Kálmán C., György

Repository of the Academy's Library

MűhelyKálmán C. György1narraToLóGIa ÉS HaTÁroK21.Induljunk ki egy feltételezésből – csak pár pillanatra, aztán rögtön cáfolhatjuk is.Ha narratológiával foglalkozunk, akkor van egy világosan körülhatárolt terület, azelbeszélő szövegek halmaza, és van néhány bevált, kipróbált, hagyományos módsze-rünk, amelyekkel ennek a területnek neki lehet esni, és mindenféle tanulságokat meg-fogalmazni egy-egy (vagy több) szövegről. mindnyájan tudjuk, hogy sok baj vanezzel a feltételezéssel: először is, a terület sem egészen világos – az elbeszélő szöve-gek közé a videojátékoktól a lírai költeményekig nagyon sok minden bevonható,anélkül, hogy túl nagy erőszakot kellene tennünk „az anyagon” – ezek a szövegeknem feltétlenül verbálisak ugyan, és nem mindenben felelnek meg a várakozásaink-nak, de hogy ne tartoznának a „területhez”, az igen alapos és bonyodalmas indoklástigényelne, s aligha járna sikerrel. másodszor: természetesen szó sincs a módszerekbiztosságáról, megbízhatóságáról: éppen az az izgalmas, hogy minduntalan át kellértékelnünk, módosítanunk az eszköztárat, valahányszor alkalmazzuk. Hogy mi akésleltetés, hogyan csípjük nyakon a nézőpontot, hogy milyen bonyodalmai vannaka történetszövésnek – ezek olyan kérdések, amelyek fényében új meg új módszere-ket, olykor új terminusokat, a régebbi elemzői eszközök felülvizsgálatát kell bevet-nünk. Harmadszor pedig, hogy csak egy utolsó nehézséget említsek: a „tárgy” és az„elemzés” korántsem egymástól független két entitás, amelyeket egyszerűen egy-másnak eresztünk: a módszer megválasztása például nagyon is függ attól, hogy (elő-zetesen) mit gondolunk az elemzendő szövegről. egy ezópusi fabulára legtöbbszörmásképpen nézünk, mint egy Kosztolányi-novellára (persze nagyon érdekes és ter-mékeny lehet, ha az intuícióval szemben, a megérzések ellenében elemzünk).1 a szerző az mTa bTK Irodalomtudományi Intézet Irodalomelméleti osztályának tudományosfőmunkatársa.2 előadás-változata elhangzott 2016. január 12-én az mTa bTK Irodalomtudományi Intézetelméleti osztályának Irodalomelmélet, narratológia, szövegértelmezés című első narratológia-konferenciáján.liter_1_Layout 1  2016.03.23.  14:58  Page 7172 Kálmán C. Györgyaz elemzendő szöveg státusa sem egyforma: folklór szövegek esetében könnye-dén eltekintünk az apró részletektől (Propp sem figyelt oda ezekre, és jól tette),„magas” irodalmi szövegeknél is csak ritkán vesszük tekintetbe a szövegváltozatokat,a kiadástörténetet. Általában: amikor narratológiai elemzésbe fogunk, félreteszünkminden variációra, keletkezésre, szövegromlásra stb. vonatkozó megfontolást.mindezt csak azért mondtam el, hogy jelezzem: persze, hogy nem lehet, nem sza-bad az „anyag”–„módszer” kettősségét reflektálatlanul felfognunk és problémátlan-nak gondolnunk. Csakis azért, hogy legyen egy kiindulópontunk: tegyük fe,, hogyvannak igen hasznos és gyakorlatban is jól használható narratológiai elemzési mód-szerek, amelyekkel elbeszélő szövegek jó részét elemezni tudjuk, és az elemzésekrévén tovább finomítjuk, módosítjuk a módszereket és terminusokat. mármost egyeszköz hasznosságát úgy lehet a legjobban megítélni (vagy legalábbis úgy is meglehet ítélni), ha kipróbáljuk mindenféle más funkcióban. a narratológia elég hasznoselbeszélő szövegek elemzésekor – és másutt, máshol, máskor? a bicskával jól tudunkkenyeret szelni, vajat