Báthory, Zoltán

Repository of the Academy's Library

Egy talányos könyv A tavalyi év végén megjelent egy könyv barna fedőlappal, amelyenkövek láthatók, s falak és folyosók vezetnek a messzi ismeretlenbe.Már amikor kezünkbe vesszük, tudhatjuk, nem konvencionális mun-kával lesz dolgunk. A metszet reménytelenséget sugall. Mégis, a könyvinkább optimista, új folyosót vág az iskola értelmezésének sűrű köze-gébe. Közismert metaforák költői szövetébe foglalja az iskolát. Annak is élvezetes, bár nem könnyű olvasmány, aki nem a pedagógus szakember szemével olvas. A szakembernek ez a könyv elsõsorban újabb bizonyság az iskolai-pedagógiai te-matika erõteljes kitágulására. A közoktatási reformfolyamat fontos kiegészítõ je-lenségérõl van  szó. A társadalom és az iskola pedagógiai felfogásának egy újabbaspektusáról. A szerzõ célja az iskola világának társadalompedagógiai elemzése, valójá-ban a filozófia, a szépirodalom és a pedagógia közti határok fellazítása, társadalmi kér-dések pedagogizálása, helyesebben a pedagógiai-iskolai problematika társadalmasítása.A könyv nem tipikus pedagógiai mû, abban az értelemben, ahogy a pedagógia nagyjaipedagógiai regényeket írtak. Inkább posztmodern elemzés arról, miként ivódik be az is-kola hatása a társadalmi gondolkodásba, és miként változtatja meg azt. Mint a szerzõ ír-ja: az iskolát archaikus mintázatokból próbálta rekonstruálni. Mi ez, ha nem posztmodernkísérlet az iskola szûken vett pedagógiai fogalmának a meghaladására? E törekvés leg-nevezetesebb  szépirodalmi elõzménye nálunk – explicit pedagógiai tanulságok nélkül –Ottlik Géza könyve, az ,Iskola a határon’, melyre a szerzõ többször hivatkozik is. De ta-lán még a ,Tanár úr kérem’ is ide sorolható. Perjés István joggal  büszkélkedhet az új ösvény kitaposásának tudatos szándékával.Bizton állíthatjuk, hogy szakmai bejelentkezésétõl konzekvensen törekszik eme új látás-mód és új stílus meghonosítására a magyar pedagógiai szakirodalomban. Hivatkoznék ittröviden és nem a teljesség igényével az ,ÕNATsága toalettje’ (1992), ,Az iskola elcse-hovosodása’ (1995),  az ,Örömtelen iskola ?’ (2001) címû tanulmányaira. Sõt, az évek so-rán már mûhely is alakult körül,ötte a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetem peda-gógiai tanszékén (vö. ,Életvilágok találkozása’, 2002; társszerkesztõ Kovács Zoltán).És most itt van a „mítosz”! Mostanra érett formában olvasható és élvezhetõ a pedagó-gia, filozófia és szépirodalom nem mindig direkt, sokszor talányos, de megejtõ keveré-ke, amelyet néhány évvel korábban még csak ízlelni lehetett, és legfeljebb a bennfente-sek sejthették, hogy itt valami eredetien új fenomén keresi pillangó létét. „Eredetien új”– legalábbis a pedagógiai oldalról nézve. Talán egyszer valaki képes lesz megmagyarázni, hogy a pedagógia két fundamentáliskérdése, az embernevelés és a mûveltségátadás (tanulás) önmagukban nemcsak jelentõs,hanem izgalmas és érdekes jelenségeit miért adják elõ, miért fejezik ki szakirodalmunkmeglehetõsen nagy részében emberidegen, didaktikus és unalmas módon. Beszéljünknyíltan. Amikor a pedagógia – és persze elsõsorban az elméleti pedagógiára gondolok –társadalmasítása merül fel, akkor a katedra-pedagógia pozícióinak a gyengítése az igazikérdés. Az iskola mítosza – értelmezésem szerint – a leegyszerûsített és elszürkült kated-ra-pedagógia meghaladása mélylélektani és társadalomlélektani eszközökkel. Egy  meg-késett freudista narratíva. Talán ez a körülmény magyarázza, hogy Perjés István írásait apedagógia gyakorlati területein mûködõ tanárok és az egyetemi hallgatók (tanítványai)néha jobban értik és élvezik, mint sok finnyás elméleti szakíró. Mert bármilyen bonyo-lult