Kecskeméti, Gábor

Repository of the Academy's Library

3Emlékezés Kerényi FerencreE folyóiratszám megjelenésekor már 71. éve is elmúlt annak, hogy méltatlanul rövid földi életet megélt kedves kollégánk és barátunk, Kerényi Ferenc (1944–2008) meg-született. Az ELTÉ-n megszerzett diplomájával előbb középiskolai tanárként, majd a Petőfi Irodalmi Múzeum munkatársaként dolgozott. 1982-ben lett a Magyar Színhá-zi Intézet munkatársa, 1983-tól igazgatója (e minőségében ismerkedtem meg vele és kerültem mindig közvetlen és támogató személyiségének hatása alá magam is 1988-ban). 1992-ben az MTA Irodalomtudományi Intézetének munkatársa lett, és az maradt haláláig. A XIX. Századi Osztály tagja volt, minden bizonnyal egyike a meghatározó jelentőségű tudósoknak, sőt közülük is kitűnt abban, hogy a legapróbb részletekig, a lexikai adatok elképesztő extenzitásával, csakugyan behatóan ismerte a 19. századi magyar irodalmat, beleértve ebbe a színháztörténetet, a drámatörténetet, meg egyál-talában a magyar irodalom és a magyar kultúra intézményeinek történetét is. Ha egy tanácstalan kollégája kérdéssel fordult hozzá, többnyire azonnal választ kapott nevekkel, címekkel, adatokkal, a legrosszabb pedig, ami történhetett, az volt, hogy Feri kapásból ugyan nem tudott egy adatot felidézni, de még aznap este jelentkezett telefonon, és már diktálta is, hogy mi az, ami az adott kontextusban figyelembe veen-dő. És persze nemcsak apró részleteket tudott – és azokba nem veszett belé –, hanem a hozzájuk tartozó összefüggéseket is tudta, a trendeket, a folyamatokat, a tendenci-ákat, a dolgok kezdetét, irányát, kimenetét; tudta azt, hogy egy-egy adatnak milyen jelentősége van egy-egy változásfolyamat történetében; akár irodalomtörténeti, akár színháztörténeti folyamatokban állottak ezek az adatok, ő a jelentőségüket, végkime-netelüket is meg tudta nevezni.Legutóbb 2010 novemberében idéztük fel Kerényi Ferenc emlékét széles nyilvános-ság előtt, korábbi munkahelyén, a Petőfi Irodalmi Múzeumban, amikor is megjelent az írásaiból összeállított posztumusz tanulmánykötet Színek, terek, emberek (Irodalom és színház a 18–19. században) címmel, Szilágyi Márton és Scheibner Tamás szerkesztésé-ben. Akkor, annak a könyvbemutatónak a keretében elsősorban a textológus Kerényi Ferencre adatott mód emlékezni. Ötletet és indíttatást az adott a textológus Kerényiről való beszédre, hogy tanulmánykötetében számos interpretáció jelent meg olyan aukto-roknak az írásairól, akikkel ő egészen szövegközeli kapcsolatot ápolt: gondozta, sajtó alá rendezte, kommentárral, kritikai szövegapparátussal látta el műveiket. A Jókai Mór (1975), Petőfi Sándor (1997-től haláláig), Vörösmarty Mihály (2000) kritikai szövegki-adásának sorozataiban való közreműködése után és mellett egy hallatlanul érdekes módszertani kísérletet is megvalósított ezen a téren, a szinoptikus kritikai kiadás útját Irodalomtörténeti Közlemények (ItK)119(2015) HETVEN   ÉVE   SZÜLETETT  KERÉNYI     FERENC4választva Madách Imre esetében. E rendkívül igényes tudományos kiadások, kritikai szövegkiadások nyomán természetesen új népszerű szövegkiadások alapjai is meg-teremtődtek, sőt Kerényi egyike volt azoknak a szakembereknek, akik a legnagyobb gondot fordították arra, hogy egy textológusnak nem csak az igényes kritikai szöveg-kiadás megteremtése a dolga, hanem eredményeinek a szélesebb közönséget elérő, a középiskolai vagy az egyetemi oktatás alapjává válni képes, a művelt nagyközönség számára is olvasható szövegkiadásokban is testet kell ölteniük. Amikor 1995-ben az Irodalomtörténet című folyóiratban kifejezetten erről a kérdésről, a népszerű kiadások textológiai problémáiról publikált, érezni lehetett, hogy olyan terület ez, amely elvsze-rűen, teoretikusan is foglalkoztatja őt.A textológus és a textológiai kutatások nyomán interpretációkat építő Kerényi Fe-rencre való emlékezés után négy esztendővel, 2014. november 25-én ismét összegyűltek a 19. század kutatói egy az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetében szervezett kon-ferencián, hogy életművének további tanulságaival is számot vessenek. Az intézet és a „Művészetek és tudomány a nemzetépítés szolgálatában a 19. századi Magyarországon” elnevezésű OTKA-kutatócsoport közös emlékkonferenciát