kenni – és ha fát vágni vagy levest kanalazni akarunk vele?Persze, nem erre van kitalálva – de az élességéről vagy a hajlásáról így kapunk némiinformációt. Üzemszerűen nem fogjuk favágásra vagy kanálként használni – de rájö-hetünk, hogy keményebb dolgok vágására vagy puha, esetleg folyékony anyagokáthelyezésére is alkalmas lehet.a lírai szövegek például sokszor felfoghatók úgy, mint egy lírai én beszédei, aki-nek környezete van, aki látja valamilyen nézőpontból a körülötte levő világot – sőtolykor még történet is van a lírai költeményekben: vagyis elővehetünk olyan narrato-lógiai kategóriákat, amelyek pedig elbeszélő szövegek elemzésére alkalmasak első-sorban. Tér, idő, nézőpont, történet – ezek értelmes megközelítések akkor is, ha nemnarratív szövegekkel van dolgunk.nem pusztán teoretikus lehetőség tehát, hanem a gyakorlatban is előkerülő kérdés:mi volna, ha a narratológia módszereinek erejét, hatásosságát, alkalmasságát próbáratennénk. az első próba az volna, hogyha (hagyományosan) nem elbeszélő(nek tekin-tett) szövegekre alkalmaznánk a narratológia módszereit: lírára, drámára, értekezőművekre. most maradnék a verbális szövegek területén, bár mieke bal például (éssokan mások) a vizualitás területén is próbának vetették alá a narratológia használha-tóságát, nem is szólva a filmről, ahol kézenfekvő a narratológia alkalmazása. a zené-vel kapcsolatban erős kételyeim vannak – de a narratológia kategóriáit a zenetudo-mányban (a zeneművek elemzésében is) használják, még ha nyilván bizonyosesetekben metaforikusan is (de például az ismétlődés esetében nagyon is helyénvaló-an). ez az átvitel olykor sikerülne (hiszen a lírában gyakran vannak legalább nyomaia történetmondásnak, a drámában kifejezetten tradíció a történet-központúság), más-kor nem: ez pedig segít megmutatni, hol és milyen határai vannak a narratológiának.liter_1_Layout 1  2016.03.23.  14:58  Page 72narratológia és határok 732.a drámához egyáltalán nem értek, ezt előrebocsátom – de elkerülhetetlen, hogy szól-jak róla. először is, az előadást és a szöveget már csak azért is szét kell választani,mert az „elbeszélői hang”, amelyen nagyon sok minden múlna, legfeljebb az írott vál-tozat szerzői utasításaiban lehet jelen. a megjelenített „szerző”-figura, ha van ilyen,már megint nem ugyanaz, mint amelyhez az elbeszélői nézőpontot köthetnénk.egyáltalán: a dráma szakértői nyilván számtalanszor átgondolták már, hogy a törté-net, az elbeszélés és a történetmondás aktusa hogyan értelmezhető a dráma estében.a szerzői utasítások olykor komolyan veendők, és ha az írott drámát elemezzük, úgytekinthetők, mint afféle elbeszélői szólamok; ugyanakkor az előadásból eltűnnek(legfeljebb a régi rádióközvetítésekben jelentek meg, elég mulatságosak is voltak, éski tudja, mennyire követték a leírt szerzői utasítás-szöveget). olykor azonban olyanönállóságra tesznek szert, annyira elszakadnak a (lehetséges) előadástól, hogy semmiközük a színpadi megvalósításhoz (Tadeusz różewicz egy drámájában gondosan leír-ja-előírja egy légy röpködésének pályáját…).az itt következő szöveg azt a kényszert mutatja meg – és figurázza ki –, hogy aszínháznak meg kell mutatnia, el kell valahogyan mondania mindazt, ami a (narrato-lógiai értelemben vett) jelenetből nem derül ki – s amire az elbeszélő szöveg köny-nyedén képes.eLSŐ Árva. Nevem Joli, kis maneken vagyok, és egy mérnök udvarol nekem, aki…mÁSIK KÉT Árva. Mit magyarázol, azt hiszed, nem tudjuk?eLSŐ Árva. Ti tudjátok, de a közönség nem tudja.