Csepregi, Márta

Repository of the Academy's Library

 Szemle  101rétege vagy kihalt, vagy használata visszaszorult, mivel az a tárgy, amelyet megneveztek vele, mára eltűnt, ilyen pl. a rokka (2013: 40). Ez a nyelv természetes fejlődésének a ve-lejárója. Ami viszont a szlovákiai nyelvjárások változását, beleértve a tájszókét, nagyban befolyásolhatja, az a köznyelvi hatás mellett megjelenő szlovák államnyelv hatása, vagyis egyszerre beszélhetünk két- és kettősnyelvűségről (2013: 136). A szókészletben jelent-kező kontaktusjelenségre a szerző egyik példája a balkón, amely a magyar köznyelvben is megvan, balkon alakban, s az ÉKsz.2 szerint az erkély kissé választékos megnevezése (84). A szlovákiai magyar anyanyelvű beszélők, köztük a palóc nyelvjárásúak a kérdéses lexémát inkább érzik a szlovákból való átvételnek, mint magyar köznyelvi eredetűnek (2013: 121). S ha már szó esett a szlovák nyelvi hatásról, érdemes megemlítenünk a koráb-bi átvételek közül a pȧmpuskȧ esetét, amely általános használatú az összes kutatóponton, kivéve Ludányhalászit, ahol ma már neologizmusként a fánk szó használata lett általános. A többi kutatóponton a pȧmpuskȧ mellett megjelenő neológ lexéma is szlovák átvétel, nevezetesen a siskȧ és siski (2013: 120). Az ezzel ellentétes tendenciára jó példa a mëggy esete, amelyet korábban is ismertek a szlovák visnyë mellett, de mára az előbbi használata vált általánossá (2013: 108). A kötetben összesen 328 lexéma részletes vizsgálatát kapjuk. A szöveges elemzés mellett táblázatokban is nyomon követhetjük a tájszók kutatóponton-kénti jelenlétét vagy eltűnését, a változatokat, használatuk gyakoriságát. A gondosan össze-állított táblázatok sajnos nem pótolják az adatok térképlapokon való megjelenítését. Ebből a gazdag anyagból egy regionális nyelvatlasz elkészítése lenne kívánatos. Maga a szerző is ír erről a lehetőségről (2012: 103, 2013: 24), ezért azt kívánom Csíkány Andreának, hogy legyen ideje, kedve és ereje ehhez a munkához, hogy minél előbb kézbe vehessük a palóc nyelvjárások regionális nyelvatlaszát!posGay ildikóMTA Nyelvtudományi IntézetEgy új magyar–orosz kontrasztív nyelvtan А. П. Гуськова, Сопоставительная грамматика венгерского  и русского языков Издательство Московского университета 2012. 269 lap aNtoNyiNa GusZkova neve nem ismeretlen a magyar nyelvészek előtt. Az 1970-es évek második felében Budapesten élt és tanult mint az MTA aspiránsa. Kandidátusi disszer-tációját, mely később könyv alakban is megjelent (A társadalmi kapcsolatteremtés eszközei a mai magyar nyelvben. NytudÉrt. 106. 1981), Tompa József vezetésével írta meg. A moszk-vai Lomonoszov Egyetemen évtizedek óta oktatja és kutatja a magyar nyelvet. Pályája során számos jelentős tanulmányt közölt és sokféle oktatási segédanyaggal segítette hallgatói és kollégái munkáját. Ez a most bemutatandó kötet oktatási tapasztalatainak és kutatásainak összegzése. A könyvet olvasva könnyű elképzelni alakját, ahogyan krétával a kezében újra és újra elmagyarázza a hallgatóknak a magyar nyelvnek az orosztól eltérő sajátságait.Az orosz oktatásnak több évtizedes hagyománya van Magyarországon, és magyart is oktatnak jó néhány oroszországi egyetemen, a kontrasztív kutatásoknak ez az alapja. Magyar részről többek között dezső lászló, Jászay lászló, páll erna, peTe isT­102  SzemleváN, salGa attila monográfiáit lehet megemlíteni (ЛасЛо Дежё, Типологическая характеристика русской грамматики в сопоставлении с венгерским. Tankönyvkiadó, Budapest, 1983; JásZai lásZló – tóth lásZló, Az orosz igeaspektusról magyar szemmel. Tankönyvkiadó, Budapest, 1987; apresZJaN J. d. – páll erNa, Orosz ige – magyar ige. Vonzatok és kapcsolódások 1–2. Tankönyvkiadó, Budapest, 1982; Иштван Пете, Мор фо-ло гия русского языка в сопоставлении с