rendezett Kerényi Ferenc születésének 70. évfordulójára A nemzeti kultúra intézményei és használati módjai a 19. században címmel. E konferencia tematikai körülhatárolása ismét olyan koordiná-tapontokat jelölt meg, amelyek mélyen meghatározták Kerényi Ferenc gondolkodását, és a jelek szerint nem csupán maradandó hatásúnak, hanem a jelen kutatási irányai számára is innovatívnak bizonyultak.Az egyik ilyen hívószó az intézménytörténeti kutatás. Kerényit az irodalom, az irodalom története nem puszta éteri térben, semleges, légüres közegben lebegő, csu-pán esztétikai természetű tevékenységként érdekelte, hanem rettenetesen izgatták őt azok a mindennapi materiális életviszonyok, azok az egzisztenciális pályák, azok az intézményi keretek, amelyek az irodalmi működés számára lehetőségeket bizto-sítottak, és rendszeresen igyekezett foglalkozni az irodalom művelése és befogadása számára keretet adó intézmények történeti kutatásával is. Ilyen intézmény minde-nekelőtt a színház, annak a nagyon sokféle intézményből egyre inkább stabilizálódó rendszere, a Nemzeti Színházban végül testet öltő, normatív, kanonizáló centruma éppúgy, mint a korábbi színjátékformáknak teret adó, egy-egy városban, egy-egy vendégjáték alkalmával megfigyelhető alkalmi keretek. De nemcsak a színházzal, hanem a tudományos társaságokkal és az informális kapcsolati hálózatokkal, ezek alakulásával, a közöttük létrejövő nagyon érzékeny viszonyok finom dinamikájával is sokat foglalkozott. Az intézménytörténeti kutatás ugyanakkor sohasem csupán szervezeti-működési formák és minták kutatását jelentette a számára, hanem azok-nak a karriermintáknak, életpálya-lehetőségeknek, életpályamodelleknek a kutatá-sát is, amelyekre ezek az intézményes keretek lehetőséget adtak. Jelentett tehát ré-szint mentalitástörténeti kutatást, habitustörténeti vizsgálatokat, és jelentett nagyon sokféle mikrotörténeti típusú vizsgálatot. Némely ilyen tárgyú írása annyira emléke-zetes, hogy kulcsszavaikat sem szükséges feltétlenül hivatkoznunk, de azért legalább egyet, a váltóhamisításnak a biedermeier irodalom alakulásának a történetében el-foglalt helyéről szóló, egészen sajátos szemlélettel és különös módon megválasztott 5metszetben megírt tanulmányát tételesen is felidézhetjük. Mindez együttesen, tehát az intézményekre, azok történetére, az azokat meghatározó történelmi stádiumok körvonalazására és az intézményekben kialakuló karrierminták, életpályamodellek tipológiai és mikrotörténeti leírására egyaránt vállalkozó vizsgálat egészen nyilván-valóan interdiszciplináris típusú kutatásokat testesít meg. Kerényi Ferenc bravúro-san jól mozgott ebben a keretben, tehát határozottan olyan irodalomtörténész volt, aki a történettudomány értékelő szempontjait, támpontjait, tájékozódási eljárásait is érvényesíteni tudta. Már az egyetemi diplomáját ebből a két szakból szerezte meg, magyar és történelem szakos középiskolai tanár volt a képesítése. Ez az interdisz-ciplináris centrumú kutatás nyilvánvalóan erős referenciális meghatározottságot je-lent. Míg tehát a textológus Kerényi Ferencről szólva a textusok, a szövegszerűség, a textualitás és az intertextualitás működési módjaiban tájékozódó irodalomtörténész kutató alakját kellett kiemelnünk, életművének egy másik meghatározó jelenségcso-portja a referencia kutatásában is érdekelt, a régi korok életviszonyaiban, minden-napi élethelyzeteiben, életlehetőségeiben, egzisztenciális mintáiban eligazodó iroda-lomtörténész képévé áll össze. E kettő együtteséből, tehát a textuális kutatásban és a referenciák kutatásában is járatos szakember tudományos érdekeltségeiből pedig egy különösen autentikus 19. százados kutató összképe rajzolódik elénk.A 21. század második évtizedében még egy további aspektusra is érdemes em-lékeztetni a Kerényi Ferenc életét és gondolkodásmódját meghatározó sajátosságok közül. Ez pedig nem egyéb, mint a professzionális irodalomtörténészi, irodalom-tudományi, sőt történészi kutatás és az úgynevezett public history közötti viszony kérdése. Abban a társadalmi jelenségcsoportban, amit ma public historynak hívunk, nagyon autentikusan igazodott el, és hihetetlen felelősségtudattal igyekezett köz-vetítési módokat, viszonyulási rendszereket, hatásokat teremteni a