(Karinthy Frigyes, Így írtok ti, bús Fekete László-paródia)a klasszikus görög drámában a kar ilyen elbeszélő szólamnak is tekinthető; és perszea dráma más korszakaiban is voltak ilyen-olyan (bár nem a karhoz hasonlóan kon-vencionalizálódott) megoldások. a dráma esetében ugyanolyan gondokat okozhat a „szöveg” önazonossága, mintahogyan a fentebb említett folklór-szövegeknél: az előadás (többé-kevésbé) komo-lyan eltérhet a leírt szövegtől, de a leírt szöveg is (akár az előadási gyakorlattól füg-gően, akár attól függetlenül) variábilisabb, mint a narratív vagy lírai szövegek: bizo-nyos korokban csak afféle vázlat a megírt drámai textus, amely az előadásgyakorlatára hagyatkozik, a „véglegesülés” esetleg csak egy pillanatnyi (átmeneti)állapot rögzítését jelenti, de sem az előadó, sem a szerző, sem a közönség nem tekintiminden ízében „szent”, változhatatlan, mindörökké állandó szövegnek.Ugyancsak bajban lehetünk az idővel: az olyan lassító mozzanatok, mint a narra-tívákban a leírás, nem léteznek (vagy ha igen, csakis a leírt szövegben, nem az elő-adásban); és elvileg a jelenet a domináns forma (sem az összefoglalás, sem a részle-tező-lassító szünet nemigen elképzelhető). az is nagy kérdés, hogy az anakróniákhogyan működtethetők – az időrend megváltoztatásai vagy a vissza-, vagy előre -liter_1_Layout 1  2016.03.23.  14:58  Page 7374 Kálmán C. Györgytekintések; és végképp reménytelen a nézőpont (hiszen, mint mondtam, nincs elbe-szélő). az érdekes itt az lehet, hogy egy-egy rendezés hogyan próbálja megoldanimindazt, amit az elbeszélő szövegek gond nélkül és tradicionális eszközökkel el tud-nak érni. Átveszi ezeket a verbális formulákat? vagy sajátos színházi eszközökkel él?És ezek milyen viszonyban vannak az elbeszélő szövegek fogásaival?3.Hogyan és mikor érdemes a lírai költészethez nyúlni a narratológia eszközeivel? mintemlítettem, olykor van történet (vagy történet-töredék) a lírai szövegben is: vagy aszöveg elbeszélője ad számot róla, vagy maga a szöveg fogható fel úgy, mint egy tör-ténet része – nyilván rengeteg változat van. a modern líra kezdeteinél ott a narráció:a Kubla kán – meglehet, homályos, töredékes – történetet mond el; a Lírai balladákegy része ugyancsak történetet mond el (valóban balladának tekinthető) – a romanti-ka egyik célja éppen a műnemi határok fellazítása volt, ahol az elbeszélés lírai, a lírapedig (legalább nyomokban) elbeszélő. De persze ez nem tisztán történeti kérdés:korábban is, később is lépten-nyomon történet-töredékekre bukkanhatunk – olykorpusztán azért, mert a lírai beszéd keretet kap, szituálódik: „Júliámra hogy találék, /örömemben így köszönék, / Térdet, fejet neki hajték, / Kin ő csak elmosolyodék”;máskor (például az Itt van az ősz, itt van újra című versben) szereplőket és történetet,még ha csökevényeset is, azonosíthatunk. nagyon sokszor ábrázolódik az idő, s ezrögtön valami történetet sugall: sok lírai szövegben utánajárhatunk az időrendnek, aztaz időt, amelyről a beszélő szól, ugyanúgy elemezhetjük, mint az elbeszélő művekelbeszélőjének szövege esetében. Ugyanakkor magának a beszédnek is van egy ideje,az is egyfajta történés – megszakításokkal, gyorsulásokkal, leállásokkal, változhat abeszélő nézőpontja, tudása – ez is (legalábbis olykor) elemezhető volna narratológiaimódszerekkel. ami