Rózsafalvi, Zsuzsanna

Repository of the Academy's Library

Aszerző új monográfiájában – sajátbevallása szerint – nem törekszikszintetikus összefoglalást adni, hi-szen ehhez valamennyi műfaj részletesszámbavétele volna szükséges. Túl azon,hogy a szintézis követelménye idegen nap-jaink elméleti megfontolásaitól, a téma en-nél sokkal kimerítőbb áttekintéséhez ele-gendő előtanulmányokkal sem rendelke-zünk. Továbbá, „ahogy a szivárvány színe-it sem éles határvonal választja el egymás-tól, s talán meg sem határozható teljespontossággal az a mező, melyben az egyikszín véget ér és egy másik kezdődik,ugyanúgy a műfajok is sok esetben (…)annyi és oly sokféle változatban léteznek,hogy nem osztályok, csoportok, alcsoport-ok stb. hierarchikus elrendeződése, hanemmegszámlálhatatlan mennyiségű változatfolytonos egymásba áttűnése gyanántszemlélhető és szemléltethető létezésmód-juk”. E „szivárvány-elméletre” hivatkozvaa kötet inkább a „mintavétel” eljárásával él– azokat a problémákat dolgozva fel, me-lyek műfajilag különösen érdekesek. Így amonográfia egészére jellemző az átmenetiműfajok vizsgálata iránti fogékonyság ésaz addigi klasszifikáció egy-egy vitathatóesetének újragondolása.Az első három fejezet (A tárgy nehézsé-gei és lehetőségei; Műfajfejlődés vagyrendszercsere; Műfajok létformája) amunka elméleti horizontját vázolja fel. Azirodalom alakulástörténetét az utóbbi évti-zedek megújuló látásmódjára reflektálvaigyekszik elgondolni. Vagyis eltávolodika pozitivista-evolucionista szemlélet márameghaladott historicizmusától. „Az iro-dalmi fejlődés (…) a rendszert alkotó mű-fajok kölcsönviszonyának szüntelen mó-dosulása, a formai eljárások és funkciókszakadatlan kontrasztba kerülése, s ennekrévén elhasonulása a megelőző állapottól,azaz a rendszerek folyamatos cseréje.”Fontos rámutatni itt a „rendszercsere” ki-fejezés fontosságára, mely ebben a kon-textusban nem azonos a fejlődéssel. ImreLászló Tinyanov és az orosz formalistákkoncepcióját továbbgondolva a változást aműfajok produktivitásának gyengülése-ként, s azok ellenében megszülető új mű-fajok dialógusaként értelmezi. S ez a cse-re legtöbbször új funkciót betöltő eljárás-ként értelmezendő. Tehát nem csupán mű-fajok születésének, virágzásának és ha-nyatlásának folyamatát kísérhetjük figye-lemmel, hanem a külső és belső inspiráci-ók rendszerét, az átmeneteket, a variánso-104SzemleA „nemzeti klasszicizmus”mint „nemzeti paradigma”A Csokonai Könyvtár immáron kilencedik kötetét adta közre.A sorozat keretében megjelenő tanulmánykötetek, monográfiák, szerkesztőia magyar irodalomtörténet valamennyi korszakának újragondolásáttűzték ki célul. E koncepcióba kiválóan illeszkedik Imre LászlóMűfajok létformája XIX. századi epikánkban című kötete.A műfajtörténet nagy hagyományokkal rendelkező területe irodalom-tudományunknak. Nem véletlenül írja tehát e monográfia első méltatója,Dávidházi Péter, hogy Imre László kötete a „műfajtörténet régótaelhanyagolt terén új csapást nyit”. Maga a szerző is hangsúlyozzaaz ilyen jellegű közelítés fontosságát: „A műfajok létformájánakszinkron és diakrón vizsgálata (…) az irodalom működésénekleglényegét érinti.” Imre László három korábbi kötete szinténműfajtörténeti jellegű, de specifikusabb témával foglalkozik:a regénnyel (Brjuszov és az orosz szimbolista regény, 1973),a balladával (Arany János balladái, 1988), valaminta verses regénnyel (A magyar verses regény, 1990).kat. A fejtegetések pedig az elméleti elő-feltevések vizsgálatától, a műfajok lét-módjának áttekintésétől a konkrét mű-elemzésekig ívelnek. Mindezt figyelembevéve nyílik lehetőség a romantika műfajirétegzettségének