Kerekes, Erzsébet

Repository of the Academy's Library

SZEMLE140tematikákról írnak, mint irodalom, vallások, etika, politika, tudományok fi lozófi ái.A Többlet bemutatott számai hozzájárul-nak a kortárs fi lozófi ai vizsgálódások sokoldalú, részletes ismertetéséhez, többletet kínálnak a ma fi lozófusának a szerteágazó fi lozófi ai gondolkodás problémáival való megismerkedéshez, ugyanakkor lehetőséget biztosítanak a fi atal kutatók számára a publikálásához. Máté AdélFábián Ernő és MadáchFábián Ernő: Az élet értelme: Madách Imre fi lozófi ájaKriterion Könyvkiadó, Kvár. 2012. 155 oldalKerekes Erzsébet (1977) ‒ fi lozófus, tanársegéd, BBTE, Kolozsvár, kzsoka@yahoo.comFábián Ernő (1934–2001) kovásznai fi lozófus tanár Madách-tanulmányát a nyolcvanas évek kö-zepén írta a kolozsvári Dacia Könyvkiadó felkéré-sére, de mire elkészült, a cenzúra betiltotta a kismo-nográfi a sorozatot. A Kriterion Könyvkiadó most a kéziratban maradt tanulmány szinte változtatások nélküli megjelentetésével nemcsak egy hiánypótló gesztust tett, hanem egyben igazolta is mind a ma-dáchi problematika, mind pedig Fábián Ernő általi fi lozófi ai kifejtésének a maradéktalan aktualitását. Erre a szerző maga is utal, amikor jóval az 1989-es évi fordulat után, 1997-ben egy rövid bevezetővel látja el a régi szövegét, ezt írva: „A keleti végeken a kommunizmus összeomlása után azt vártuk – való-színű, a tudatunkban rögzült fejlődéshittől sarkall-va ‒, hogy annyi reménykedés után megtörténhet a társadalom – egyének és közösségek ‒ felszabadu-lása, és ezek autonóm egységekként kezdhetnek az új világ megalapozásához. Ehelyett más alakban, színeváltva vagy meztelenségét nem szégyellve, visszatért a luciferi rossz, újólag választani kell a kategorikus imperatívusz parancsának engedve a jó és rossz között. Mint Az ember tragédiájában: az egyik színt egy éppoly kilátástalan másik szín követi.” Fábián egyúttal bevallja, hogy nem ismer Madáchnál nagyobb gondolkodót.A hét fejezetre tagolt tanulmányban Fábián előbb a Madách család történetéről ír, életrajzi mozzanatokat elevenít fel, rekonstruálja Madách neveltetésének, esztétikai látásmódjának, politikai és erkölcsi beállítódásának a korai műveiben való megjelenítődéseit. Kimutatja, hogyan kapcsolódik össze Madách eszmei és művészi fejlődése a re-formkor eszmevilágával és művészi törekvéseivel. Kiemeli Madách Szophoklész-élményét, melyet a Művészeti értekezés és a Férfi  és nő c. művei is tanúsítanak, hangsúlyt fektetve Madáchnak a gö-rög tragédiák elemzése során formálódó tragédia-koncepciója árnyaltságára: „A tragikum lényege az erkölcsi elv győzelme. […] Az írónak azonban arra is ügyelnie kell, hogy a jogcím ne legyen erő-sebb az elvnél, mely ellen a hős csatázva bukik el.” (14.) Fábián arra is rámutat ‒ a Mária királynő és a Commodus c. drámai zsengéket is számba véve ‒, hogy a görög és a kortárs drámaírás viszonyával foglalkozva Madách arra az álláspontra jut, hogy a kortárs irodalomban a szenvedélyeknek „nemzeti jelleműeknek” kell lenniük. A Nápolyi Endre, Csak tréfa, valamint a Férfi  és nő (Héraklész-dráma) c. művekkel is foglalkozva Fábián végigköveti a fi -atal