A spontán beszédre irányuló vizsgálatok rámutattak, hogy a beszélőváltási szándékot, illetve magát a szóátadást és szóátvételt a beszélők többféleképpen képesek kifejezni: pragmatikai, szemantikai, fonetikai és szintaktikai eszközökkel és ezek kombinációival (pl. Sacks et al. 1974, Stephens – Beattie 1986, Németh 2007-2008, Bata 2009, Lerch 2011). A tanulmány az e célból használt diskurzusjelölők (pl. na, de, úgyhogy, tehát) gyakoriságát és típusait vizsgálja meg a BEA adatbázis 20 különböző társalgásában (20–70 év közti adatközlők, 10 nő–10 férfi), a következő kérdésekre keresve a választ:
Milyen arányban használnak a beszélők diskurzusjelölőket a beszélőváltások során szóátadási és -átvételi céllal? Igaz-e, hogy a magyar nyelvben a pragmatikai eszközökkel történő beszélőváltás csak kismértékben figyelhető meg más eszközök használatához képest (vö. Lerch 2011)?
Milyen egyéb funkciókat hordoz(hat)nak a szóátadási és szóátvételi szándék mellett ezek a nyelvi elemek? Mennyire meghatározó az előbbi funkciójuk egyéb diskurzusirányító szerepeik mellett