professzionális történészi munka és a közösségi történeti tudat, a közkeletű történeti vélekedések, a társadalom széles köreit meghatározó népszerű történeti gondolatok között. Min-dig szívesen fogadta a vitahelyzeteket, nemcsak professzionális történészi körben, hanem olyan alkalmakkor is, amikor fél-profikkal vagy ős-dilettánsokkal, vérbeli amatőrökkel kellett megmérkőzni, és kellett a nagy autenticitással felépített szabatos tudományos nézetek és a közkeletű vélekedések, legendaépítmények és hasonlók kö-réből kitermelt tévképzetek közötti rendteremtést megkísérelni. A legemlékezetesebb példája ennek Petőfi halálának a története. Kerényi Ferenc sosem riadt meg attól, hogy ott is szereplést vállaljon, ahol a legendák gyártása és életben tartása volt az elsőrendű diszkussziós cél, és mindig keményen, konfrontatívan ütközzék azokkal a beszédmódokkal, argumentációs típusokkal, érvényességi kritérium-feltételekkel, amelyeket az adott diskurzusközösségben legitimnek tekintettek. Az utolsó magiszt-rális tanulmányát épp e diskurzuspozíciók értelmezéséről írta, 2006-ban olvasta fel egy konferencián (nyomtatásban csak 2010-ben jelent meg a már említett tanulmány-kötetben), kifejtve, hogy a szibériai ónbányában csákányozó Petőfiről szóló beszéd az irodalomtudománynak nem a közege, hanem sokkal inkább a tárgya, egy tanulmá-nyozásra érdemes, az irodalomszociológia, a kultúrantropológia, a folklorisztika és más tudományterületek módszertanával leírható jelenség. Miközben vitákban vett 6részt, konfrontálódott és nagyon érvényesen érvelt ezekben a helyzetekben, fölényes magabiztossággal igazodott el abban a nagyon képlékeny közegben, amely a pro-fesszionális irodalomtudomány és a mindennapi beszédmódokat tematizálni képes populárisabb argumentációs technikák között működik.Az könnyítette meg az eligazodását ezen a terepen, hogy ő volt az a kutatóintézeti munkatárs, aki a legaktívabb, mindig kíváncsi, mindig élénk figyelemmel kísérte a közgyűjteményi munka eredményeit. Mégpedig nem csak a legrangosabb, a nemzeti jelzőt viselő budapesti közintézmények munkáját, hanem az alsóbb fokú, a vidéki, a regionális közgyűjtemények, helyi múzeumok, helyi könyvtárak, helyi levéltárak kere-tében folyó tudományos munkát is. Nagyon nagy kedvvel járt el ezekbe a műhelyekbe, akkor is, ha workshopra, szimpóziumra hívták, de akkor is, ha szakmai konzultáci-ókra, kollégákkal való találkozásokra, tapasztalatcserékre, nyomtatványok kicserélé-sére keríthetett sort. Szívesen vállalta az e regionális intézményekben folyó igényes, gyakran nagyon színvonalas munka eredményeinek ismertetését, a szélesebb szakmai közvéleményben való meghonosítását is. Mindig szívesen írt recenziót (két utolsó, a hagyatékából előkerült, korábban kiadatlan könyvismertetését épp jelen folyóiratszá-munkban van módunk közzétenni), többek között ezekről az egyébként kevesekhez eljutó, kevesek által látott, kevesek által hasznosításra kézbe kapott könyveknek a ta-pasztalatairól is, s így nagyon nagy mértékben járult hozzá ahhoz, hogy megállapítá-saik ismertté válhattak, nemcsak a regionális, hanem az országos diskurzus formálá-sában való jelentőségüket is elnyerhették. Sokan valószínűleg személyes élményekkel, emlékekkel is rendelkezünk arról, hogy milyen közegekben és milyen lelkesedéssel, elhivatottsággal és igényességgel végezte el ezt a rendkívül nehéz szakmai közvetítő, popularizáló tevékenységet.Kerényi Ferenc legillékonyabb részét, a személyiség nehezen visszaidézhető vará-zsát, sajnos, egyre inkább nélkülözni kényszerülünk. A folyóiratszámunkban közzé-tett írások mindegyike – a 2014. novemberi konferencia előadásainak tanulmánnyá továbbfejlesztett szövegeit hiánytalanul sikerült közlésre megszereznünk – azonban félreérthetetlenül tanúskodik róla, hogy a kevés pályatársának műveivel összevethető anyagismerete és sokféle problémakört felölelő, egyéni szemléletmódja eleven hatással van, érvényesen hat, sőt hatni fog immár abban a következő nemzedékben is, amely-nek tagjai személyesen nem is ismerhették.Kecskeméti Gábor** A szerző az MTA BTK Irodalomtudományi Intézetének tudományos tanácsadója.

Emlékezés Kerényi Ferencre

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library

Repository of the Academy's Library