Madách test és lélek, jó és rossz, ég és föld, szellem és szerelem problémáinak az ábrázolására, a nemes lelkű, csiszolt gondolkodású ember vívó-dásainak és tragikus bukásának a megformálására irányuló kísérleteit. Fábiánt a közíró és politikus Madách alakja is foglalkoztatja. Kiemeli, hogy a szabadelvű eszméken nevelkedett Madách a me-gyei autonómia kérdésében a centralisták oldalá-ra állt. Kitér Madáchnak a Pesti Hírlapban Timon álnévvel jegyzett tudósításaira, 1848–49-es tevé-kenységére, 1852-es letartóztatására. Mindezek áttekintése során Fábián Ernő főbb forrásait SZEMLE 141Baranyi Imre, Kerényi Ferenc, Kerényi Károly, Palágyi Menyhért, Radó György, Szabó Béla írásai alkotják.Mindezeket követően tér rá Fábián Ernő a Tragédia fi lozófi ájának a tárgyalására. Sommás megállapítása szerint „Az ember tragédiája az emberiség létkérdéseire adott sajátos válaszaival emelkedik a világirodalom nagy alkotásai közé.” „Ez teszi a Tragédiát korszerű, ha úgy tetszik hu-szadik századi alkotássá és Madáchot mint írót és gondolkodót kortársunkká.” (31‒32.) Madách Az ember tragédiáját 1859 februárja és 1960 márci-usa között írta, s ebben – Fábián szerint – „ösz-szefoglalta, rendszerezte és fi lozófi ai jelentéssé kristályosította életének tapasztalatait, élményeit”. A Tragédia keletkezését Fábián tágabb történelmi és eszmei kontextusba helyezi. Ennek vonatkozá-sában nem lehet eltekinteni Madáchnak a fi lozófi a és a korabeli tudományok iránti érdeklődésétől, Széchenyi, Vörösmarty, Eötvös gondolatainak a hatásától, Arany János szerepétől, valamint attól, hogy a negyvenes-ötvenes években fontos tör-ténelemfi lozófi ai tanulmányok jelentek meg az Athenaeumban, a Tudománytárban, az Új Magyar Múzeumban a hegeli fi lozófi áról, a fejlődés lé-nyegéről. Ugyanakkor a Tragédia keletkezését az 1848–49-es forradalom és szabadságharc bukásá-ból érteti meg Fábián. Rámutat arra, hogy a 19. század derekán nemcsak a nemzetnek a felemelke-dés lehetőségébe vetett bizalma foszlott szét, ha-nem megingott az emberi cselekvés szabadságába és értékességébe vetett hite is. Átfogóbb értelem-ben megkezdődött az európai kultúra újra(át)érté-kelésének a korszaka. A romantikus és szabadelvű történetfi lozófi a, mely a reformkor gondolkodói-nak, íróinak és politikusainak világnézeti hátterét képezte, válságba jutott. Az ötvenes években prob-lematikussá válik nemcsak a hit, hanem az emberi tudás megbízhatósága is, teret hódít a civilizáció ürességének eszméje. A válság érzete szükséges-sé tette az értékkritikát. Madách kérdései, Fábián olvasatában, így tevődtek fel: Halhatatlan-e a lé-lek? Nemesedik-e az ember? Van-e jutalma a ne-mes kebelnek? Mit tehet az ember, hogy arasznyi létének értelme legyen? Melyek a történelem-formáló erők? Van-e akaratszabadság? A szerző Hegel, Kierkegaard, Baudelaire, Schopenhauer, Dosztojevszkij, Ludwig Büchner, Karl Vogt, Adolphe Quételet, Thomas Henry Buckle kora-beli gondolataival veti össze ezeket a madáchi kérdéseket.A Tragédia történelemfi lozófi ája ‒ amelynek olyan kulcskérdéseire és fogalmaira is kitér Fábián, mint a személyiség és tömeg viszonya, a nép, nem-zet, tömeg