research

Nacionalizmus és patriotizmus között. Báró Eötvös József a nemzetiségi kérdésről

Abstract

A tanulmány Eötvös Józsefnek a nemzetiségi kérdésben elfoglalt álláspontját összegzi, ahogyan azt az Uralkodó eszmék című kétkötetes politikai főművében kifejtette. Mint ismeretes, Eötvös elutasítja a nemzetiségeknek a területi autonómiára irányuló igényét, és ehelyett községi önkormányzatot kínál a nemzetiségeknek. Álláspontjának végső indokait azonban csak akkor értjük meg, ha figyelembe vesszük, hogy Eötvös távlati célja kora uralkodó eszméinek újraértelmezése volt. Álláspontja szerint a nemzetiségi törekvések a közösségi önértelmezésnek a francia forradalom nyomán kialakuló új formájában, a nacionalizmusban gyökereznek, s ezért mind a többségi, mind a kisebbségi nemzetiségek törekvései végső soron néphatalmi törekvések, a szuverenitásra irányuló igények. A nemzetiségi kérdést megnyugtatóan rendezni tehát csak úgy lehet, ha szembefordulunk az okaival, vagyis magával a nacionalizmussal. A községi önkormányzat számára nem egyszerűen modell a nemzetiségi kérdés rendezésére, hanem – akárcsak Tocqueville – a patriotizmus, azaz a kollektív lojalitás politikai formájának kialakulását reméli tőle a nemzetiségek körébe

    Similar works