A Magyarországot érintő újkori nemzetközi migráció irodalma 1988–1990-től indult el,
amikor is befogadó, majd röviddel ezt követően kibocsátó ország lettünk. A publikációk
leíró jelleggel, irányokra, definíciókra és becslésekre alapoztak. Így a jogi, a földrajzi és a
folyamatok szociológiai magyarázatát kereső cikkek, tanulmányok jelentek meg (Nagy
1992, 1994, Tóth 2005, Sík 2004, Hárs 2004, Rédei 2009, 2010). A statisztikai adatok
megjelenésével vált lehetővé a nemzetközileg is összehasonlítható tárgyalási mód (Juhász
1994, Tóth 1999). 2001 óta állnak rendelkezésre megbízható és részletes területi
adatok, amelyek már az érkezők személyes profilját is tartalmazzák (Kincses 2011).
A hazai statisztika - hasonlóan más országok gyakorlatához - jelenleg is a beérkezők
adatgyűjtésére helyezi a hangsúlyt. A publikációk növekvő mértékben elemzésekre törekedtek,
mint például az új magyar állampolgárok összetétele, az érkezők területi elhelyezkedése,
a cirkuláció kérdése, a foglalkoztatás, az adózás és a hazautalás (Kincses
2008, 2014a, b, Illés 2013, 2014, Tóth 2005, Hárs 2004, 2012, Rédei 2007, G. Lukács
2004, 2009). Egyes elemzések arra is törekedtek, hogy az érkezőket eredet és letelepedési
helyük szerint összekapcsolják, és ezzel nemcsak az egyes eseményeket, hanem azok
térbeli hálózatát is kövessék (Kincses 2012, Sík 1992, 2000).
A kivándorlás az ezredfordulót követően, de különösen 2011 után felerősödött, és
napjainkban eléri a közép-európai régió országaira jellemzőket. Mégis az, hogy 2010-et
követően gyorsult, szerepe volt két globális körülménynek; 2008-tól a schengeni szabad
áramlási tér része lettünk, ami nemcsak számunkra kifelé, de másoknak befelé is korlátlanabb
áramlást tett lehetővé. A befelé törekvést kiemelten motiválta az a tény, hogy
időközben kitört a globális válság, ami további mozgató erőt jelentett. Következményeként,
a válság első éveiben ideáramló befektetések a hazai munkaerő itthon történő foglalkoztatását
jelentették, majd az elmaradó külföldi beruházások és a hazai lehetőségek
csökkenése erőteljes kiáramlást idézett elő (Rédei 2011, 2012).
Jelen cikkünk azt a célt tűzte ki, hogy a 2001. és a 2011. évi népszámlálás adatállománya
alapján áttekintést adjon az ingázás, a költözés és a nemzetközi migráció, egyes
esetekben egymást követő jellemzőiről. A migrációs döntés a környezettel való elégedetlenségen
alapul, ami napi mobilitáshoz, majd a lakóhely megváltoztatásához, s ezután
egy másik országban történő lakhelykereséshez vezet. Ez a döntési láncolat egyre több
szempontot vesz figyelembe, nő a földrajzi elszakadás, és a mobil személy részéről az új
helyen történő alkalmazkodáshoz egyre többoldalú igyekezet szükséges.
A cikk a mobilitás három formáját a népszámlálási adatok alapján hozza összefüggésbe
a foglalkoztatással. A nemzetközi mobilitás a népszámlálást követő időszakban
vált intenzívvé, e tekintetben cikkünk mondanivalója veszített aktualitásából. A belső
mozgás, a költözés kisebb és nem trend jellegű változásokat mutat. A kutatás érdekes és
folytatandó részének tartjuk azt, hogy a három eseményt mint a mobilitási döntés szakaszait
elemezzük. A változtatási igény kezdetben napi, heti ingázásban jelenik meg, majd
a határon belül, később a határon túlra történő átmeneti vagy végleges lakhatási változtatással
folytatódik. Egy későbbiekben megfogalmazható kérdés, a visszatérés. A 2011. évi
népszámlálás arra vonatkozóan tartalmaz adatokat, hogy mennyi volt a hazatérők és
ideköltözők együttes szám
