Farkas, Péter

Repository of the Academy's Library

A globális gazdasági válság és elhúzódá-sa egyre nyilvánvalóbbá teszi, hogy ahetvenes évektől uralkodó pozíciót élve-ző neoklasszikus közgazdaságtan válság-ba került, egyre többen új paradigmaeljövetelére várnak. Bár a Lajtától keletreáltalában gyengébb e felismerés, az ittbemutatott könyv tartalma sok tekintet-ben túlmegy a közismert nemzetköziszakirodalom társadalomkritikáján. Artner Annamária lángoló pallostemel a magasba, nem teketóriázik.Könyvének bevezetőjében kimondja,hogy a dolgozó osztály szempontjai sze-rint vizsgája világunkat, a világméretűkapitalizmust egységében, hierarchikusviszonyai szerint elemzi. Mint írja, ajelenkori kapitalizmus legfontosabb tár-sadalmi törvényeit elemzi, amelyekérdekviszonyokként, tendenciaszerűen,vonzáspontként határozzák meg azemberek cselekvését. Artner két évtize-de publikál a világgazdaság, a globáliskapitalizmus egyes alapösszefüggéseirőlés a kötetben szereplő országokról.Recenzensként nem tartom véletlen-nek, hogy éppen most jelent meg ez azösszegző kötet: az elhúzódó válsággaljobban láthatóvá váltak az általa (és máskevesek által) korábban is elemzett tör-vényszerűségek, gondolatai mostaná-ban legitimálódtak, „tolerálódtak”.  Artner részben korábbi írásait gon-dolta tovább és fűzte egybe tartalmilag,egyes kulcskérdésekre koncentrál. Mon-dandóját nem szűkíti saját nézetrendsze-rének kifejtésére. A mű első két fejezeté-ben a neoklasszikus közgazdasági elmé-let két alapvetését kritizálja. Az első fejezet a szűkösség és feleslegkategóriáját járja körbe. Artner szerintaz uralkodó közgazdasági szemlélethelytelenül – de persze önérdekből –terjeszti ki a szűkösség (a szűkös „terme-lési tényezőkkel” való gazdálkodás) vál-lalati nézőpontját a (szubjektív) értékel-méletre és a makrogazdasági (nemzet-gazdasági és globális) viszonyokra. Agazdálkodás ugyanis éppen a közössé-gekben többletként előállított „felesle-gek”, valamint a természeti javak kisajá-tításával kezdődött – a tulajdonosi osz-tály kezdeti előnye innen származott. „Agazdálkodás az ősközösség felbomlásaóta, de kiváltképp a kapitalizmusban… afeleslegre irányul. A felesleg és a szűkös-ség az osztálytársadalmakban egyazondolog két oldala. Ami a társadalom egyikoldalán ‘felesleg’, vagyis bőség, az amásik oldalon szűkösség, szükség, hiány.A felesleg termelésének, a felette valórendelkezésnek a módja a termelőerőkfejlettsége által meghatározott, és visszais hat rá. E dialektikus kettős határozzameg a társadalom szociális viszonyait…”(25. o.). Hangsúlyozza, hogy éppen a kapita-lizmus szünteti meg az átlagos szűkössé-get (az egy főre jutó GDP világátlaga el-éri a magyarországi érték 2/3-át, lásd 48.o.). Mivel azonban a kapitalizmus hajtó-ereje – a versenyképességi és a profit-kényszer miatt – a relatív többlet („osz-tályfelesleg”) létrehozása (azaz a feles-legtermelés vastörvénye folytán a folya-matos tőkefelhalmozás) és ezzel a másikpóluson (az egységnyi munkaerőköltségcsökkentése érdekében) a szűkösség fel-duzzasztása, ezért egyre nőnek a vagyo-ni és jövedelmi különbségek. Az első fejezet mindezen túl kimutat-ja, hogy a neoklasszikus elmélet képvise-252 KÖZ-GAZDASÁG 2015/1A kapitalizmus mai mozgástörvényeiArtner Annamária: Tőke, munka és válság a globalizáció korábanAkadémia Kiadó, Budapest, 2014.lőinek írásaiban több irányból is felbuk-kan a felesleg fogalma, s részben ezértszületett meg a public choice és az újintézményi közgazdaságtan irányzata.  