A vas és fázisai a talajban egyrészt a redoxi-folyamatok érzékeny jelzői, másrészt
jelentős szerepet játszanak a kémiai elemek geokémiai körforgalmában. Így
nemcsak talajtani, de környezetvédelmi szempontból is fontos kérdés, hogy adott
kémiai elem milyen mértékben képes mobilizálódni a környezeti hatások változására.
Jelen dolgozat célja a vastartalom vizsgálata szekvenciális kioldással, továbbá a
kioldott frakciók és a főbb talajtulajdonságok (kémhatás, szervesszén-tartalom,
karbonáttartalom, szemcseösszetétel, agyagásványos jelleg) és a talajképző kőzet
jellege közötti összefüggés vizsgálata 12, a leggyakoribb hazai talajtípusokat képviselő
talajszelvényben.
Az átlagos vastartalmú (1–4% teljes vastartalom) minták között jól elkülöníthetők
a nagyobb vastartalmú, gyengén savanyú kémhatású erdőtalaj- és a kisebb vastartalmú,
semleges–gyengén lúgos kémhatású nem erdőtalajminták. Az előbbi mintacsoportban
a vastartalom az agyagtartalommal, az utóbbiban az iszaptartalommal
nő, utalva a helyben keletkezett és az átöröklött vasfázisok eltérő szerepére a két
csoport között. Az agyagtartalommal tapasztalt összefüggésnél szerepe lehet a duzzadó
agyagásványok dominanciájának is a vizsgált erdőtalajmintákban.
A vas megoszlása hasonló jelleget mutat a két mintacsoportban. A vas túlnyomó
része (>80%) minden talajtípusban a reziduális, zömmel átöröklött frakcióhoz köthető.
A második legjelentősebb frakciót adó redukálható vastartalom aránya az
erdőtalajokban némileg nagyobb, ami a vas-oxidok, hidroxidok formájában történő
felhalmozódásához kedvezőbb feltételekre utal ezekben a mintákban. Ezzel szemben
a szerves anyaghoz köthető, oxidálható frakció a jelentősebb humuszfelhalmozódást
mutató nem erdőtalajokra jellemző nagyobb arányban. A növények
számára potenciálisan legkönnyebben felvehető vashányadok minden talajtípusban
alacsonyak, a teljes vastartalomnak csak néhány tized százalékát adják.
A vasmegoszlás szelvénybeli eloszlásában is megjelenik az erdőtalajok felhalmozódási
szintjére jellemző vasdúsulás szinte minden frakcióban, valamint a nem
erdőtalajokra jellemző nagyobb humuszfelhalmozódáshoz kapcsolódó vasdúsulás.
Hasonlóság is tapasztalható a két csoport között ebben a tekintetben, miszerint a
szerves anyaghoz köthető és a könnyen mobilizálható vas aránya a mélységgel
csökken, utalva a szerves anyag és vas kapcsolatára. A talaj vaskészletét nagyrészt
szolgáltató talajképző kőzet hatása azonban nem volt kimutatható a vas megoszlására
az alkalmazott módszerrel.
A talajok teljes vastartalma és megoszlásának változása a szelvényen belül jól
mutatja az egyes talajképző folyamatok típusát, helyét és utal a mértékére is. Eredményeink
szerint a talaj vastartalmának szekvenciális kioldása fontos információt
nyújthat ezen folyamatokról.
A publikáció a Bolyai János Kutatási Ösztöndíj támogatásával készült. A kutatást
az OTKA támogatta (K 100181, K 100180)