Seress, Ákos

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)

Iskolakultúra 2004/9107L ehet talán, hogy Richárd mégsem az a„radikális rossz”, aminek Heller Ág-nes nevezi (1), vagy ha igen, ez ellenõ maga nem tehet/tehetett semmit, hiszen adráma törvényszerûségei kényszerítik?Hogy a kérdésre választ adjunk, nemcsak aszóban forgó tragédiát kell megvizsgál-nunk, hanem többé-kevésbé az „elõzmé-nyeket” is, azaz a ,VI. Henrik’ három ré-szét, ily módon tetralógiaként kezelve anégy drámát. Hangsúlyozzuk tehát, hogyelsõsorban III. Richárd figurájára fogunkkoncentrálni, az említett tragédiákat pedigcsak a fõ koncepció szemszögébõl fogjukáttekinteni. A mûvek tárgyalásakor különö-sen a Machiavelli és Erasmus által fémjel-zett politikaelméletek felfedése kap nagyhangsúlyt, hiszen ezáltal azokat az erõvo-nalakat is megtaláljuk a drámában, melyekRichárd figurájának pozícióját kijelölik.Mielõtt rátérnénk a tragédiák elemzésé-re, érdemes röviden, a teljesség igényenélkül bemutatni azokat az ellentétes el-méleteket, melyek Shakespeare koránakuralkodó-felfogását meghatározták: leg-célszerûbb ehhez Erasmus ,Institutio prin-cipis christiani’ (1515), illetve Machiavel-li ,A fejedelem’ (1535) címû mûvét fel-használni.Erasmus az uralkodó erkölcseit tartjameghatározónak, ezért hangsúlyozza,hogy „az Erényt plántálja el növendéke (V.Károly – a szerzõ) lelkében: A Bölcsessé-get, Igazságot, Mérsékletet, Elõrelátást, aKözjó szeretetét, s a Becsülettel karöltvejáró Nagylelkûséget; bennük adott a leg-fõbb Nemesség, a legfõbb Bölcsesség, leg-fõbb Hatalom és Jóság, amellyel a fejede-lem »ideája« végsõ soron az Istenre vezet-hetõ vissza – a Fejedelem minden erejévela világmindenség urához szeretne hasonlí-tani”. (2) Az uralkodó legfõbb feladatai-hoz tartozik annak elérése, hogy „a derékemberek jó véleménnyel legyenek róla”,(3) illetve a legfõbb bölcsesség, a filozófiaelsajátítása, hogy végül a nép nevelõjévéválhasson. Erasmus felfogása szerint a fe-jedelem tehát magának a mindenhatónak aképmása, a nép nevelõje, akinek kötelessé-ge az Erény nevében cselekedni; ám, mintahogy azt a ,VI. Henrik’-ben látni fogjuk,ez az uralkodó túlságoson utópikus, akitalattvalói sokkal inkább a papi hivatásképviselõjeként tudnak elfogadni, minturalkodójukként.A legfõbb Jót képviselõ vezetõvel szem-ben Machiavelli már egy sokkal racionáli-sabb Fejedelmet rajzol meg. A hatalom ittmár nem a szereteten, hanem a félelmenalapul, ahogy Bene Sándor írja: „a ,Feje-delem’-mel kezdõdik az a folyamat, mely-nek végén a nyilvánosság (hangsúlyozzuk:szemleA Keresztény Fejedelem és aGazemberAz uralkodás kérdése Shakespeare ,VI. Henrik’ és ,III. Richárd’ címû mûveiben„Úgy döntöttem, hogy gazember leszek” – ez a mondat talán egyikeShakespeare legtöbbet idézett sorainak a magyar recepcióban. Fontosezt hangsúlyozni, hiszen ez a mondat egyben a legnagyobbfélrefordítások egyike is: „I am determined to prove a villain” – mondja III. Richárd a tragédia első felvonásának első jelenetében azeredeti szöveg szerint. A különbség óriási, hiszen míg Vas István fordítása egy önjelölt, sorsát és habitusát önmaga megválasztó self-made figurát állít a középpontba, addig