A filantropizmus a 18. század végén bontakozott ki Németországban. Pedagógiai koncepciójában Locke és Rousseau gondolatai köszönnek vissza, ugyanakkor fellelhetők a német felvilágosodás képviselői közül Gottfried Wilhelm Leibniz és Christian Wolff tanításának bizonyos elemei is. A filantropisták mozgalma más alapokra kívánta helyezni a korszak oktatási gyakorlatát; a megmerevedett módszereket, a klasszikus nyelvek által meghatározott grammatizáló nyelvtanítást, az antik szerzők tanulmányozásának monotonná vált praxisát. A közoktatás új alapjait értelmezésükben az élő idegen nyelvek tanulása, a természettel való szoros kapcsolat, a praktikus és közhasznú ismeretek tanítása, az emberek egyéni érdekének a mások érdekeivel való összeegyeztetése jelentette. A filantropisták az alapfokú képzést követően a fiúkat és lányokat külön oktatták, ezzel is segítve a társadalmi szerepükre való hatékonyabb felkészülést, melynek középpontjában a fiúknál kötelességtudó, megbízható és mértékletes polgári lét, a lányoknál a háztartás vezetése állt. A nevelés középpontjába a nők esetében a háziasszonyok képzése került, ami az oktatás tartalmát is megszabta; a tananyag kizárólag a gazdasszonyi teendők elvégzéséhez szükséges ismereteket tartalmazta, a művészeti képzés, tánc, idegen nyelvek nem kaptak helyet a képzésben. A tanulmány azt vizsgálja, hogy a Magyarországon a 19. század első évtizedeiben működő leányneveldékben – Sennovitz Mátyás, Steinacker Gusztáv, Seltenreich Károly, Teleki Blanka intézeteiben – megjelennek-e a filantropizmus pedagógiai gondolatai, nőnevelési eszméi
