Seress, Ákos

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)

univerzálisnak ható – de a mű kérdésirá-nyai szerint részlegesként értelmezhető –látásmódot hoz létre; melynek részleges-ségét megerősíti a fiú halálára való utalás,ami a hazatérés mellett egy újabb horizontfelnyitásának jövőbeli lehetőségét is su-gallja. Az eddigi kettősségeket figyelembevéve persze nem zárható ki az sem, hogymindvégig a városból beszélő fiú és anyjaellentétéről volt szó.A Szarvas-ének tehát úgy hoz létre egy,a szereptudat válságáról tanúskodó,polifón kompozíciót, hogy Bartók szöve-gének organikus metaforikáját működtetvemeg is kérdőjelezi annak közlésképessé-gét. Ezzel felbontja természeti és mester-séges szembenállását, mely egyben sajáteredetét is felszámolja, mivel folyamato-san átalakuló kettősségek által szituáljaönnön reprodukcióját. Azaz nem tema-tizálja, hanem retorikájában viszi színre ametamorfózist. Juhász Ferenc alkotásaezek szerint az újnépiesség által létesítetthorizont bezárulásáról ad hírt, hiszen a je-lek időnek való kiszolgáltatottságával utala múltbeli kérdések korlátozottságára, de ajelenbeli válaszok részlegességére is. Ez-zel készíti elő egy más típusú, de ekkormár nagyon is érzékelhető későmodernpoétika létszemléletét.Juhász Ferenc költészete a Szarvas-énekután tovább távolodik a vallomáslíra hori-zontjától. ,Babonák napja, csütörtök: ami-kor a legnehezebb’ (1963) című alkotásamár egyszerre mutatja a beszédhelyzet és ajelhasználat átalakulását. A versszubjek-tum egységének megbomlásáról tanúsko-dó szöveg a modern nagyváros esti fénye-iből vizionált látványt a biológiai univer-zum képelemeivel vegyíti. A beszélő ittmár nem teremtője a versvilágnak, hanema benne való elhelyezkedés drámáját éli át.Juhász ,Harc a fehér báránnyal’ című köte-te (1965) szintén a háború utáni magyar lí-ra egyik jelentős teljesítménye. Az ebbenkialakított poétikai elvek jegyében Juhászéletműve a megújult beszédmód számoslehetőségét teljesíti ki. A nyolcvanas évek-re azonban világossá válik, hogy egyre ke-vésbé tud művészi válaszokkal szolgálni akor megváltozott kérdéseire. (vö. KulcsárSzabó, 1993. 50–51.)IrodalomBalassa Péter (1992): Testvériség a különbözésben.Bartók Cantata profanája és a XX. századi magyarértelmiség. In: Vig Monika (szerk.):  Hogyan éljük túla XX. századot? Fidesz Akadémia. NarancsAlapítvány, Budapest. 330–352.Kulcsár Szabó Ernő (1993): A magyar irodalomtörténete 1945–1991. Argumentum Kiadó, Budapest.50.Kulcsár Szabó Ernő: i. m. 50–51.H. Nagy PéterIskolakultúra 2003/4115SzemleIdentitás és brutalitásA személyiség problémája az ,Amerikai Psychó’-ban L ecsendesült az a botrány, amely BretEaston Ellis könyvének megjelenése-kor tört ki az Egyesült Államokban. Akezdeti „fércműből” mára már bestsellerlett, egyúttal  a vulgárfeminista támadá-sok, melyek – a barthes-i elmélet ellenére– azonosították a regény szereplőjének vi-lágát a szerzőével, háttérbe szorítottákazokat az elemzéseket, melyek a mű para-digmaváltását vizsgálták. Pedig a regénytömegkultúrához való viszonyának, szer-kezetének feltárása érdekes tanulságokkalszolgálhat.Az ,Amerikai Psycho’ felépítettségénekvizsgálatában kiindulópontot jelenthet azaz intertextuális hálót teremtő szójáték,melyet a főszereplő nevében figyelhetünkmeg. A Bateman név ugyanis egyszerreutal Batmanre és Norman Bates-re (aHitchcock-film főhősére). (Stemler,  2001)Az irónián kívül – amely a szuperhőst összekapcsolja az elmebeteggel – más ér-dekességet is rejt ez a párba állítás. Mind-két szereplő esetében megfigyelhetőugyanis a külső, azaz a figura társadalmi,illetve a belső, azaz gondolati világánakszembenállása. Bár Bates és a képregény-hős alakja is a társadalom által elfogadottés elismert pozícióban élő embert ábrázol-ja, személyiségük olyan tartalommal ren-delkezik, melyet a kollektíva nem fogad-hat el, éppen ezért kell elrejteniük.Emellett érdemes hangsúlyt fektetniazokra a fikcióképző aktusokra, melyek azamerikai regényben is létrehozzák ezt atársadalmi és belső világot. Iser a fikció-képző aktus feladatát a következőképpenhatározza meg: „A valóst az imaginárius-hoz, az imagináriust pedig a valóshoz ve-zeti, s ezzel megszabja azt, hogy az adottvilág mennyiben kódolható át, a nem adottmennyiben fogható föl, és az így átrende-zett világok mennyiben tehetők hozzáfér-hetővé az olvasói tapasztalat számára”.