Shakespeare hőse inkábbcsak vállalja azt a feladatot, amit kimértek rá. 108Szemlenem általában a nyilvánosság, hanem adöntéshozói körön belül, érvényes nyilvá-nosság) szintjére emelkedik az erõszak al-kalmazásának nyílt koncepciója – hiszen ahatalom csak önmagával igazolható, nincstranszcendens alapja”. (4) Nyíltan megje-lenik tehát Gucciardini gondolata, hogyminden állam (kivéve a köztársaságot)erõszakos jellegû, ahol viszont a cél szen-tesíti az eszközt. III. Richárd minden lépé-se racionális, a hatalom megszerzésére, il-letve megtartására szolgál; az uralkodómár nem isten képmása, hanem gazember,akinek legfõbb eszköze a megtévesztés.A két igazság„Fehér vagy piros rózsát szakítani aztjelenti, igazságot választani. Az igazságabszolút. Csak egy igazság van. Csakhogyitt már a kezdetek kezdetén kettõ van belõ-le. Egy igazság a fe-hér rózsa, és egyigazság a piros rózsaszámára. ,A rózsákháborúja’ az igazságvitatásával kezdõ-dik” – mondja HellerÁgnes (5), megfo-galmazva a ,VI. Hen-rik’ elsõ részével kapcsolatban azt a prob-lematikát, mely végül is a további cselek-mények elindítójává, alapjává válik, samely a Keresztény Fejedelem eszméjé-nek bukásához vezet. Abban ugyanis Eras-mus és Machiavelli elgondolása megegye-zik, hogy az abszolút igazságot a Fejede-lemnek kell képviselnie és a néppel vagyerõszakosan vagy tanítóként kell elfogad-tatni azt. Ebben a szituációban már kitû-nik, hogy Henrik figuráját más erõvonalakjelölik ki a mûben, mint a többi szereplõ-jét, így ebbõl következik az is, hogy Hen-rik tudatát és viszonyrendszerét más hori-zont (vagyis a Keresztény Fejedelem hori-zontja) fogja meghatározni. Ebben a hely-zetben a figura a „morális észt” (6) képvi-seli, nem képes a hûség és gyûlölet szim-bólumaiként értelmezni a rózsákat. Sõt, akülpolitikai és belpolitikai jelentõségét isfelismeri ennek a vitának:S milyen gyalázat lesz, ha idegenKirályok megtudják, hogy semmiségért,Egy játékért pusztították el egymástHenrik peerjei meg a fõnemességS Franciaországot elveszitették!Vegyétek számba apám hódításátÉs zsenge koromat, s hóbortokértA vérén vett részt el ne pazaroljuk.Hadd legyek bíró e kétes vitában.Nem látom be, ha hordom ezt a rózsát,(Kitûz egy piros rózsát)Miért gondolná bárki is, hogy inkábbHajlanék Somerset, mint York felé…Az abszolút igazság, vagyis az uralkodóigazsága racionális és helyes, ám a figuraeszközei nem megfelelõek. Az erasmusietika, illetve ratio nem engedheti meg azerõszak alkalmazását, ami viszont azegyetlen eszköz lehetne arra, hogy a kétpárt szembenállását megszûntessék. Hen-rik intellektuális szemlélete felülemelke-dett a szenvedélyeken, így a York és Lan-chester ház kibékíté-sére tesz kísérletet,ám ezáltal ellenfelei-nek szemében gyen-gének bizonyul;nemhogy nem sike-rült megoldani aproblémát, de Hen-rik gesztusa mégmeg is erõsíti a vele szembenállók táborát,ami késõbb az anarchia kitöréséhez vezet.Ugyanez a békítõ gesztus azonban elõ-idéz egy, az elõbbinél fajsúlyosabb problé-mát is. Nem szabad ugyanis elfelejtenünkazt, hogy a tetralógia elsõ része az angol-francia háború idején játszódik, azon belülis Szent Johanna történetét dolgozza fel azíró. A mû ezen a vonalon a