венгерским. Tankönyvkiadó, Budapest, 1991; salGa attila, A magyar nyelv az orosz nyelv tükrében. Tankönyvkiadó, Budapest, 1984). Orosz részről a jelen szerzőn kívül a szentpétervári egyetem kutatóinak, NatalJa kolpakovának és larisZa mukovsZkaJának a munkái érdemelnek figyelmet. Mind-ezen források sok egyéb mással együtt szerepelnek a bemutatandó mű bibliográfiájában is, csupán szíJ enikő klasszikus tankönyvét hiányoltam (Курс венгерского языка. Tan-könyvkiadó, Budapest, 1979), mely feltehetőleg csak véletlenül maradt ki a felsorolásból. a. p. GusZkova jól ismeri és használja a magyar leíró nyelvészeti kézikönyveket, de leggyakrabban a tompa JóZseF szerkesztette, kétkötetes, ún. akadémiai nyelvtant (A mai magyar nyelv rendszere, 1970), a beNCZédy–FábiáN–ráCZ–velCsovNé jegyezte egyetemi tankönyvet (A mai magyar nyelv, 1968) és a kesZler borbála szerkesztésével készült Magyar grammatikát (2000) idézi. Az orosz nyelvű hungarológiai irodalomból főként klara maJtyiNsZkaJa klasszikus munkájára épít (Венгерский язык 1–3. Наука, Москва, 1955, 1959, 1960). A magyar nyelvtant tehát hagyományos, leíró szemlélettel közelíti meg, s magyarázataiban nem hivatkozik nyelvtörténeti adatokra.A kontrasztív nyelvtan két nyelv sajátságainak összevetése. Jelen esetben két egy-mástól tipológiailag erősen különböző nyelv, a magyar és az orosz morfológiai és szin-taktikai rendszere kerül górcső alá. A nyelvi sajátságok a szófajok köré csoportosítva je-lennek meg, így a könyv kilenc fejezetéből hét – a másodiktól a nyolcadikig – egy-egy szófaj alaktanát és mondattanát írja le. E hét szófaj a főnév, a melléknév, a számnév, a névmás, a határozószó, az ige és a névelő. Ezek közül a névelő az a szófaj, mely hiányzik az oroszból, éppen ezért érdemel kitüntetett figyelmet. A névutóknak és az igekötőknek nem szentel a szerző külön fejezetet, az előbbieket a névszóragozás, az utóbbiakat pedig az igeragozás részeként vizsgálja. Az egyéb viszonyszókat, mondathatározókat, kötőszó-kat, indulatszavakat – mivel nincs saját mondatrészi funkciójuk – szintén csak említés szin-tén tárgyalja. Az első, bevezető fejezet a terminológiai tisztázásnak van szentelve. Mivel oktatói munkája során GusZkova bizonyára megtapasztalta, hogy egyértelmű terminusok nélkül nem lehet közérthető állításokat megfogalmazni, alaposan körüljárja és részletesen ismerteti a szófajtannal kapcsolatos orosz és magyar nyelvű szakirodalmat. Az utolsó, IX. fejezetben GusZkova visszatér szűkebb kutatási témájához: a megszólítások alapján vizs-gálja a szófajok kommunikatív-pragmatikai szerepét, szintén magyar–orosz összevetésben. Könyvében a szerző mindig egy-egy magyar jelenségből indul ki. Ezt példamondat-tal illusztrálja, mely mellett közli az orosz fordítást is. A példamondatot követi a nyelvé-szeti magyarázat – az első fejezetben tisztázott, pontos terminusokkal.A korábbi kézikönyvek gyakorlatának megfelelően a nyelvi adatokat elsősorban a 19–20. századi szépirodalomból vett idézetek illusztrálják, a beszélt nyelvi példamon-datok kisebb számban szerepelnek. Ez jogos abból a szempontból, hogy a nem magyar anyanyelvű olvasó biztos lehet abban, hogy nyelvileg jól formált mondatokkal találkozik. Nehézséget okoz viszont az, hogy az esetlegesen kezdő nyelvtanulónak olyan szerkezete-ket is értelmeznie kell, melyeket bizonyára sohasem fog használni. Néhány ilyen gyöngy-szem: Párját a csirkének odaadom huszonöt garasával (Móricz, 51); A derék nem fél az idők mohától (Berzsenyi, 56); Hó és hús zümjével sarkallnak más sarjadást (Fodor, 61). Szemle  103Hasonlóképpen, egy leíró szempontú, gyakorlati célú oktatási segédanyagban feles-legesnek vélem részletesen tárgyalni azt a megszólítási formát, amikor a beszélő a maga/maguk helyett 3. személyű személynévmást használ: Nem is háborgattam