jellemzésére, tulajdon-képpen a Horváth János-féle „nemzetiklasszicizmus” elméletének korszerű újra-fogalmazására. An-nak átgondolására,hogyan jut el a tizen-kilencedik századközepére irodalmunka nemzeti sajátossá-gok formakincsét ki-építő, s ilyen érte-lemben „paradigma-váltásként” észlelhe-tő állapotába.E „nemzeti para-digma” kialakulásá-ban – a választottmintákat illetően –Imre László kiemeltszerepet tulajdonítArany János balladá-inak. Három fejeze-tet is szentel e témá-nak, három különbö-ző aspektust érvé-nyesítve. (Egyébkénta monográfia egé-szén végigvonul azArany-epika vizsgá-lata.) A műfajtörté-neti, diakrón áttekin-tés, a magyar és vi-lágirodalmi inspirá-ciók felvázolása utánhat alaptípust állapítmeg: a népballadák,a Shakespeare-tragédiák, a történelmi kis-epika, a románc, a romantikus alakzatok,valamint az egyes anekdoták által megha-tározottnak nevezhető műveket. Ezzel pe-dig a szöveghagyomány „újraolvasásai”és annak módozatai felől tud újabb szem-pontokat nyújtani a balladák értelmezésé-hez. Vigyázva arra, hogy az „osztályozás”ne pusztán bizonyos „alapváltozatok” fo-lyományainak tekintse az egyes darabokat– ilyen előzetes struktúrák létét éppen ahivatkozott újabb irodalomtudomány kér-dőjelezi meg. S noha a szerző így újabb„csoportosítást” kísérel meg, valójábantöbbnyire túllép a „rendszerezés” retori-káján, s az alkotásmód eleven újraolvasó-újraíró jellegét domborítja ki. Még akkoris, ha e korábbi retorika nyomai fel-fel-tűnnek például egyesballadák „egyedi-nek”, „társtalannak”minősítése kapcsán(Az ünneprontók;Népdal; A honvédözvegye). E megfi-gyelésekben fontos-nak tarthatjuk a ko-rabeli elvárásokrairányuló elemzése-ket, így a balladaszokásos ismérvei-nek mellőzésére vo-natkozó reflexiót(Rozgonyiné), emel-lett a szövegminták„egymásra másoló-dását” észlelő szem-pontokat (Szondi kétapródja), a többféleolvashatóság hang-súlyozását (Tengeri-hántás), valamint astilisztikai, szöveg-tani problémák bon-colgatását, az akusz-tikai réteg (az „audi-tív esztétikum”) új-szerű tárgyalását.A regényműfaj te-kintetében talán leg-érdekesebb az a feje-zet, mely – dominánsan stilisztikai ésszövegtani közelítéssel élve – a szakiro-dalomban egy, eddig eléggé periférikusankezelt szövegegyüttes újraértelmezésétjavasolja. E rész a Kuthy Lajos-, NagyIgnác-féle posztromantikus regények re-kanonizálására tesz kísérletet olyképp,hogy bennük a posztmodernitás némelyelemének „előzményeit” véli felfedezni.Eszerint itt olyan elbeszélői nézőpont-Iskolakultúra 1998/3105SzemleA regényműfaj tekintetébentalán legérdekesebb aza fejezet, mely – dominánsanstilisztikai és szövegtaniközelítéssel élve – a szak-irodalomban egy, eddig eléggéperiférikusan kezelt szöveg-együttes újraértelmezésétjavasolja. E rész a KuthyLajos-, Nagy Ignác-féleposztromantikus regényekrekanonizálására teszkísérletet olyképp, hogybennük a posztmodernitásnémely elemének„előzményeit” véli felfedezni.Eszerint itt olyan elbeszélőinézőpontkezeléssel, olyannem-lineáris történet-vezetéssel, a „valóságillúzió”olyan felszámolásával (is)találkozunk, melyek révénaz irodalmi mű szöveg-szerűsége kerül előtérbe,vagyis tudatosan fel-értékelődik a nyelvszerepe.kezeléssel, olyan nem-lineáris történet-vezetéssel, a „valóságillúzió” olyan fel-számolásával (is) találkozunk, melyek ré-vén az irodalmi mű szövegszerűsége ke-rül előtérbe, vagyis tudatosan felértékelő-dik a nyelv szerepe.Megfigyelhető a szövegek nyelvi lét-módjára történő explicit utaláshalmaz,melynek következtében a hangsúly nem avalamit mondásra, hanem a valahogyanmondásra kerül. Imre László számosdeiktikus elemre hivatkozik, így a szö-vegből