A vastartalom vizsgálata szekvenciális kioldással néhány hazai talajtípusban

Abstract

A vas és fázisai a talajban egyrészt a redoxi-folyamatok érzékeny jelzői, másrészt jelentős szerepet játszanak a kémiai elemek geokémiai körforgalmában. Így nemcsak talajtani, de környezetvédelmi szempontból is fontos kérdés, hogy adott kémiai elem milyen mértékben képes mobilizálódni a környezeti hatások változására. Jelen dolgozat célja a vastartalom vizsgálata szekvenciális kioldással, továbbá a kioldott frakciók és a főbb talajtulajdonságok (kémhatás, szervesszén-tartalom, karbonáttartalom, szemcseösszetétel, agyagásványos jelleg) és a talajképző kőzet jellege közötti összefüggés vizsgálata 12, a leggyakoribb hazai talajtípusokat képviselő talajszelvényben. Az átlagos vastartalmú (1–4% teljes vastartalom) minták között jól elkülöníthetők a nagyobb vastartalmú, gyengén savanyú kémhatású erdőtalaj- és a kisebb vastartalmú, semleges–gyengén lúgos kémhatású nem erdőtalajminták. Az előbbi mintacsoportban a vastartalom az agyagtartalommal, az utóbbiban az iszaptartalommal nő, utalva a helyben keletkezett és az átöröklött vasfázisok eltérő szerepére a két csoport között. Az agyagtartalommal tapasztalt összefüggésnél szerepe lehet a duzzadó agyagásványok dominanciájának is a vizsgált erdőtalajmintákban. A vas megoszlása hasonló jelleget mutat a két mintacsoportban. A vas túlnyomó része (>80%) minden talajtípusban a reziduális, zömmel átöröklött frakcióhoz köthető. A második legjelentősebb frakciót adó redukálható vastartalom aránya az erdőtalajokban némileg nagyobb, ami a vas-oxidok, hidroxidok formájában történő felhalmozódásához kedvezőbb feltételekre utal ezekben a mintákban. Ezzel szemben a szerves anyaghoz köthető, oxidálható frakció a jelentősebb humuszfelhalmozódást mutató nem erdőtalajokra jellemző nagyobb arányban. A növények számára potenciálisan legkönnyebben felvehető vashányadok minden talajtípusban alacsonyak, a teljes vastartalomnak csak néhány tized százalékát adják. A vasmegoszlás szelvénybeli eloszlásában is megjelenik az erdőtalajok felhalmozódási szintjére jellemző vasdúsulás szinte minden frakcióban, valamint a nem erdőtalajokra jellemző nagyobb humuszfelhalmozódáshoz kapcsolódó vasdúsulás. Hasonlóság is tapasztalható a két csoport között ebben a tekintetben, miszerint a szerves anyaghoz köthető és a könnyen mobilizálható vas aránya a mélységgel csökken, utalva a szerves anyag és vas kapcsolatára. A talaj vaskészletét nagyrészt szolgáltató talajképző kőzet hatása azonban nem volt kimutatható a vas megoszlására az alkalmazott módszerrel. A talajok teljes vastartalma és megoszlásának változása a szelvényen belül jól mutatja az egyes talajképző folyamatok típusát, helyét és utal a mértékére is. Eredményeink szerint a talaj vastartalmának szekvenciális kioldása fontos információt nyújthat ezen folyamatokról. A publikáció a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült. A kutatást az OTKA támogatta (K 100181, K 100180)