Paris 1971, 250-251. és 306-319. old; FARKAS GÁBOR- A 16-17. szá­zadi polgári könyvtárak típusai. Magyar Könyvszemle, 1992. 1. sz., 100-121. old. (6) LORENZ, BERND: Notizen zu Privatbibliotheken deutscher Aerzte des 15-17. Jahrhunderts Sudhoffs Archív, 1983. 67., 195. old. (Vöiemiiothek des Nürnberger Aerztes und Humanisten Georg Pálma (1543-1591). Austellung der Stadt-bibliothek Nürnberg. (Ausstellungskatalog.) Einricht. Elisabeth Becker Nürnberg 1975 (8l L I i T noA E , R T K ^ A ^ S W A L T E R : D k m e d - Joha™ Scheifler (1612-1671) und seine Bibliothek. Sudhoffs Ar­chív, 1990, 74., 75-103. old. | tálában nem érik el az európai orvosi bibliotékák színvonalát. Összetételük homogén és | a korabeli tudományos eredményeket kevéssé tükrözik. Johann Scheifler (1612-1671) | müncheni orvos 670 tételes könyvjegyzéke például anatómiai és chirurgiai kézikönyve-| ket, orvoskémiai és alkímiai műveket, nő- és gyermekgyógyászati munkákat, illetve a z lazrol, a pestisről, a skorbutról, a köszvényről és a fogfájásról szóló írásokat egyaránt tar­talmaz. (8) A 17. század második felének orvosi irodalma először csak a 18. század ele­jén, a soproni Johann Wilhelm Beck 32 tételes könyvjegyzékében jelenik meg. Beck ol­vasmányai között megtalálható Paul de Sorbait bécsi professzor Praxis medica című mű­ve, a bécsi Johann Zwelfer gyógyszerészeti munkája, a görög és arab kéziratokat ismerő jenai orvos, Georg Wolfgang Weder írása, valamint számos korabeli gyógyszerészeti és kémiai kézikönyv. Végül hangsúlyoznunk kell, hogy a legfontosabb orvosi és botanikai munkák, receptkönyvek sem hiányoztak a magyarországi gyógyszerészek, borbélyok és fíirdősök magánkönyvtáraiból. Sopronból tizenegy, Lőcséről egy ilyen jegyzéket isme­rünk, ezek elemzése azonban másfajta szempontokat kíván. 

Orvosaink olvasmányműveltsége a 17. században

Repository of the Academy's Library