Afeleslegtermelés kapcsán továbbá meg-vizsgálja a versenyképesség, a költség-gazdálkodás, a termelékenység, a profi-tabilitás, a bér stb. közgazdasági kategó-riáinak tartalmát és összefüggéseiket.Így többek mellett Michael Porter válla-lati és nemzetgazdasági versenyképessé-gi nézeteinek ellentmondásosságárólvitázik. Bemutatja a vállalati versenyké-pesség (kumulatív előny) növelésénekmódozatait és ezen belül az egységnyimunkaerőköltség leszorításának alapve-tő szerepét. Végül szó esik az öngerjesz-tő feleslegtermelés egyes belső korlátai-ról is.   A második fejezet címe: tőkemegté-rülés, bérmunka és demokrácia. Azalapgondolat az, hogy a reális uralmat atermelőeszközök tulajdona határozzameg (s itt Artner Max Weberre is hivat-kozni tud, 61. o.). A termelésben nincsdemokrácia, ott a versenyképességkövetelménye uralkodik. Ugyanakkor „agazdasági hatalom a jogrendre épülőállammal válik politikai hatalommá” (63.o.). A demokrácia tehát a hatalomgya-korlás egyik formája, nem a nép uralko-dik. Ilyen megközelítésben a nemzetkö-zi gazdasági kapcsolatok intézményei ésjogrendje is kívül van a demokrácián.  Mivel a gazdaságban a kumulatívelőnyszerzés feltétele a tőke felhalmozá-sa és a másik oldalon a munkaerőköltségcsökkentése, a tőketulajdonosok alku-pozíciója folyamatosan erősödik. Ezegyre formálisabbá teszi, erodálja a poli-tikai demokráciát (még akkor is, habővül ez utóbbi intézményrendszere ésa reálbérek nem csökkennek).  A könyvben bemutatott statisztikáksok vonatkozásban a jövedelemkülönb-ségek növekedését bizonyítják, bár a fél-perifériák középosztályának erősödésefontos ellentendencia. A fejlett orszá-gokban folyamatosan csökken a bérekaránya a GDP-ben, ugyanakkor a terme-lőeszközök, vagyonok és a jövedelmekfokozottabban halmozódnak a kisebb-ség oldalán.  A tőkén belüli különbségekis nőnek, ami részben az országok közöt-ti jövedelemszakadék tágulását okozza.A perifériákon gyakori a megszorításikényszer, amelynek végrehajtása – a tár-sadalmi ellenállás miatt – a liberálisdemokrácia szűkítését feltételezi.Ráadásul a perifériás országokban azelszegényedés, a belső piac, a nemzetitőke (jórészt kisvállalatok) elvárt védel-me növeli a tömegekben az erős államiránti vágyat, az autoriter tendenciákat,ami ugyancsak erodálja a demokratikusintézményrendszert.  A fejlett és a peri-fériás országok tendenciái alapján vonjale Artner a következtetést: „A piaci viszo-nyok logikájukból következően fenyege-tést jelentenek a demokráciára (83. o.).”Ehhez recenzensként csak annyit teszekhozzá kiegészítésképpen, hogy bár ha-zánkban ez a kijelentés szinte szentség-törésnek számít, a gazdasági érdek ésdemokrácia viszonyáról, a demokráciaveszélyeztetettségéről minden olyanvilághíres közgazdász is írt már, aki nemriad vissza a rendszer egészének vizsgá-latától, az ellentmondások (makro- ésvilággazdasági) elemzésétől: L. Thurow,J. Stiglitz, P. Krugman, A. Sen, N. Roubi-ni stb.A harmadik fejezet a globális tőkeér-tékesülés hosszú ciklusait és a fejlettországok válságáthárítási mechaniz-musait mutatja be. A Kondratyev-ciklu-sokat veszi alapul, azok szakirodalmábólkiindulva ismerteti főbb jellegzetessége-iket. Bemutatja, hogy a globalizált kapi-talizmusban a 70-es évektől megválto-zott a hosszú ciklus természete: a cikli-kus fellendülés