A magyarországi kisebbségpolitika céljainak azonosítása és megítélése több szempontból is vitatott kérdéskör: miközben elviekben, az elsődleges feladata a belső sokszínűség megőrzése volna, a hazai és nemzetközi szakirodalomban uralkodó álláspont jóval inkább a kisebbségi magyar közösségek ügyét emeli ki. A szakpolitika rendkívül sokszereplős és komplex voltának, továbbá eltérő szintjeinek, szimbolikus-retorikai és konkrét materiális-instrumentális aspektusainak elismerése nyújt azonban segítséget azoknak az egyéb, összetett céloknak a feltérképezéséhez, amelyek megjelentek a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993-as törvény napirendre vételekor és kidolgozásakor, bár többnyire kevesebb figyelemben részesültek. A tanulmány amellett érvel, hogy a szabályozás kérdése nem csupán a külhoni magyar közösségek miatt került napirendre, miként a kidolgozás során több ténylegesen befolyásos szereplőt a kifelé történő példamutatás aligha motivált. A célok sorában a határon átnyúló szempontok ugyanakkor a modell „felhasználásában”, „kommunikálásában” kétségkívül jelen voltak, ha más szinteken, más szereplőknél, legfőképp a kisebbségi önkormányzati feladat- és hatáskörök, illetve a források megállapításakor távolról sem a legbefolyásosabban