komédia szabá-lyait követi, hiszen a tragikus kezdet után(Jeanne D’Arc kezdeti sikerei) pozitív végkövetkezik, sõt a francia hõs kivégzésemár morbidan komikus. (7) Ám hiábagyõzik le a francia sereg vezetõjét, mégisHenrik békét köt velük, nem tudja már azelvesztett területeket visszaszerezni, ígyújra gyengének bizonyul, ráadásul az adottszavát megszegve házasságot köt Margit-tal, az Anjou herceg lányával. Ez a döntésvégleg megalapozza az anarchia kirobba-nását, hiszen az angol uralkodó nemcsakFurcsamód vesztét nem túlzottgonoszsága okozza, hanem az,hogy nem volt elég diktatórikus:hagyta, hogy riválisai olyan pozí-cióba jussanak, ahonnan már fe-nyegetést jelentenek az ő hatal-mára nézve. racionalitását veszti el, hanem autonomitá-sát is, hiszen végleg a királynõ és Suffolkbefolyása alá kerül.A ,VI. Henrik’ II. részének fõ témája aGróf hatalomra jutása, illetve bukása. Hen-riken kívül egyetlen figura képviseli a raci-onalitást, ez pedig legfõbb tanácsadója,Gloster. A király védnöke azonban mártöbb ellenséget is szerzett, legrangosabbköztük Winchester, akivel szemben a királynem védte meg, hiszen ismét kettejük kibé-külését szorgalmazta a racionalitás nevé-ben. Suffolk azonban most a bíboros melléáll, hiszen nagyra törõ elképzeléseinekegyedül a „jó Humphrey” szabhat gátat.Azután pedig, hogy a Gloster hercegnét,Eleonort boszorkánykodás és felségárulásvádjával elítélik, Gloster védtelen marad.Védtelen, hiszen a király nem érvényesítihatalmát akkor, mikor elindul a rágalom-hadjárat védnöke ellen; jól tudja bár, hogyHumphrey ártatlan, mégsem tesz semmitmegvédése érdekében, hiszen hagyja, hogyvégbemenjen az a tárgyalás, ami nyilváncsak Gloster elítélésével végzõdhet. Az íté-letet azonban már nem hirdetik ki, hiszenbelép Suffolk Gloster meggyilkolásának ahírével. Ezt a pillanatot tekinthetjük a tetra-lógia fordulópontjának: a király ismétgyengeségének bizonyítékaként elájul, il-letve belépnek York emberei, hiszen ez alegfõbb pillanat, hogy eltávolítsák Suf-folkot és magukhoz ragadják a hatalmat. AFejedelem kezébõl tehát kicsúsznak a szá-lak, hiszen „Henrik politikailag helyesenjárt volna el, ha már a parlamentben szám-ûzi Suffolkot, Yorkot és minden emberü-ket, s királyi tekintélyével megvédte volnaGlostert. Akkor azonban zsarnok lett vol-na: politikailag józan zsarnok ugyan, dezsarnok”. (8) Az államforma alapja erõsza-kos természetû, ám ha ezt az uralkodó nemfogadja el, az nem csak a saját, de országá-nak a bukásához is vezet. York ezután aszituáció után már olyan pozícióba kerül,mely elérhetõvé teszi számára a hatalmat,amit viszont csak ellenségeinek könyörte-len elpusztításával érhet el.A ,VI. Henrik’ már ennek a pusztítás-nak, haláltáncnak, illetve York fiainak atörténete. A király elveszti utolsó esélyétarra, hogy igazságát érvényesítse: Yorkkalvaló szócsatája során arra hivatkozik,hogy apja és nagyapja jogán õt illeti meg atrón; ám York alapjaiban dönti meg ezt alogikát, mikor felhívja Henrik figyelmétarra, hogy IV. Henrik maga is trónbitorlóvolt, aki felkelt királya ellen. Henriknektehát be kell látnia, hogy uralkodásánaksemmilyen racionális alapja nincs, ám azerõszakot (Margittal ellentétben) továbbrais