korábban egymást köve-253KÖNYVEKRŐLtő (technika)intenzív és expanzív-extenzív szakasza térben szétvált és idő-ben egymás mellé került, az intenzív sza-kasz a fejlett, az extenzív a félperifériásországokban koncentrálódik. A nyolcva-nas évektől és különösen a kilencvenesévekben a fejlett országok – jórésztspontán piaci mechanizmusokonkeresztül (kölcsön és tőkekivitel, terme-lés kitelepítése, versenyképességi előny,erőfölényt kihasználó pénzügyi diktá-tum, politikai nyomás és esetenkéntkatonai erő segítségével) – jelentős erő-forrásokat és keresletet vontak be a peri-fériákról (külső áthárítás), ami biztosí-totta a centrumtőke számára a magasprofitabilitást, miközben a válságjegye-ket a centrum helyett a perifériákon hal-mozta fel. Mindezt cikluselemzésekkel,grafikonokkal illusztrálja. E politika lehetőségei azonban 2000táján kimerültek, a félperifériák telítőd-tek, a mikroelektronikán alapuló tőkeér-tékesülési hosszú ciklus lecsengett.Ekkor pörgött fel a monetarizáció, apénzügyi liberalizáció és luftballon,amely tovább finanszírozta a már elavu-ló struktúrákat, biztosította a tőkékhozamát. Továbbá a kétezres években aciklus meghosszabbításának másik esz-köze az „áthárítás” internalizálása lett,aminek lényege az adott technológiaibázison alapuló termelés extenzív, hite-lezés révén történő kiterjesztése a cent-rumban is, s ezzel a pénzügyekenkeresztül a belső perifériákra való vál-ságáthárítás (elsősorban az európaiDélre). A 2008-as nagy válság kitörésé-vel a kapitalizmus csomópontválsághozért, amelyből csak hatalmas veszélyeket,akár háborúkat hozó belső vagy azontúlmutató formációváltással léphet túl. A negyedik fejezet a globális mun-kaerőpiacot és a foglalkoztatást elemzirészben statisztikák bemutatásával,részben elméleti síkon. Ismerteti a nem-zetközi szervezetek statisztikáinak leg-fontosabb adatait, egyes vonatkozások-ban, főleg a félperifériákon, a foglakoz-tatási helyzet javulását, de felhívja afigyelmet e statisztikák gyengeségeireis, 2,8 milliárd embertársunk mély nyo-morára. A tőkeoldal kényszerű verseny-képességi, profitmaximalizáló küzdel-mével összefüggésben mutatja be a fog-lalkoztatás, a munkanélküliség és a sze-génység regionális sajátosságait. Egyiklegfontosabb következtetése az, hogymivel a profitra irányuló termelés ese-tén a gazdasági növekedés ára az egy-ségnyi munkaerőköltség leszorítása(amelynek csak végső eszköze a terme-lékenységnövekedés), ez a foglalkozta-tás relatív (GDP-hez mért) csökkenéséteredményezi. E folyamat a fejlődéssorán a globális tőkeciklus intenzív ésextenzív szakasza mentén bontakozikki, ezért a fejlett (centrum) országok-ban jobban tetten érhető (lásd a 135.oldalon), mint a fejlődő országokban(perifériákon), ahol még ma is folyik amunkaerőnek a prekapitalista termelé-si formákból a bérmunka világába eme-lése. Ugyanezért az átlagbérek szintestagnáltak a fejlett országok átlagábanaz elmúlt évtizedekben (149. o.). (A hie-delmekkel szemben, nem a technikaifejlődés okozza a foglakoztatásra és abérekre nehezedő nyomást!) Foglakozik a könyv az elhúzódó glo-bális válság munkaerőpiaci hatásával is:a korábbi (romló) foglakoztatási és szo-ciális tendenciák felerősödtek. Különpontban elemzi továbbá a magyarorszá-gi munkaerő-piaci helyzetet (az egység-nyi munkaerőköltség alakulását, a mun-kanélküliség és a szegénység kezelését,árnyaltan értékeli a közfoglalkoztatást).Az ötödik fejezet a manapság divatté-mát, a feltétel nélküli alapjövedelem(FNA) kérdését járja körbe.  