ritkán fordul elő elbeszélő szövegekben – ám a lírában igen gya-kori –, az a megszólítás, az aposztofé: akár az olvasóé-hallgatóé, akár egy másik „sze-replőé”; ez zavaró lehet, de nem lehet akadálya például az időviszonyok feltárásának.a lírai vers beszélője valahogyan látja a világot – van, amit lát, van, amit tud, van egybizonyos nézőpontja (és olykor reflektál is erre a tudásra-látásra). ennélfogva ugyan-úgy, ahogyan az elbeszélő szöveg esetében, számot lehet adni arról, mennyire min-dentudó vagy korlátozott ez a nézőpont, miféle szerep az, ahonnan a hangot halljuk.a beszélő át is adhatja a szót más beszélőknek (vagy éppen: nem adja át): alakmástvehet föl, és annak a nevében beszél, ekként jellemezve a szereplőt, vagy hol belül-ről, hol kívülről jeleníti meg a beszélőt. ezek mind narratológiai kérdések is lehetnek.elő is kerülnek persze a narratológia kategóriái és módszerei, amikor a lírai költe-mény elemzéséhez alkalmasnak látszanak – de mintha volna az értelmezőkben némiaggodalom, hogy a narratív elemzés banalizálja, alulértékeli, túlságosan is leegysze-rűsíti a lírai művet. ennek az ellenkezője történik akkor, amikor értekező szövegeketvetnek alá elemzésnek az elbeszélésre kialakított módszerekkel: már több évtizedeshagyomány, hogy a történetírást (a történettudomány értekező szövegeit) elbeszélé-liter_1_Layout 1  2016.03.23.  14:58  Page 74narratológia és határok 75sekként elemzik, a narratológia arzenáljával – ez pedig mintha megemelné (már-márirodalmi ranggal ruházná fel) az értekező szöveget. Itt persze elég kézenfekvő az eljá-rás: van egy elbeszélő, aki történetet mond el – ez a narráció alapesete. azzal már sok-kal nagyobb bajban lennénk, ha nem történetmondó értekező szöveget (teszem azt,filozófiai esszét, műelemzést vagy biológiai traktátust) akarnánk elbeszéléstani elem-zésnek alávetni – de nem zárom ki, hogy érdekes részletekre így is fény derülne.Lehetnek metalepszisek (az olvasóhoz fordulástól – az aposztrofétól – kezdve a beik-tatott példázatokig), az elbeszélő valahogyan ábrázolja magát, sőt reflektálhat az írás(vagy a gondolatmenet) folyamatára: ezek mind tárgyai lehetnek narratív elemzés-nek. Ugyanakkor persze – sokkal inkább, mint a líra vagy a dráma esetében – nehéza narratológus dolga, ha értekező szöveghez nyúl, ez kétségtelen; de hát nem is kellerőltetni, csak felfigyelni rá, ha értelmesnek látszik megtenni az erőfeszítést.4.a második próba, amit javaslok, nem látszik olyan durva kontrasztnak: nem „idegen”anyagra alkalmazzuk a módszereket, hanem a megszokottnak, ismertnek egy sajátosváltozatára. nem fát akarunk vágni a bicskával, csak épp túl morzsálódó vagy szik-kadt kenyeret. Tehát kevésbé meghökkentő (de a gyakorlatban sokkal gyakoribb)teszt az, amikor maguk az elbeszélő szövegek (azok, amiket hagyományosan is elbe-szélő szövegnek vélünk) állítanak hasonló kérdések elé, például bizonyos elemek hiá-nyával vagy túltengésével. mi van, ha nincs történet? Ha áll az idő (például a leírás-ban)? Ha nem azonosíthatók a szereplők?magyarán: eszközeink teherbírását vagy hatókörét úgy is megvizsgálhatjuk, ha azegyébként is, hagyományosan, szokásosan az elbeszélő művek közé sorolt szövegek-nek olyan halmazát (vagy egyes szövegek olyan részleteit) vizsgáljuk, ahol az eszkö-zök nem látszanak használhatóknak. És nem kell feltétlenül olyan irodalmi művekregondolni, amelyek programszerűen