(Iser, 2001)Az ,Amerikai Psycho’ főszereplőjénektársadalmi világát ábrázoló részek eseté-ben ez a fikcióképző aktus a valós és azimaginárius közti távolságot szorossá tesziazzal, hogy szó szerint emeli át a márkák,cégek és szórakozóhelyek neveit a külsőkontextusból (sőt néha szereplőkét is, mintpéldául Tom Cruise). Többek között enneka technikának köszönhető, hogy egyeselemzések szerint a regény nagy része „ka-talógussá”, dokumentumszerűvé vált. Ez ahitelességre való törekvés azonban alapve-tően dekonstruálódik a belső világ ábrázo-lása révén. A fikcióképző aktus látszólaghasonló módon működik itt is, csak a kül-ső kontextust ennél a résznél a tömegkul-túra jelenti. A szó szerinti átvétel megfi-gyelhető abban, hogy a Pat Bateman általnézett műsorok és filmek a valóságban isléteznek. Azonban ez az immanens világegy csapásra megkérdőjeleződik akkor,amikor a regény végén a már meggyilkoltPaul Owen (ha csak az egyik szereplő el-mondása szerint is) feltűnik. Felmerül te-hát a gyanú, hogy a rémtettek csupán a fő-szereplő képzeletében történtek meg, teháta szereplő rejtett világát hallucinációnakkell tekintenünk. (H. Nagy, 1998) Mivelazonban a műre (a hajszát leíró rész kivé-telével) az egyes szám első személyű elbe-szélő technika jellemző, nem húzhatunkéles határt a valós és az imaginárius közötta regényen belül sem. Sokkal inkább a ket-tő egymásba játszatásáról lehet szó; jó pél-da erre az, amikor Price egy újság tartal-mát olvassa fel, ahol az elején még „utcá-ra dobott csecsemők”, majd „AIDS-es cse-csemők” szerepelnek, végül „dühöngő el-mebeteg csecsemőről” esik szó, vagy mi-kor a vegytisztítótól való távozás során a„házak hegylánccá változnak és tűzhá-nyókká”. A ,Csavargó az Ötödik sugár-úton’ című fejezetben Bateman mérfölde-ken át heverő hullákat lát az utcán.Függetlenül attól, hogy a szereplő rém-tettei megtörténnek-e vagy sem, elmond-ható, hogy a tömegkultúrából építkezőbelső világ a figura személyiségének alap-ját képezi. A posztmodern elméletek azon-ban radikális változást hoztak a nyelv fel-fogását illetően, ami az individuumról al-kotott képünket is megkérdőjelezi. Esze-rint az önmagunkról alkotott tudat olyanalapokon jön létre, melyekkel szemben (atudat) nem engedheti meg, hogy azok te-remtőjének vallja magát. Ez lehetőséget adarra, hogy a szubjektumot nyelvi-társadal-mi erővonalak által meghatározottnak te-kintsük, azonban maga a nyelv analógiákalapján működő rendszer, tehát metafori-kus, nincs egzakt kapcsolata a valósággal.A szubjektum társadalom felőli meg-konstruálásának problémája felveti azt alehetőséget, hogy a mű hipotextusakéntkezeljük Cervantes ,Don Quijote’ címűművét. Mindkét esetben azt látjuk, hogy afőszereplő a társadalom kultúrája felőlpróbálja meg definiálni önmagát, s enneka kultúrának az alapját mindkét esetben aponyvairodalom jelenti. Egyszerűen fogal-mazva tehát, amit a két regény főszereplő-jének esetében látunk, az a tömegkultúraés személyiség összefonódása. De amíg aspanyol regény egy, az individuumra épü-lő társadalomba helyezi a cselekményt, az,Amerikai Psycho’ fogyasztói társadalmaegészen más képet mutat. A közösségnekezt az állapotát Francis Fukuyama a „tör-ténelem végének” nevezi, a benne élő sze-mély pedig az „utolsó ember”. (Fukuya-ma) A filozófus ezt az állapotot elkerülhe-tetlennek