elutasítja. Ismét kompromisszumokatkeres: õ York utódaira hagyja a koronát,cserébe az nem kezdeményez háborút elle-ne. A békekötés ismét racionális okokbóljött létre, hiszen ez megóvta volna az or-szágot az anarchiától, ám mind a két rész-rõl elfogadhatatlan: az uralkodó gyengé-nek bizonyult ismét, miért várnának tehátYork és fiai a hatalomra, Margit pedig,mint anya érzi megalázottnak magát. Azesküszegés tehát szükségszerûen bekövet-kezik és ez ad lehetõséget Richárdnak ésEdwardnak a felemelkedésre.A proteusi „vadkan” (9)Ezen a ponton már rátérhetünk Richárdalakjának vizsgálatára. Az õ figurájaugyanis akkor kap hangsúlyos szerepet,mikor hírt kap apja tragikus haláláról. Kétokból is: mint York fia, késõbb köteles leszbosszút állni apja haláláért, illetve így mármegjelenik elõtte is az a lehetõség, hogyuralkodóvá váljék, bár egyelõre Edward-nak van joga a hatalomra, hiszen õ az idõ-sebb. A harmadik felvonás második színé-ben olvashatjuk azt a monológot, melybenvilágossá válnak Richárd szándékai:Edwárd a nõkkel szépen óhajt bánni,Bár menne rá velõ, csont, mindene,Hogy várt aranykorom utját elállniÁgyéka biztató sarjat ne hajtana!Hisz tudok mosolyogni s ölni közben,Helyest kiáltani, hol fáj a szivemOrcáimat mû könnyel nedvesíteniMintázni arcom minden alkalomhoz.Alakot, ha kell, mint Proteus váltok,Leckére fogom gyilkos Machiavellt,Mindezt tudom – koronát kapni nem?Eh! lenne még messzebb, megkerítem.Iskolakultúra 2004/9109SzemleRichárd tehát megfogalmazza ars poeti-cáját, amibõl láthatjuk, hogy az õ figurájá-nak horizontját pontosan ugyanaz az intel-lektuális szemlélet, illetve racionalitás jel-lemzi, mint Henrikét. Lényeges különbségazonban az, hogy Richárd számára lehet-séges eszköz az erõszak; bár itt azt mégnem fogalmazza meg nyíltan, hogy akárEdward gyermekeinek elpusztítására isképes, sõt ez még egyelõre fel sem merül a„véres fejsze” metafora jól érzékeltethetiazt az egyetlen lehetõséget, mely a figuraelõtt áll ahhoz, hogy a hatalmat megsze-rezze. Azt láthatjuk ebbõl a monológból,hogy mi az a képesség, ami Richárd figu-ráját kiemeli a többi közül: a hazugság.Gloster képes arra, hogy megmásítsa sajátidentitását, vagyis publikus szinten a pri-vát személyiséggel szöges ellentétben állószemélyiségképet alakítson ki. Clarenceelképzelhetetlennek tartja, hogy testvérerendelte volna el megöletését, hiszen mi-kor börtönbe vitték, Richárd a legnagyobbrészvétrõl és szánakozásról adott tanúbi-zonyságot; még Annát is, akinek férjét ésapósát megölte, képes „megfogni szívevad gyûlöletében” azzal, hogy az iránta ér-zett szerelmet nevezi meg a gazemberségokául. Richárd tehát tökéletes színész, akimég Margittal szemben is képes megté-veszteni Buckinghamet és Erzsébetet, il-letve a grófokat; képes elhitetni azt is,hogy Clarence-t maga a királyné gyilkol-tatta meg és hogy Hastings áruló, ám még-is elkövet egy hibát: a polgárokat ugyanissemmilyen fortéllyal nem tudja rávenni ar-ra, hogy „Éljen Richárdot” kiáltsanak. Pe-dig erre minden machiavelliánus eszköztbevet, vagyis a „suttogó kampányt”, azazemberei a nép közé vegyülve, álruhábanpróbálják népszerûségét növelni.Richárd tehát nem helyez elég