való kiutalások (exofora) és a szö-vegre való visszautalások (endofora)rendszerére, a szójátékokra és a sajátos„szerzői” önkommentárokra, melyeknyomán a nyelv irodalmi viselkedésmód-jának kérdésére összpontosíthat. Mind-emellett úgy véljük, nem csupán Nagy Ig-nác és Kuthy Lajos írástechnikájára jel-lemző ez a „módszer” (Eötvös Károly re-gényei vagy Mikszáth Kálmán korai mun-kái ugyancsak figyelemre méltóak lehet-nek e tekintetben). E korszerű szempon-tokat alkalmazó fejtegetésekben ugyan-akkor némileg zavaró a narratológiailagkövetkezetlen nyelvhasználat: az író és azelbeszélő fogalmainak keveredése, az„empirikus” és az „implicit” szerző gya-kori elhatárolatlansága.Kemény Zsigmond több művével minta regény eltérő műfaji variánsainakegyes megoldásaival is foglalkozik a kö-tet. Az Élet és ábránd kapcsán a szöve-geket behálózó aforizmák funkcióját ve-szi számba mint műfajalakító, műfajkép-ző tényezőt, s rámutat, hogy e filozófiai,történelmi, társadalmi és lélektanimotiváltságú megnyilvánulások az esz-széregény alapjait vetik meg. A Férj ésnőben a szerző a pszichológiai regénykezdeteit véli felfedezni, melynek jelleg-alkotó tényezői a lélektani jelentést célzószemantikai átvitelek, vagy a hősök indi-rekt, tárgyi vagy táj általi karakterizálása(„vizuális konkretizációk”). Az Özvegyés leányához a narratíva felől közelít azelemzés: a műben felbukkanó figurákhozkötődő többféle elbeszélői magatartástmutatja ki, így a szatirikus, az ironikus, alírai, a tragikus stb. elemek keverését. Astilisztikai és az alaktani szintek együttesvizsgálata itt sem maradhat el: A rajon-gók révén Imre László a hasonlatok szö-vegbeli funkcióit veszi számba. A Zordidő motívumelemzésével zárul a sor: ittarról esik szó, hogy miként válhatnak a„színek” és a „fények” a mű olvasatátbefolyásoló tényezőkké.Mikszáth Kálmán regénye, a Szent Pé-ter esernyője Imre László olvasatábanmint a romantikus regény kései repre-zentánsa jelenik meg. Elemzése a meseés a kalandregény egymásba játszásábóladódó empirikus, transzcendens és ál-transzcendens valóságszintek jelenlététhangsúlyozza. Mindebből jól kivehetőtehát a szerző eredményes igyekezete,hogy a tizenkilencedik századi iroda-lomra is – bár igen óvatosan – kiterjesz-sze az irodalomtudomány legújabb esz-köztárának több elemét. Hozzájárulvánahhoz a manapság még csekély mérték-ben érvényesülő folyamathoz, mely amodernséget megelőző korszakok vizs-gálatában sem mellőzi a korszerű be-szédmód alkalmazását.A monográfiának természetesen néhánycsomópontját ragadhattuk csak ki, hiszenminden fejezet a műfajtörténet más és máskérdését veti fel, s válaszai szinte önállótanulmányoknak is tekinthetők, miközbenösszességük az adott elméleti keret – alcí-mekkel jelzett – tételmondatainak kifejté-sét adja. De a mondottak alapján is megál-lapítható, hogy igen termékenynek bizo-nyult Imre László vállalkozása. Egy jelen-tős hagyományokkal rendelkező, napja-inkban is nagy fontosságúnak tartható, ámeléggé háttérbe szorult értekező műfajt újítmeg. A szépirodalmi műfajok létmódját il-lető észrevételei, módszertani eljárásaialighanem mellőzhetetlenek a további ku-tatás számára.IMRE LÁSZLÓ: Műfajok létformája XIX. szá-zadi epikánkban. Csokonai Kiadó, Debrecen1996.Rózsafalvi Zsuzsanna106Szemle

A „nemzeti klasszicizmus”

mint „nemzeti paradigma”

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)

A "nemzeti klasszicizmus" mint "nemzeti paradigma"

https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/iskolakultura/article/download/18813/18603/

A „nemzeti klasszicizmus” mint „nemzeti paradigma”

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)