Mint a tör-téneti áttekintésből kiderül, az FNA illet-254 KÖZ-GAZDASÁG 2015/1ve a GMJ (garantált minimumjövede-lem) már a francia forradalom, illetve azamerikai alkotmány megszületése utánfelmerült, s foglakozott a gondolattalFriedmann, Tobin és az idősebb Gal-braith is, sőt voltak és vannak kísérleteka bevezetésükre. Az alapjövedelem vagyminimumjövedelem csökkentené amunkavállalási kényszert, erősítené amunkavállalói alkupozíciót, csökkente-né a szegénységet, erősítené a demokrá-ciát, keresletet, multiplikátor hatást ger-jesztene, növelné a GDP-t. Ugyanakkor aminden munkakényszer nélkül járóalapjövedelem ellentmond a profitter-melés törvényszerűségeinek, a tőkeazon törekvésének, hogy a versenyké-pesség érdekében növelje részesedéséta létrehozott új értékben, ezért megkér-dőjeleződik finanszírozhatósága. ArtnerAnnamária hangsúlyozza, hogy korunk-ban a megtermelt javak bősége alapjánaz FNA reálisan bevezethető lenne, tár-sadalmi formációváltás felé mutatna, ésez hatalmas előrelépés lenne az emberitársadalom fejlődésében. A hatodik-tízedik fejezet esettanul-mányokat tartalmaz. A könyv Írországés Görögország példáján az integrált fél-periféria válságának anatómiáját mutat-ja be, de nem egyszerűen – mint szoká-sos – a belső gazdaságpolitikai hibákatállítva a középpontba, hanem emellett avilággazdasági félperifériás helyzetük-ből adódó kivédhetetlen hatásokat is. Akilábalást illetően pedig aláhúzza, hogya megszorító politika segítségével anemzetgazdasági makroegyensúlyi vi-szonyok rövid távú helyreállítása sem aválság okait, sem a hosszú távú felemel-kedés feltételeit nem teremti meg. Bra-zília pedig a globális félperifériás fejlő-dést példázza. Artner Brazília helyzetét,a válság hatását a globális tőkeciklusok-kal hozza összefüggésbe. Bemutatja abelső piacot bővítő, szegénységet iscsökkentő válságkezelési politikát. Meg-állapítja, hogy az utóbbi két évben anövekedés lassulása a félperifériákközös sorsa. Egy rövid fejezet azt elem-zi, hogy lehetséges-e az Európai Unió-nak demokratikus ellenőrzés alá vont,a tagországok fejlettségét illetőenkiegyenlítő hatású közös költségvetése?A válasza a nem: a profitok nemzetköziújraelosztása a tőkés fejlődés ellenhatna.  Továbbá itt Artner megállapítja,hogy „az Unió sem széthullani nem tud– a termelőerők fejlettsége, a transznaci-onális vállalatok érdekei és termelésisúlya miatt –, sem pedig továbbfejlődnia teljes integráció felé” (249. o.). Nacio-nalista elzárkózás nem lehetséges, de atransznacionális társaságok közösségiérdekű kisajátítása révén a gazdaságinemzetköziesedésének új tartalmatlehetne adni. Egy további fejezet az újregionalizmusok, integrációk szerepéttárgyalja.  Megállapítja, hogy ezek egy-felől maguk is a tőke terjeszkedésénekigényét, a hierarchikus viszonyok meg-erősítését szolgálják, másfelől viszontkifejeznek egyfajta törekvést a perifériásországok és régiók kooperációjára a szá-mos vonatkozásban kedvezőtlen külsőhatásokkal szemben (254. o.).A könyv általános értékelése előttegy megjegyzés: vannak ismétlések akönyvben (többnyire az elméleti megál-lapítások, egyes esetekben egyszerűtények is újra előjönnek). Bizonyosszempontból azonban ez erény: aki csakegy-egy fejezetet olvas el, az is megisme-ri az elméleti alapvetéseket, bizonyosismétlés, visszautalás elkerülhetetlen.Artner – mint egyetemi tanár – látható-an didaktikusan, a hallgatók számára isérthetően igyekszik megfogalmaznimondandóját: pl. a kötetben többhelyen pontokba szedve veszi sorra azoda tartozó fontosabb fogalmak tartal-mát, összefüggéseiket.  