nagyhangsúlyt arra, hogy az õ igazságát (va-gyis azt, hogy Angliában az adott pillanat-ban csak neki van joga a trónra) a néppelabszolút igazságként fogadtassa el. Meg-koronázása idején ugyanis él még Edwardherceg, aki – mint ahogy azt Gloster he-lyesen fel is ismeri – hasonlóképpenigényt tarthat a trónra. A figura ebben ahelyzetben ismét nem tehet mást, mint-hogy gazember lesz, azaz megöleti riváli-sait. Ez az egyetlen lehetséges lépés, hi-szen láttuk már azt, hogyha egy királyhagyja érvényesülni ellenfeleit, az buká-sához vezethet. Richárd azonban már túlkésõn cselekszik; a hatalom legfõbb birto-kosaként nincs már szüksége színészi ké-pességeire, így nem is él velük, hiszen aFejedelemnek mindent szabad (ez alólpersze kivételt jelent Erzsébet megtévesz-tése). Leveti tehát az álcát, ám ez a lépésmég túl korai, hiszen Richárd még nemelég erõs ahhoz, hogy mindenkit magamellé állítson; furcsamód vesztét nem túl-zott gonoszsága okozza, hanem az, hogynem volt elég diktatórikus: hagyta, hogyriválisai olyan pozícióba jussanak, ahon-nan már fenyegetést jelentenek az õ hatal-mára nézve. Láthatjuk tehát, hogy az az anarchia,amit a Keresztény Fejedelem utópiájánakmegvalósulása okozott, egyértelmûen ra-dikális diktatúrához vezetett. Nem állíthat-juk persze Richárd figurájával kapcsolat-ban, hogy a választás lehetõsége egyértel-mûen ki van iktatva a darabból; ahogyStoppard darabjában olvashatjuk: „Bizo-nyos, hogy volt egy pillanat, még a kezde-tén, amikor azt mondhattuk volna – hogynem. De valahogy elmulasztottuk”. (10)Richárd maga választja azt az utat, amelya trónhoz vezeti, ilyen értelemben tehátvalóban õ döntött sorsáról. Ám az eszkö-zeit nem válogathatta meg: törvényes útonsoha nem jutott volna hatalomra, így hátcsak a „véres fejsze” marad számára, azazettõl kezdve minden cselekvését a machia-velliánus horizont határozza meg ugyan-úgy, mint IV. Henrikét az erasmusi. A kétigazság által szétszakított országban azon-ban a hatalom megtartása is csak törvény-telen eszközök használatával lehetséges,egészen addig, amíg a két szembenállóigazság fel nem õrlõdik a harcban, és lenem váltja õket egy új, harmadik erõ.Jegyzet(1) Heller Ágnes (2000): Kizökkent idõ, Osiris Kiadó,Budapest. 150.(2) Bene Sándor (1999): Theatrum Politicum, Kos-suth Egyetemi Kiadó, Debrecen. 73.110Szemle(3) Rotterdami Erasmus (1987): A keresztény fejede-lem nevelése. Kiad. Barlay Ö. Szabolcs, Ford.: Cson-ka Ferenc, Budapest. 88.(4) Bene, 1990, 169.(5) Heller, 2000, 71.(6) Uo, 75.(7) Nem értünk tehát egyet Heller Ágnes azon kije-lentésével, hogy „Johanna emberi, nagyon is embe-ri”. Bár való igaz, hogy szellemek máskor is megje-lentek már Shakespeare drámáiban, amit Johannaesetében látunk az szellemidézés azaz boszorkány-ság, ami különös jelentõséggel bír majd a VI. Henrikmásodik részében. Az pedig, hogy Jeanne D’Arc ki-végzése elõtt azzal védekezik, hogy terhes, a mitoló-gia legdurvább arculütése.(8) Heller, 2000, 105.(9) Cs. Szabó László (1987): A szent király és a vad-kan. VI. Henrik és III. Richárd. In: Cs. Szabó László:Shakespeare. Gondolat Kiadó, Budapest.(10) Stoppard, Tom (1973): Rosencrantz és Guilden-stern halott. In: Világszínház. 