tartja, szerinte az emberiségegész történelme során e végkifejlet felé116Szemlehaladt éppolyan determináltan, mint ahogyazt Ádám teszi ,Az ember tragédiájá’-ban.Madách műve szerint az örökös változásoka az embernek azon antropológiai vá-gyában van, hogy a kezdeti utópikus álla-potot visszaállítsa. Amíg azonban a Para-dicsom világának harmóniáját az istenicsoda biztosította, mely az életet valóbanszentté avatta azzal, hogy a halál fogalmátismeretlenné tette, a kiűzetett ember világamár az ellentétek dialektikáján alapul. Ateremtés mellett tehát szükségszerűenmegjelenik a pusztítás, az élet (tempora-litása miatt) egyre inkább elértéktelenedik,a személyiség feláldozhatóvá válik.Ennek a folyamatnak a végét jelképezi afogyasztói társadalom. Ahogy azt KékesiKun Árpád megjegy-zi, itt az „egyén nemmás, mint a fogyasz-tóipar mechanizmu-sa által gyártott soro-zattermék”. (KékesiKun, 1996) A közös-ség már csupán „tes-tek halmaza”, és azegyén, akár egytárgy, tetszőlegesenhelyettesíthető, illet-ve cserélhető. Ebbena szituációban aszubjektumnak ke-vés esélye van arra,hogy az elkülönböződés által határozzameg önmagát. Bateman esetében éppenezt a törekvést figyelhetjük meg, amikor –szokatlan módon – mindenáron le akarjaleplezni magát. Cervantes szánalomraméltó bolondjából dühöngő őrült lesz, hi-szen a tömegkultúrák figuráihoz való ha-sonlóság lehetőséget teremt egy autonóm,felismerhető és nem összekeverhető sze-mélyiség kialakítására. Míg azonban a,Don Quijoté’-ban a közösség reagál a sze-replő törekvéseire, bolondként, azaz más-ként kezeli, Pat Batemant tökéletes kö-zöny veszi körül. Kijelentései („én egyközveszélyes pszichopata vagyok”) válasznélkül maradnak, hiszen a személyiségetily módon megsemmisítő társadalombanmaga a halál nem jelent értékveszteséget,abszurd módon a gyilkosság itt nem szá-mít bűnnek (Bateman után senki sem nyo-moz), így nem teszi erkölcsi vagy morálisértelemben mássá az elkövetőt.Persze nem állítható, hogy csak ez az útáll a főszereplő előtt saját egyéniségénekmegteremtésére; esélyt adhatna erre Jean-nel való kapcsolata, hiszen a titkárnője azegyetlen, aki legalább abban különbözik atöbbiektől, hogy nincs aktatáskája és a „ha-táridőnaplós kézi mindentudója” sem már-kás. Jean főnökét rejtélyesnek, tehát külön-legesnek tartja, ám kérdésére („sose érezteúgy, hogy szeretne valakit boldoggá ten-ni?”) Bateman képtelen választ adni, sőt, el-válásukkor még bántalmazza is, ami e lehe-tőség ironikus elvetéseként értelmezhető.Az 1980-as évekvége nem csak a tit-kárnővel való párbe-széd miatt érdekes.A dialógust ugyanisidőnként parabázi-sok szakítják meg,melyek nem egysé-gesek, egymástólfüggetlenül illesz-kednek a szövegbe.A parabázisok hang-súlyozottan az olva-sónak szólnak („an-nak sem volt semmiértelme, hogy eztmost elmondjam önöknek”), bár a beszélőtnem mindig tudjuk azonosítani; azt a mon-datot például, hogy „ilyennek láttam én acivilizációt: kolosszális repedt szikla-tömb”, éppúgy tulajdoníthatjuk a szerző-nek, mint Batemannek. Bizonyos szem-pontból tekinthetjük ezeket a kiszólásokatvendégszövegeknek, amelyek  átkódoljákaz alaptextust, minthogy nem illeszkednekbele szervesen. Különösen az utolsóparabázisnál lesz ez érdekes, amely a dél-szudáni sivatag látomásos leírását tartal-mazza. Persze itt is megfigyelhetjük a va-lóság és látomás egymásba játszatását, hi-szen a pontosan meghatározott földrajzihelyszín ismét megkérdőjeleződik egy ki-jelentéssel: „a távolban valamerre iskola-busz várakozik”. Az ellentétek folyamatosIskolakultúra 2003/4117SzemleA mű hipotextusaként kezeljükCervantes ,Don Quijote’ címűművét. Mindkét esetben azt lát-juk, hogy a főszereplő a társada-lom kultúrája felől próbálja megdefiniálni önmagát, s ennek akultúrának az alapját mindkétesetben a ponyvairodalom jelen-ti. Egyszerűen fogalmazva tehát,amit a két regény