Mirnics, Zsuzsa

SZTE OJS Journals (University of Szeged / Szegedi Tudományegyetem)

Környezetnyelv-tanulás – a tolerancia eszközeA Bálizs – Mikes szerzőpáros kötete csak látszólag és csak kis mérték-ben tér el a szabadkai székhelyű Magyarságkutató Tudományos Tár-saság eddigi könyvkiadói profiljától. Akorábbi, sorozatban megjelent hét kötet zömmel a délvidéki magyar közösséggelkapcsolatos elméleti tanulmányokat, meglátásokat, friss kutatások eredményeittartalmazta, a gyakorlati haszon csak késõbbi „melléktermék” volt. (E gyakorlatihasznot persze nem lehetett a könyv megjelenésekor észlelni, és késõbb is nehezen, mertsokszor a megfigyelhetõség körén kívül és késõbbi idõpontokra estek. A köteteket sok-felé használták, idézték, továbbgondolták eredményeiket, következtetéseikre támaszkod-tak; a magyar közösség sokszor az MTT mûhelyében folyt és könyveiben publikált ku-tatások tanulságaiból kiindulva lépett, hozott döntéseket, harcolt jogaiért, például a taní-tóképzõ magyar tagozatának Szabadkára való visszahelyezéséért, a szórványok helyze-tének javításáért vagy a magyar tankönyvbehozatalért). A szerzõpáros 150 oldalas könyve – a Magyarságkutató mûhelyében folyó szociol-ingvisztikai kutatások egy fontos oldalhajtása – inkább gyakorlati mû. Benne az elméletcsak annyira van jelen, hogy alátámassza a környezetnyelv tanításában felkínált módszerszükségességét és elõnyeit; a hangsúly az alkalmazáson van. A szerzõk e felõl nem hagy-nak kétséget már a borítólapon, a könyv címében, alcímében sem. Kettõs tagoltságú te-hát ez a munka. A rövidebb, elméleti részben felvázolja más szakemberek meglátásait ésa saját kutatással megindokolja a magyar környezetnyelv tanításának módszereit. A szer-zõk egy négylépéses tesztrõl számolnak be, melyet a zentai nem magyar ajkú óvodáscso-port körében végeztek: képet adnak a nyelvelsajátítás folyamatáról és egy újszerûnekmondott módszerrõl, melyet kommunikatív-tapasztalati módszernek neveznek. Végki-csengésként pedig olyan stratégiát javasolnak a nem magyar ajkú gyermekek környezet-nyelvi (magyar) foglalkozásaihoz, amelyben a magyar nyelvtanulás folyamán a verbáliskommunikáció mellett rendkívüli jelentõségûek más tényezõk is. Könyvtárnyi irodalma van a kétnyelvûségnek, sõt a soknyelvûségnek is mint jelenség-nek, a vele kapcsolatos tapasztalatoknak, szükségességének, elõnyeinek, hátrányainak. ADélvidéken egykoron a kétnyelvûségnek nemes hagyománya is volt. Ötven-hatvan évvelezelõtt a Délvidék egyes helységeinek lakói két-három nyelvet is értettek-beszéltek: min-denki minden nemzetét, akivel ott, akkor együtt élt. Hertelendyfalván például, vagy Óver-bászon, vagy Nagybecskereken. Egymás nyelvét a mindennapi kommunikációban tanultákel, az utcán, boltban, közéletben, piacon akár; és sokan korai gyermekkorban, a lehetõlegtermészetesebb módon, játék közben. Napjainkra a kétnyelvûség lehangolóan más tar-talmat kapott. Többnyire csak a nem többségi nemzethez tartozó, vagyis a magyar gyere-kek szerb nyelvi ismeretét értik rajta, a soknyelvûség pedig kihalt. A többségi nemzet ré-szérõl többnyire és általában nincs igény a kisebbség nyelvének tanulására. „A nem magyarajkú gyermekeknek a magyar nyelvben szerzett kommunikatív jártassága nemcsak a gye-rekek kommunikatív lehetõségeit bõvíti, hanem soknemzetiségû közösségben egyik igenfontos feltétele a nemzetek közötti toleráns kapcsolatok megteremtésének, és az egymásiránti tisztelet, valamint a magyar nemzeti közösség kultúrája iránti nyitottság megalapozá-sának” – írják a szerzõk a feladatokról, a célokról. Ismerve az elmúlt évtized eseményeit ésa napjaink agresszív, rossz hangulatú történéseit, csak azt mondhatjuk: soha nem volt anyelvtanulás közben kialakított tolerancia-tudatra akkora szükség, mint napjainkban. Iskolakultúra 2005/4145A könyv nem öncélú nyelvtanulási kézikönyv tehát: a többségi nemzet tagjainak beve-zetése a kisebbség nyelvének elsajátításával a kulturált, a békés együttélés, a toleranciavilágába. A szerzõk a gyakorlati részben a lehetõ legjobb módszert választották a másik csoport-ba, a másik tanterembe járó, egy másképpen beszélõ pajtás nyelvének elsajátítására: azóvodás és a kisiskolás legtermészetesebb igényére, a játékra építenek. A homo ludens-raalapozva állították össze a könyvet. Szinte kézen fogva, lépésrõl lépésre vezetik végig amagyarul akár egy szót sem tudó gyermek óvónõjét vagy tanítónõjét a nyelvelsajátíttatá-si teendõkön. Eközben minden felhasználható a szemléltetõ nyelvtanuláshoz: játékok,háztartási és ruházati cikkek, kitûzõk, nyakláncok, maszkok, fejdíszek; kártyák, képek,síkbábok; gyümölcsök, zöldségfélék, virágok; a gyerekek rajzai és egyéb képzõmûvésze-ti alkotások stb. stb. E gazdag kelléktár segítségével teremtheti meg az utat a pedagógusa nyelvi tapasztalatok megszerzéséhez, alkalmazáshoz, megerõsítéséhez és bõvítéséhez.Ez a négyes tagolás következetesen végigvo-nul a könyvön, s haszna, hogy egyrészt beve-zeti, eligazítja a magyar környezetnyelv taní-tásában kezdõ pedagógust, másrészt serkentiis (õt is és a már tapasztalt pedagógust is),hogy a foglalkozást saját ötletekkel is bõvít-se. (Ehhez sokszor ad további ötleteket.) Aszerzõk külön fejezetekben mutatják be afoglalkozások során jól alkalmazható és ki-próbált mondókák, versek, kiolvasók, nép-dalok, megzenésített versek, körjátékok, me-sék stb. – azaz a gyermekirodalmi mûfajokalkalmazási lehetõségeit, nagy részüket lé-pésrõl lépésre, apró részfeladatokra, monda-tokra, párbeszédekre bontva. Az irodalmi vá-logatásban a magyar népköltészetbõl és jelesmagyar gyermekírók munkáiból kínálnak.Ezek egy részét ugyan a pedagógusok való-színûleg már ismerik, általuk azonban a ké-zikönyv teljesebbé válik. A könyvnek egy-két pedagógiai szem-pontjával ugyan lehetne vitatkozni – s itt el-sõsorban a szerzõknek azon álláspontjáragondolok, hogy a gyerek csak akkor kapcso-lódjon be a játékos tanulásba, ha kedve van–, ezeket azonban a környezetnyelv tanításá-ra vállalkozó pedagógusok minden bizonnyal az adott helyzethez igazítják.  A könyv szerzõinek ügyszeretetét jelzi, hogy semmit sem bíznak a véletlenre: a java-solt és a kerülendõ eljárásokkal külön is foglalkoznak. Megítélésük szerint a könyv nemcsak szerb-magyar együttélésben alkalmazható haszonnal, hanem minden többségi-ki-sebbségi csoportban, ahol a kisgyerekekkel a kisebbség nyelvének megismertetése és el-sajátíttatása a cél. Bálizs Jutka – Mikes Melánia (2004): Játsszunk, énekeljünk magyarul! – Tevékenységek nem magyar anyanyelvû gyermekek részére – Pedagógusok kézikönyve. Magyarságkutató Tudományos Társaság. Szabadka. Mirnics Zsuzsaújságíró146KritikaKönyvtárnyi irodalma van akétnyelvűségnek, sőt a soknyel-vűségnek is mint jelenségnek, avele kapcsolatos tapasztalatok-nak, szükségességének, előnyei-nek, hátrányainak. A Délvidé-ken egykoron a kétnyelvűségneknemes hagyománya is volt. Öt-ven-hatvan évvel ezelőtt a Délvi-dék egyes helységeinek lakói két-három nyelvet is értettek-beszél-tek: mindenki minden nemzetét,akivel ott, akkor együtt élt.Hertelendyfalván például, vagyÓverbászon, vagyNagybecskereken. Egymás nyel-vét a mindennapi kommuniká-cióban tanulták el, az utcán,boltban, közéletben, piaconakár; és sokan korai gyermek-korban, a lehető természetesebbmódon, játék közben.

Környezetnyelv-tanulás – a tolerancia eszköze

Repository of the Academy's Library