3. Magvetõ, Budapest.Seress Ákosegyetemi hallgató, BTK, PTE, PécsIskolakultúra 2004/9111SzemleKözel és távol közöttWeöres Sándor munkássága már hosszú évek óta a középiskolaioktatás anyagához tartozik. Az új kétszintű magyar nyelv ésirodalom érettségi követelményeinek ,Portré’-fejezetében kap helyet.Mindeközben a középiskolák „idő hiányában” nemigen foglalkoznaka közelmúlt irodalmával, ráadásul a Weöres-recepció az elmúltévekben elmulasztotta a szembesülést az irodalomelméletigondolkodás legfrissebb fejleményeivel.Arról a kérdésrõl, hogy a Weöres-életmû közlõképessége a szerzõ ha-lála óta eltelt másfél évtizedben ho-gyan változott, kevés szó esik a magyarmodernség líráját érintõ mai irodalomtu-dományi diszkurzusban. Az elmúlt néhányév Weöres-recepciója tulajdonképpen két-féle választ ad e kérdésre: a szövegek egyrésze, így Tüskés Tibor, Domokos Mátyásvagy Steinert Ágota munkái a hetvenes-nyolcvanas évtizedfordulón kialakult el-képzelést Weöres líratörténeti helyérõl an-nak problematizálása nélkül veszik át, mígnéhány szöveg kísérletet tesz az elképzelésszinkronizálására a magyar líraértés leg-frissebb fejleményeivel.Schein Gábor életrajzi narratívát követõkismonográfiája (1) és Horváth Kornéliatanulmányai egyaránt arra törekszenek,hogy a magyar késõmodern líráról alkotottelképzelések kontextusa felõl fogalmaz-zák újra Weöres-értésünket. Módszerükazonban eltérõ: míg Schein tulajdonkép-pen csak átfogalmazza a Kenyeres és Szi-lágyi Ákos szövegeiben emlegetett tételtWeöresnek az objektív líra korabeli fejle-ményeivel egyenrangú, de attól eltérõ köl-tõi világáról, addig Horváth KornéliaWeörest e kánon részeként kezeli vagypontosabban e kánonba igyekszik beillesz-teni. A szerzõ Weöres olyan verseit vá-lasztja ki érvelése alapjául, amelyek felté-telezhetõen nem tartoznak a lírai életmûjavához, a recepció sem méltatta komolyfigyelemre õket. A szóetimológiákra ésmotívumfejtésre épülõ olvasásmód termé-kenyen járulhat hozzá az egyes szövegekújraértelmezéséhez, ám irodalomtörténetihorizontú  érvelése, mely Weöresnek Sza-bó Lõrinc és József Attila líratörténeti po-zícióját meghaladó értéket tulajdonít, ép-pen a szövegstruktúrára irányuló figyelemhangsúlyossága miatt nem meggyõzõ.Schein Gábor könyvében Weöres költé-szetszemléletét a humanisztikus illúziókmeghaladásában mutatja fel Szabó Lõrincés József Attila életmûvénél is radikáli-sabbnak. Ez az érv még akkor is figyelmetérdemel, ha az ezt alátámasztó érvelés atörténetiség és a szubjektumfüggõ pers-pektíva problémája kapcsán némileg meg-lepõ következtetésekre jut: „[Weöres sze-

A Keresztény Fejedelem és a Gazember : az uralkodás kérdése Shakespeare ,VI. Henrik' és ,III. Richárd' című műveiben

Repository of the Academy's Library

A Keresztény Fejedelem és a

Gazember.

Az uralkodás kérdése Shakespeare ,VI. Henrik’ és

,III. Richárd’ című műveiben

https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/iskolakultura/article/download/20129/19919/

A Keresztény Fejedelem és a Gazember. Az uralkodás kérdése Shakespeare ,VI. Henrik’ és ,III. Richárd’ című műveiben

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)

Repository of the Academy's Library