fogalmainak elhatárolása ‒ bizonyos értelemben tagadhatatlanul a szabadságeszme és a mindenre megoldást hozó forradalom ideológi-ájának kritikája is. Fábián összeveti ezt Petőfi  Az apostoljával, amelyhez képest Madáchnak kor-rigálnia kellett a szabadelvű történelemfi lozófi -át. Madách az eszmék eltorzulásával érzékelteti az emberiség egymáshoz kapcsolódó tragédiáit. Athénben a szabadságeszme, Bizáncban a testvé-riségeszme, Párizsban mindhárom, a szabadság-, egyenlőség- és testvériségeszme egyaránt kifor-gatódik eredeti jelentéséből. A tragikus bukás el-lenében nem nyújt védelmet a „dolce vita”, de a tudomány aszkézise sem. Ugyanakkor a Tragédia történelmi színeiben a koreszmék eltorzulásá-val szemben erkölcsi alternatívák is megnyílnak. Fábián a hit kérdésének is fontos sorokat szán, új értelmezési irányok megnyitására törekedve. Szerinte Madách a megismétlődő vereségeket és a kozmikus értelmetlenséget csak azzal tudta elfo-gadtatni, hogy a Tragédia cselekményébe bevitte Istent mint a történelemben nem immanens lényt, s ily módon az űr és az eszkimólét látomása után kétségessé vált hitet és reményt a lét és a cselek-vés értelemében sikerült transzcendálnia. Úgy véli, hogy a Lucifer megtestesítette tiszta elidegenült, tagadó értelem nem sugallhat megoldást, mert azt az „értelemben, hitben és reményben teljes ember képes csupán megtalálni”. (63.) Szerinte „Madách a befejező színben Ádám elhatározását, a történe-lem újravállalását tisztán az erkölcsi tudatra és a szabad erkölcsi cselekvésre építi”. Ádám (a em-beriség) sem a transzcendens akaratnak, sem az anyagi meghatározottságnak, sem a történelmi SZEMLE142szükségszerűségnek s legkevésbé az életlendület-nek nincs alárendelve, hanem „szabad akarattal cselekszik”. (116.) Ez arra utal, hogy Fábián a Tragédia etikáját Kant művéből (A gyakorlati ész kritikája), kategorikus imperatívuszából kiindulva próbálja megértetni. Úgy látja, Isten a Tragédiában is erkölcsi szükségesség.Ebből adódik Fábián végkövetkeztetése: „A Tragédiában Ádám a transzcendencia jegyé-ben cselekszik, anélkül hogy annak kiszolgálta-tott végrehajtója vagy a hitlovagja lenne. Nem a hittételek szerinti transzcendenciára gondolok, vagy az Abszolútumhoz való kierkegaard-i vi-szonyra, hanem olyan transzcendens erkölcsi-ségre és hitre, amelyet leginkább Szókratész daimonjára hivatkozva tudok érzékeltetni: azzal a fi gyelmeztetéssel, amely csupán a gondolat erejé-vel érinti a jó választásra fogékony lelket, a lélek pedig átengedi magát a szubjektivizált felső hata-lom impulzusainak, mert a transzcendens akarata is megengedi, hogy saját belátása és elhatározása szerint cselekedjék. Ezért nem veszti el Ádám a Tragédiában, de az élet melletti választásában sem autonómiáját, egyéniségének és cselekvése-inek méltóságát.” (133.)Ezt az emberi alapbeállítódást egyben a nyu-gati keresztény kultúra antropológiai lényegének is tekinti Fábián Ernő. Ily módon egy olyan értel-mezési lehetőséget kísérel meg, amely a Tragédia végkicsengésének némileg pozitív színezetű, az emberi autonómia, szabadság és méltóság mellett érvelő és kiálló olvasatát kínálja a nyolcvanas évek közepének