255KÖNYVEKRŐLA könyv bemutatóján elhangzott,hogy Artner Annamária Kelet-EurópaPikettyje. Mint ismeretes, a sztárolt fran-cia közgazdász új könyvében1 az egyrehatalmasabb vagyoni különbségeketmutatja ki hosszú idősorok alapján.Piketty kijelenti, hogy a vagyoni diffe-renciálódás egyszerűen működésképte-lenné teszi a kapitalizmust: fékezi a vál-lalkozói kedvet és innovációt, csökkentia lakosság nagyobbik hányadának relatívjövedelmeit és ezzel a keresletet, elmé-lyíti a szegénységet, lerontja a közszol-gáltatások színvonalát. Mivel azonbanPiketty nem hatol a kapitalista világgaz-daság (jelenkori) belső ellentmondásai-nak mélyrétegeiig, az orvossága a bajok-ra igen visszafogott: globális progresszívvagyonadót javasol. Néhány elméletiközgazdász ezt számon is kéri. Így példá-ul James K. Galbraith, a Texasi Egyetemprofesszora – miután ő is leveszi a kalap-ját a gondos statisztikai munka előtt –ezzel zárja könyvismertetését: „Nem iga-zán ad irányt a stratégiához. A nagyambíciója ellenére a könyv nem teljesítiazt a magas elméleti szintet, amelyet acíme, terjedelme és fogadtatása (eddig)sugall.”2Nos, adódik az összehasonlítás: Art-ner Annamária is gazdagon alátámasztjatényadatokkal mondandóját, de emel-lett – vállaltan erősen baloldali néző-pontból – a folyamatok mélyére, a moz-gató érdekviszonyokig ás. Lehet nemegyetérteni szemléletével, de nem lehetmegkérdőjelezni e mű egységes, logikusfelépítésű tudományosságát. Ebben aszellemben ajánlotta, hitelesítette akönyvbemutatón Bayer József akadémi-kus és Róna Péter Artner könyvét, szem-léletükben bizonyos mértékig távolsá-got tartva. Bayer József (egyébként akönyv lektora) írja a könyv ajánlójában,a fedőlapon: „Artner Annamária rendel-kezik azzal az elméleti képességgel – akritikai, politikai-gazdaságtani szemlé-lettel –, és azzal a módszertani vértezett-séggel is, amelynek birtokában a maiglobális gazdaság dinamikáját, mozgásá-nak irányát, ellentmondásait tudomá-nyosan képes elemezni. Munkája jelen-tős hozzájárulás a mai globális gazdaságellentmondásos fejlődésének kritikaitudományos vizsgálatához.” A könyv az Akadémiai Kiadó Nemzet-közi gazdaság sorozatában jelent meg,amelyet Blahó András szerkeszt, a Cor-vinus Egyetem Világgazdasági Tanszé-kének korábbi vezetője.  FARKAS PÉTER256 KÖZ-GAZDASÁG 2015/11 Thomas Piketty: Capital in the Twenty-First Century. Belknap Press, 2014, 671 pp. Lásd még:piketty.pse.ens.fr. Magyarul: Thomas Piketty: A tőke a 21. században. Kossuth Kiadó, 2015, 800 o. 2 James K. Galbraith: Capital in the Twenty-First Century? http://www.dissentmagazine.org/article/kapital-for-the-twenty-first-century. Galbraith többek között Piketty szemére veti, hogy a tőkefogalmát a neoklasszikus elméleteknek megfelelően értelmezi; a marginális elmélettel szemben a pro-fitról (és annak süllyedő tendenciájáról!), a profit képződéséről, mint alapvető mozgatóerőről semmitsem mond, ezért nem tud egészen elszakadni a neoliberalizmustól; bár röviden érinti a New Deal-t,valójában csak a globális adóval foglalkozik.

A kapitalizmus mai mozgástörvényei

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library