a konvenciók kijátszásával vagy figyelmen kívülhagyásával építkeznek – biztos, hogy a „klasszikus” szövegek közt is van egy sorelemzésre érdemes írás.vegyük tehát sorra, mi hiányozhat (és mi nem) az elbeszélő szövegből, s mit tudezzel kezdeni a narratológia.az biztos, hogy nem hiányozhat az elbeszélő: minden szöveg (megszólalás, meg-nyilatkozás) mögött beszélőt tételezünk fel, még akkor is, ha történetesen nem mondsemmit (gondoljunk az üres lapokra: akár Tandori versére, de már Sterne regényébenis volt ilyen, és ki tudja, még hány esetben, mindenütt mást és mást jelentett).mindamögött, ami elénk kerül, egy intencionáló ént tételezünk föl, ha a szó szigorúértelmében nem beszél is el semmit.Ugyanakkor olyan van, hogy nincs történet. mikszáth a Magyar várak regéibenmindegyik várhoz legalább egy történetet fűz, de Árva várához éppen egyet sem. ezsem a korabeli olvasónak nemigen tűnhetett fel, sem a mainak – a tárca műfajánakkonvencióiba bőven belefért (és belefér ma is), hogy egy-egy épület vagy tárgy leírá-liter_1_Layout 1  2016.03.23.  14:58  Page 7576 Kálmán C. Györgysánál (s az ahhoz fűzött reflexióknál) több ne is legyen a szövegben. KosztolányiAlakok című tárcasorozata párbeszédes jelenetekből áll, ezeknek azonban nincs tör-ténetük – vagy rengeteg más példát hozhatnánk a gazdag Kosztolányi-publicisztiká-ból. ezek nagyon is konvencionális történetnélküliségek, mégis a narratológiánakkellene foglalkozni velük. Ismétlem, nem csak a „formabontásról”, a modern vagy azavantgárd újító tendenciáiról van szó – vannak persze olyan szövegek, amelyek vagya történet elszabadult túlburjánzásával, vagy megszakítottságával, vagy látványoshiányával defamiliarizálják az elbeszélés konvencióit, de a hagyományos elbeszélé-sekben is felfedezhetünk effélét.Tehát biztosan van olyan elbeszélő szöveg, ahol (durván szólva) nincs történet –de időnek kell lennie. Ha más nem, a szöveg „elmondásának” vagy az elolvasásnakaz ideje. Genette ír a leírás és az idő viszonyáról, abban a kontextusban, hogy magá-nak a főtörténetnek az ideje áll-e, avagy telik-e a leírás időtartama alatt – de mi van,ha nincs is főtörténet? mihez kezdhetünk a leírás belső, minden mástól elszigetelt ide-jével?Kicsit hasonlít ehhez a gyakorítás kérdése: akkor beszélünk gyakorításról, ha vanmihez képest erről beszélni, ha vannak egyedi történések. olyannal nem találkoztam– de elképzelhető, hogy van ilyen –, ahol kizárólag ismétlődő (gyakorított) esemé-nyek teszik ki a történetet.nemigen hiszem, hogy létezhetne olyan elbeszélő szöveg, ahol nincs szereplő –de ezt is érdemes átgondolni. Ha nem történik is semmi (például a leírások esetében),valamilyen alanya kell, hogy legyen a szöveg mondatainak: valami vagy valaki cse-lekszik, vagy megesik vele valami. az viszont, hogy a szereplő identitása bizonyta-lan, megkettőződik, megsokszorozódik vagy eltűnik – ez nemcsak elképzelhető, debiztos is, hogy szembetalálkozunk vele.összefoglalva: érdemes volna szisztematikusan végigvenni mindazokat a bevettkategóriákat, amelyekkel a narratológia operál, és azt keresni, hol nem alkalmazha-tók, vagy legalábbis: hol okoznak gondot. a határokat, a zűrös és kérdéses területeketis fel kellene tárni, hogy biztonságosabban mozoghassunk a kitaposott pályán.liter_1_Layout 1  2016.03.23.  14:58  Page 76

Narratológia és határok

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library