letargikus hangulatában.A madáchi gondolatok Fábián Ernő-féle in-terpretációjának nagyon fontos mozzanatai azok a kapcsolódási pontok, amelyeket az európai fi lozó-fi a és irodalom vonatkozásában kiemel. Madách felfogását August Comte fi lozófi ájával is össze-hasonlítja. Amikor Ádám, Éva és Lucifer alakját elemzi, Dosztojevszkij és Heidegger gondolataira is támaszkodik. Rámutat arra, hogy a falanszter fogalmát Madách Charles Fourier-től, a francia utópistától kölcsönözte, de egyben ki is teljesítet-te oly módon, hogy ‒ Fábián szerint ‒ „Madách falansztere a XX. századi ellenutópiák legkidol-gozottabb előképe”. (56.)Fábián Ernő számára sem kerülhető el a Tragédia összehasonlítása a világirodalom más nagy „emberiségkölteményeivel”. Shelley A meg-szabadított Prométheusza, a Faust, Dante műve, Milton Elveszett paradicsoma, Byron Manfrédja és Káinja, Mickiewicz Ősökje, Slowacki Kordianja, Krasinski Pokoli színjátéka, Hugo Századok le-gendája mind említésre kerülnek, annak kimutatá-sával együtt, hogy a Tragédia ezektől ‒ a poéma d’humanité s a fausti ember, a bizakodó racionaliz-mus alkotásaitól ‒ történetfi lozófi ai koncepciójá-ban különbözik. Fábián szerint a Tragédia és Ádám a kételkedő, de reményét soha el nem veszítő indi-viduális racionalizmusát „a huszadik század végén korszerűbbnek és magunkhoz közelebb állónak” érezzük. (43.)A Tragédia gondolati tartalmával kapcsolatos bírálatok sem kerülték el Fábián Ernő fi gyelmét. Foglalkozik Madách és Erdélyi János levélváltásá-val, kitérve az Erdélyi által megfogalmazott kriti-kára, majd Lukács György „agyonszociologizáló” Madách-tanulmányát ő maga illeti erőteljes kriti-kával. Ezek kapcsán Fábián rámutat az ideologi-záló értelmezések korlátaira: a „Tragédiát mindig valamilyen világnézet fogalmaiba szorították vagy […] kívülről, egy vele ellentétes világnézet olda-láról értékelték”. Ezzel szemben Fábián úgy véli, hogy „az irodalmi műben elsődlegesen nem kinyi-latkoztatott ideológiákat és vallásokat kell keresni, melyekről el lehet hinni vagy hitetni, hogy az egyik igaz, a többi hibás, hanem azt a bölcsességet, aho-gyan korának kérdéseire felel”. (47.)Ezzel együtt a madáchi felfogás a Fábián Ernő által gyakorolt kritikát sem kerülheti el, mégpedig egy olyan érzékeny ponton, amely Fábián gondol-kodásának egyik legkiterjedtebb területét érinti, a nemzeti és a nemzetiségi lét kérdését. Fábián szerint „Madách a nemzetiségi kérdésben foglya maradt a szabadelvű illúzióknak, a szabadságjogok biztosításától remélte e nemzetiségi kérdés ren-dezését. Ezért nem érthette meg, nem ismerhette fel a közösségi jogok és az önrendelkezés elvének SZEMLE 143nélkülözhetetlenségét, melyek nélkül a nemzeti-ségek helyzetének folyamatos, a kor igényei sze-rint változó rendezése megvalósíthatatlan”. (106.) Fábián úgy véli, hogy ezekben az években nem Madách, hanem Eötvös József jutott a legtovább a nemzetiségi kérdés elméletében és gyakorlatában. Könyvének zárófejezetében Fábián Ernő azt sem hagyja említés nélkül, hogy a Tragédia megírá-sát követő években keletkezett műveiben Madách többé már nem képes elérni azt a rendkívüli alkotói teljesítményt, amelyet a Tragédiával egyedülálló módon nyújtott. Mindazonáltal összegző megál-lapítása Madách életéről és munkásságáról teljes mértékben egybevág a Tragédia végkicsengéséről adott értelmezésével: „Madách Imre nagy magyar és nagy európai volt, a legnagyobbak közül való.” Kerekes ErzsébetÚjabb tanulmányok a magyar fi lozófi a történetébőlVeres Ildikó: Hiány – Filozófi a – Kritika. Pro Philosophia Kiadó, Kvár‒Szeged 2011. 