az érvelés fogalomrendszere, könnyen érthetõ az üzenete.Iskolakultúra 2004/3117kritikaA társadalomformáló iskola három fokozatát (tételét?) fejti ki a szerzõ a könyvében: apedagógiai kultúrát, az iskola kultúráját és a tantervi kultúrát. Ez elfogadható struktúra,bár a szociológusok biztosan zokon veszik majd a társadalmi mikro- és makro-környezetelnagyolt megjelenítését. Nagy merészség – teszem hozzá – a társadalomformáló iskolá-ról pusztán pedagógiai fogalmakkal értekezni. De az okfejtés kétségtelenül logikus, aszellemtudományi szakirodalomban jól beágyazott – és mindezekért elfogadható.Pedagógiai szakirodalmunkban a társadalmi komponens megfelelõ mértékû befoglalá-sa immár évek óta hiányzik. Más szóval, a pedagógiai-iskolai  „életvilág” társadalmimegközelítése az új kihívás. Ezt az ûrt tölti be, erre a kihívásra ad válasz-kísérletet Per-jés István könyve. „Kísérlet”, mondom, mert azért a szerzõ is elbizonytalanodik idõn-ként, hogy vajon jó irányba tapossa-e az ösvényt, és palettáján mintha helyenként túlke-verné a katedra-pedagógia szürke színeit. A szerzõ metafora-készletébõl talán a legin-kább érthetõ és elfogadható a vár-város szembeállítás. A könyvnek ez a legszebb és a leg-okosabb része. Biztos vagyok benne, hogy a „város-mítosz” megmarad, és bekerül a pe-dagógiai közbeszédbe. „A Város iskolai mítosza egyben a Találkozások metaforája is” –írja sejtelmesen szerzõnk. Ez egyszerûen gyönyörû, nem beszélve arról, hogy továbbiösszefüggéseket sugall. De már túldimenzionált a kastély-panoptikum páros. (Akkor márjobb lenne a kaszárnya, a bolondokháza, a gettó és sok más.) Nem beszélve arról, hogya könyv mondanivalójának a szintéziseként bemutatott ábra (a 163. oldalon) milyen mér-tékben bonyolítja az amúgy jól érthetõ fogalomrendszert. Nahát – morgok magamban –,túlbonyolítja a metaforáit, túldíszíti a fogalmi rendszert, mint Gaudí az épületeit. És ígynem áll össze egységes képben az iskola mítoszának vezérmotívuma. A dráma motívu-mok sokaságára hullik szét. Túl sok a díszítés, az elkanyarodás a végsõ céltól, a városis-kolának mint jövõképnek a  felmutatásáig.Most jövök rá, hogy mi a bajom a könyv fedõlapjával: a fedél a váriskolát jeleníti meg,míg a könyv lényegi mondanivalója a városiskola.Perjés István (2003): Az iskola mítosza. Az iskola társadalompedagógiai értelmezése. Aula Kiadó. 171. Báthory Zoltán A „mûvelõdés” nevelés- és pedagógiatörténete – cseh szemmelHa valaki Prágában az egyetemi könyvesboltban a legújabb nevelés- és/vagy peda-gógiatörténeti áttekintés iránt érdeklõdik, akkor bizonyára a Zdenìk Kuèera ésVladimír Štverák szerkesztésében megjelent ,Chrestomatie z dìjin pedagogiky’(Pedagógiatörténeti szöveggyûjtemény) címû kiadványt nyomják a kezébe. A KárolyEgyetem Huszita Teológiai Karának kiadványának a címlapján feltüntetett dékán ésdékánhelyettes mellett széles szakembergárda – további tizenkét egyetemi oktató és tu-dományos szakember – járult hozzá a vaskos „pedagógiatörténet” megalkotásához.A didaktikus célból készített szöveggyûjteményben, „olvasókönyvben” a pedagógiajelentõs személyiségeinek szövegrészleteit felvezetõ szövegek és tanulmányok kapcsol-ják össze, így többé-kevésbé folyamatában, az összefüggések felmutatásával ismerhetjükmeg mind az egyetemes, mind a cseh vonatkozású – így a „csehszlovák” szempont révénröviden a „szlovák” fejleményekre is kitekintõ – pedagógiatörténetet. A tanulmányok át-tekintõ jellege és fõleg a szövegek kiválasztása segít abban, hogy ne csak egy szûk érte-lemben vett pedagógiatörténetet – „pedagógiai rendszerek és elméletek történetét” (1) –118Kritika

Egy talányos könyv

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library