A kommunális infrastruktúra és a közszolgáltatások
elérhetőségének biztosítása hagyományosan
a területi kormányzás fő kérdései közé tartozik. A tetemes beruházási költségek, a karbantartás és az üzemeltetés finanszírozása, valamint az ellátási rendszerek regionálistól
a globális szintig terjedő léptéke viszont mérlegelésre is kényszeríti a rendszer
irányítóit; döntéseikben eltérő prioritásokat hoz előtérbe vagy szorít háttérbe. Ezért a
feladatellátásban a társadalmi, gazdaságossági és területi szempontok valamilyen egyensúlya
valósul meg.
Az elmúlt évtizedekben a közszolgáltatás-szervezés jelentős koncepcionális átalakuláson
ment keresztül, amely a közpolitikákban gyakorlati következményekkel is járt. Az
új közmenedzsment (new public management) megközelítés a közszektor hatékonyságelvű
átszervezésével és részleges piacosításával a számonkérhetőség, magasabb ellátási
minőség és a költségmegtakarítások szempontjai felé kívánt elmozdulni. Ez a fordulat a
fejlett, feltörekvő és fejlődő országokat is elérte, és a nemzetközi szervezetek által szorgalmazott
reformcsomag egyik standard elemévé vált. A koncepcióváltás nem járt egyértelmű
és egyetemes sikerrel, és a szorgalmazói által nem várt mellékhatásokhoz is vezetett;
kritikái és alternatívái megjelentek mind az elméletben, mind a gyakorlatban.
A közszolgáltatás-szervezésben bekövetkezett változások ezzel együtt felkeltették a
szakemberek, kormányzatok és különösen a fogyasztók érdeklődését a teljesítménymérés, a nyújtott szolgáltatások ár-érték aránya, és az új, innovatív közpolitikák iránt.
Ebben a tanulmányban a helyi közszolgáltatások körül kialakult nemzetközi viták
eredményeit vizsgálom a feladatellátás változó (elsősorban a piacosítás és közösségi
tulajdonú formák egyensúlyát érintő) értelmezései és empirikus tapasztalatai tükrében.
A tanulmány épít a hazai szakirodalomban korábban megjelent, a témát elsősorban a
közigazgatás és politikatudomány (Pálné 2001, Horváth 2002 és 2005, Boda–Scheiring
2010), ritkábban a közgazdaság-tudomány (Valentiny 2000, Rosta 2012) szemszögéből
tárgyaló elemző és kritikai munkákra, de elsősorban az elmúlt évtized vitáira és útkeresésére koncentrál. A korábbi eredmények (a klasszikus feladatellátási paradigma és a magántőkére
építő modell) bemutatására az újkeletű viták hátterének megértése mellett azért
van szükség, mert a közszolgáltatások fejlődése erős útfüggő vonásokat mutat: a korábban meghozott döntések hosszú távon befolyásolják a döntéshozók mozgásterét, és a rendszerek telepítése, átalakítása nagyon magas költségekkel jár.
Nem térek ki részletesebben azokra az aktuális hazai társadalmi vitákra, amelyek a
kérdést akár a napi politika szintjén, akár szakfolyóiratokban és tanulmánykötetekben
megjelent tudományos közleményekben (Nagy Csongor 2010, Pump 2011, Horváth-Péteri 2012, Péteri 2012, Horváth–Péteri-Vécsei 2014) vizsgálják: filozófiám szerint
önmagunkat gyakran mások tükrében, mindennapjainktól eltávolodva érthetjük meg
legjobban. A tanulmány célja ezért elsősorban az eltérő feladatellátási formák összevetése és a köztük fennálló trade off hatások bemutatása, amelynek érdekében nemzetközi
összehasonlító elemzésekre, továbbá ország- vagy térségspecifikus esettanulmányokra is
támaszkodtam. Külön vizsgálom a közösségi és piacosított modellek területi következményeit.
Végül az írás kísérlet annak megállapítására, hogy létezik-e olyan értelmes
középút vagy kompromisszum, amely megfelelően képes egyesíteni az eltérő modellek
előnyeit a rájuk jellemző hátrányok elkerülése mellet