319 oldalDávid István (1978) ‒ református lelkipásztor, doktorandus, BBTE, Kolozsvár, davidistvan@gmail.comA Pro Philosophia Kiadónak a magyar nyelvű fi lozófi ai irodalom forrásait közlő sorozata XIII. köteteként ismét egy fontos, szakmai szempont-ból is jelentős könyvet vehet a kezébe az olvasó. Veres Ildikó fi lozófi atörténeti kutatási eredmé-nyeinek közlése már önmagában is jelzés arra nézve, hogy a kiadónak ez a több mint egy évtize-de elindított sorozata már megkerülhetetlen azok számára, akik a magyar fi lozófi ai irodalom súlyát és értékét kívánják mérlegelni. A széles olvasó-tábor és a szakmai érdeklődés számára egyaránt felkínált forrásmunkák, valamint a hozzájuk fűző-dő szakmai refl exiók egyre hangsúlyosabbá teszik annak a magyar és jelesül erdélyi bölcseleti tradí-ciónak a meglétét, amely hosszú ideig méltatlanul háttérbe szorult.Veres Ildikónak ez a munkája is ‒ a hiány, fi -lozófi a, kritika kulcsfogalmai köré gyűjtött laza kapcsolódású tanulmányfüzér ‒ minden kétséget kizáróan rámutat arra, hogy azok az alapvető kér-dések és problémák, amelyeket az európai gon-dolkodók munkáikban és felvetéseikben felvázol-nak, magyar vonatkozásban egészen sajátosan, a kor társadalmi, politikai és kulturális helyzetéből fakadó kihívásokra adott válaszokként, a fi lozófi -ai kérdésfeltevések alkalmazási szintjein jelennek meg.A négy, viszonylag különálló tematikus blokkba rendezett válogatás nemcsak Veres Ildikó szakmai irányultságáról ad meglehetősen színes képet, de határozottan jelzi a magyar fi lozófi ai ha-gyomány markánsabb vonulatait is.A kötet szinte felét felölelő fejezetben A hi-ány mint „olyan” cím alá rendezett tanulmányok azokat az alapproblémákat tárgyalják, amelyek Böhm Károly, Hamvas Béla, Varga Béla, Makkai Sándor, Tavaszy Sándor, Révay József írásaiban jelennek meg. A szerző rámutat arra, hogy az 1920 utáni megváltozott léthelyzet ismételten szüksé-gessé tette a főbb fi lozófi ai kérdések különböző szintű újragondolását. Különös érzékenységgel mutatja ki, hogy az egyetemes fi lozófi ai hagyo-mányban nem ismeretlen ontológiai, metafi zikai, etikai, teológiai jellegű problémák újragondolása a magyar gondolkodók által milyen sajátos és eredeti módon kerül felszínre. És teszi mindezt úgy, hogy közben mindvégig sikerül megőriznie az egyensúlyt a magyar gondolkodók törekvései és az azokat megalapozó tágabb összefüggések, a műveik szellemi háttereként meghúzódó nagy horderejű fi lozófi ai rendszerek között. Feltevése, miszerint a hiány problematikája „a történelem és társadalmi totalitás, a mindennapi praxis vonat-kozásában is mindenképpen kulcsfogalom” (24.) 

Fábián Ernő és Madách

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library