főszereplőjénekesetében látunk, az a tömegkultú-ra és személyiség összefonódása.egymásba játszatása, valamint a dekonst-ruktív mozgás ennél a szövegrésznél fi-gyelhető meg leginkább. A vízió közép-pontjában egy haldokló gyermek áll, ámehhez a haláltusához a szöveg olyan pozi-tív értékeket rendel, mint „hálás”, „mo-soly”, „szeretet hulláma”. Azzal, hogy agyermek halála nem tragédiaként jelenikmeg, egy értékrendjében  felborított világképét kapjuk; ezt támasztja alá a „miért”kérdése is, ami egy szellemtől hangzik el.Megfordul tehát az a folyamat, amit ,Azember tragédiájá’-ban, illetve más, az em-beriség létkérdéseit ábrázoló világirodalmiműben látunk: itt nem a teremtett emberfordul a transzcendencia felé, hogy életé-nek és szenvedésének értelmét megtudja,hanem a teremtő teszi fel a kérdést. Az elő-ző világkép még feltételezi, hogy adható,illetve megfogalmazható valamilyen vá-lasz; az ,Amerikai Psyicho’ álláspontjaegyértelmű: „NO EXIT”.Érdemes még pár szó erejéig visszatérnia regény szerkezetére, hiszen a művet tá-madó kritikák felvetették a tömegkultúraés magas irodalom keverésének problema-tikáját. Ha elfogadjuk a társadalmi világ-belső világ felosztást (melyet Iser éppúgymegtesz a ,Don Quijoté’-val, csak ő „bera-kott történetnek” nevezi a főszereplő „má-sik világát”) és azt, hogy a két részt máskontextusból építi fel a fikcióképző aktus,jól látható az az ironizáló folyamat, ame-lyen a tömegkultúra reprezentánsai keresz-tüljutnak. Bateman tettei ugyanis egyrebrutálisabbá, majd végül már nevetségesséválnak. A horror csúcspontját ugyanis azjelenti, amikor a főszereplő megpróbáljamegenni áldozatát. A „lakoma” elkészítéseközben ugyanis elhangzik a szappanoperá-kat idéző, könnyes-érzelmes mondat: „Éncsak azt akarom, hogy szeressenek”, majdvégül az elkövető elkezd kételkedni abban,vajon helyesen cselekszik-e, hiszen sohaéletében nem főzött még. Ha ebből a szem-pontból nézzük a regényt, könnyen rájöhe-tünk, hogy nem a szépirodalom megalázá-sáról van szó, hanem a tömegkultúra esz-közeinek paródiájáról. (Így – paradox mó-don – az ,Amerikai Psychó’-t a ponyvák el-len-szövegeként is lehetne kezelni, bár im-már valószínűleg fölösleges ilyen polémi-ákba keverni.)Irodalom                       Fukuyama, Francis: A történelem vége és az utolsóember. Európa Kiadó, Budapest.  H. Nagy Péter (1998): Imaginárium. Szép literatúraiajándék, 2–3. 131–132. Iser, Wolfgang  (2001): A fiktív és az imaginárius.Ford.: Molnár Gábor Tamás. Osiris Kiadó, Budapest.24.Kékesi Kun Árpád (1996): Az értelem(hiány) kereszt-útjai. Literatura, 1. 71. Stemler Miklós (2001): New York-i éjszakák. PRAE,1–2. 171. Seress Ákos118SzemleA z iskolákban a tanárok között sok-féle szakmai kapcsolat létezik, sokolyan feladat van, amelyet a taná-rok személyes együttműködésére alapozvalehet megoldani. A tanítási-tanulási folya-matban is megjelenik a team-munka, azazonos tárgyat tanító tanárok gyakranmegbeszélik – az intézményes keretekenbelül, a szakmai munkaközösségekben ésattól függetlenül is – a tantárgy tanításávalösszefüggő aktuális kérdéseket. A külön-böző tárgyakat tanító tanárok pedig né-hány nagy projektben is részt vehetnek,ilyen például az egységes természettudo-mányi tárgy kialakításához szükséges is-kolai kísérletek elvégzése.Egy matematikatörténeti CD-ROM nyomán Matematika, informatika és könyvtár szakos tanárok, diákok közös fejlesztő tevékenysége 

Identitás és brutalitás : a személyiség problémája az ,Amerikai Psychó'-ban

Repository of the Academy's Library

Identitás és brutalitás.

A személyiség problémája az ,Amerikai Psychó’-ban

https://ojs.bibl.u-szeged.hu/index.php/iskolakultura/article/download/19841/19631/

Identitás és brutalitás. A személyiség problémája az ,Amerikai Psychó’-ban

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)

Repository of the Academy's Library