Duby (2000, 55.) állítása szerint a történész (s ezt véleményem szerint bármely kutatóra ki lehet terjeszteni) „mindig azt találja meg először, amit eleve keresett”. Meglévő előzetes ismereteink, mentális eszköztárunk, az általunk választott nézőpont az események magyarázatára mind-mind olyan jellemzők, melyek mindennapi életvezetésünket éppúgy meghatározzák, mint egy kutatás lehetséges irányait. Nem kívánom felsorolni azon alkotókat, akik elfogadottá tették ezt a szemléletet a különböző szellemtudományokban (1), hiszen munkásságuk eléggé széles körben elterjedt már, és ismert a magyar tudományos gondolkodásban is. Az én kérdésfeltevésem tehát eleve megszabja azt, hogy a vizsgálati anyag mely elemeit veszem figyelembe, és ezekből milyen története(ke)t alkotok meg. Ezen előzetes megszorítás alkalmazásával már bátrabban körvonalazható az az értelmezési keret, amely írásom lehetséges irányait behatárolja