volna űket [’ma­gukat’], de…; Éppen miatta [’maga miatt’] maradtam…(238). A használat elavult voltát jelzi az a tény is, hogy a példamondatok 1897-ből és 1932-ből származó tanulmányokból származnak. A szerző jelzi, hogy ritka jelenségről van szó (мало упoтребительный спо-соб выражения ’ritkán használt kifejezési mód’), de hangsúlyoznia kellett volna, hogy ez a jelenség a mai nyelvben csak az Isten vele/velük köszönésben érhető tetten.Az alapos, adatgazdag áttekintés magyar nyelvi szempontból is szinte kifogástalan. A példamondatokban kevés sajtóhiba maradt, s az elemzések a legtöbb esetben megállják a helyü ket. Néhány esetben azonban a recenzensnek vitatkozni támad kedve, ezekről szó-lok az alábbiakban.Bármennyire is a magyar az összevetés kiinduló pontja, a szerzőt befolyásolja anya-nyelve és orosz nyelvű nyelvészeti műveltsége akkor, amikor egy-egy jelenséget leír. A ma-gyar és az orosz közötti egyik fontos különbség – ezt többször hangsúlyozza a szerző – hogy míg az oroszban élesen elkülönülnek egymástól az egyes szófajok, a magyarban a határ sokszor elmosódik. Éppen ezért a szerző külön alfejezetekben tárgyalja a szófajváltás je-lenségeit (melléknevek, igenevek, határozószók, igék, számnevek és indulatszók főneve-sülése, 54–62; igenevek melléknevesülése 72–75; főnevek és határozói igenevek határo-zószóvá válása 124–127). Ezekben a fejezetekben azonban nem különíti el egymástól a kettős vagy többes szófajúság, a szintaktikai funkcióból következő alkalmi szófajváltás, és a jelentésváltozás, azaz a lexikai szófajváltás eseteit. A 23. lapon a szerző helyesen állapítja meg, hogy a magyarban – az orosszal ellen-tétben – nincs morfológiailag megkülönböztethető élő–élettelen kategória. Abban viszont téved, hogy az élő–élettelen megkülönböztetéshez hasonlónak véli a többalakú névszó-tövek egyalakúvá válását akkor, amikor egy köznév tulajdonnévvé válik (aranyat, de Aranyt). Ebben az esetben ugyanis nem élő-élettelen szembenállásról van szó (vö. telken, de Lakiteleken), mégcsak nem is a köznév > tulajdonnév változással együtt járó jelenség-ről, sokkal inkább a jelentésváltozást követő tőtípusváltásról, vö. szavak, de névszók, daru, darvak de (emelő)daruk stb. A 70. lapon arról van szó, hogy az állítmányi helyzetű melléknevek száma egyezik az alany számával. Magyarázatul pedig az áll, hogy ezeknek az állítmányoknak a meg-felelői az orosz nyelvben a melléknevek eszközhatározói esetű rövid alakjai, és állapotot fejeznek ki. (Эквивалентами таких предикатов в русском языке являются краткие прилагательные в творительном падеже, выражающие состояние.) Például: A gye­rekek egészségesek voltak. ’Дети были здоровыми.’ Valójában sem az eszközhatározó eset, sem a melléknév rövid alakja, sem az állapothatározás nem jelenik meg feltétlenül az orosz mondatban, ha a magyar melléknév állítmányi helyzetben kongruál az alany szá-mával. Jelen idejű mondatban, az oroszban is alanyesetű az állítmány, és lehet bármilyen minőségjelző, pl.: Ezek az ingek pirosak. ’Эти рубашки красные.’A fentieket összefoglalva aNtoNyiNa GusZkova monográfiája gondos, alapos ku-tatás eredménye, mely kimerítően tisztázza a magyar és az orosz nyelv morfológiai-szin-taktikai hasonlóságait és különbségeit, s nagy segítsége lesz mindenkinek, akik e nyelve-ket tanulják, tanítják vagy kutatják.CsepreGi mártaEötvös Loránd Tudományegyetem

Egy új magyar-orosz kontrasztív nyelvtan: А. П. Г

уськова

,

 Сопоставительная грамматика венгерского 

и русского языков

Издательство Москов

с

кого университета 2012. 269 p.

Egy új magyar-orosz kontrasztív nyelvtan: А. П. Г уськова , Сопоставительная грамматика венгерского и русского языков Издательство Москов с кого университета 2012. 269 p.

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library