Monok, István

Monok István

SZTE Publicatio Repozitórium - SZTE - Repository of Publications

Stephanus Käfer, Esther Kovács, Ave Tyrnavia! Opera impressa Tyrnaviae typis Academicis, Bubapestini, Strigonii, Tyrnaviae, 2013, Esztergom Hittudományi Főiskola, OSZK, Nagyszombati Egyetem, Szent Adalbert Alapítvány

Repository of the Academy's Library

304 SzemleChronica két példánya is magyar gótikus bőr-kötésben van, s e kettő ugyanabban a – felte-hetően – budai könyvkötő műhelyben készült. (Egyébként az ismert három magyar gótikus kötéscsoportból két csoport a Chronica Hunga-rorumhoz kötődik.)A Chronica „kizárt” példányait is sorra ve - szi a szerző. A legtöbbször Hess kiadványát a 15 évvel későbbi Thuróczy Chronicával té-vesztik össze, vagy éppen a Hess-Chronica kéz - iratos másolatával. Meg kell említeni, hogy a varasdi kapucinus kolostorban lévő, Chroni-ca-t nemcsak Badalić ősnyomtatvány-kataló-gusa veszi fel tévesen, és ennek alapján az IBP is, hanem sajnos mindkét világkatalógus, a GW internetes változata és az ISTC (The Incunabu-la Short Title Catalogue) is. Ezt velük korrigál-tatni kell a közeljövőben. (Az MTA Könyvtára ősnyomtatvány-katalógusa internetes és nyom-tatott változata munkálatai során összeállt egy lista a GW és az ISTC javítanivalóiból.)Borsa számba veszi, és egyenként cáfolja a Chronica Hungarorumon és a Basilius Mag-nus: De legendis poetis – Xenophón: Apologia Socratis című művön kívül Hessnek tulajdo-nított munkákat, vagyis hat további könyvet és egy plakátot. A Chronica napra pontos ko-lophonnal jelent meg. „Finita Bude Anno dni M.CCCC.LXXIII. // in vigilia penthecostes: per Andrea[m] Hess”. Pünkösd vigiliája 1473-ban június 5-ére esett. A Basilius – Xenophon kö-tetben a Basilus mű, De legendis poetis végén van a csonka kolophon: „Sic finis libelli Basilii e[st] // per .A. .H. Bude” – A Chronicának két fakszimile kiadása jelent meg: 1900-ban, Frak-nói nagyszerű tanulmányával és a félezer éves jubileumra, 1973-ban Soltész Zoltánné utósza-vával, Horváth János fordításában. – Soltészné szerint a Basilius editio princeps, először Bu-dán nyomtatták ki!Már amikor sok évvel ezelőtt először olvas-tam Borsa Gedeon szellemes következtetését, miszerint Hessnek volt egy „első” ajánlása, és az Vitéz Jánosnak szólt, s az esztergomi érseké a meghatározó szerep Hess Budára hívásában és a nyomda alapításában, teljesen meg voltam győződve Borsa helyes feltevéséről. (Emlékez-zünk, Hess a Chronica kéziratát is tőle kapta.) Mintegy a koronát feltéve az egész könyvre, monográfiája utolsó előtti fejezete Vitéz János-ról szól. Az 1471-es Mátyás elleni összeeskü-vés nem csak Vitézre, Janus Pannoniusra volt végzetes, hanem, azt hiszem, Hess András sor-sát, budai működését is szerencsétlenül meg-pecsételte. Ez a Chronica ajánlásából a sorok között (inter legens) olvasva, kiderül.Kevés hibába botlottam; egyet meg kell em-líteni, mert értelemzavaró. A 46. lap 2. bekezdés 3. sorában a „legalsó” szó nyilvánvalóan a „leg - első” szó elgépelése. Merthogy itt a betűöntvé-nyek magasságának méréséről, s ehhez a lap leg-első sorának alapvonalától mért húsz sor, azaz 20 betűöntvény pontos magassága megméré-séről van szó. Ezt fontos helyreigazítani. (Ez a hiba egy igazi nyomdai kisördög!)Bő négy oldalnyi az idegen nyelvű össze-foglaló (Zusammenfassung). A könyv végén egy Névmutató is segíti az olvasót. A képeket Farkas Gábor Farkas válogatta, a kötetet P. Vá-sárhelyi Judit és Perger Péter szerkesztette.rozSondai marianneStephanus Käfer, Esther Kovács, Ave Tyrnavia! Opera impressa Tyrnaviae typis Academicis, Budapestini, Strigonii, Tyrnaviae, 2013, Esz- ter gom Hittudományi Főiskola, OSZK, Nagy- szom bati Egyetem, Szent Adalbert Alapítvány. 287 p.Egy könyv megjelenése mindig fontos esemény, akkor is az, ha akár kortárs módon, akár évti-zedek távlatából sokféle értelmezése lehetséges már a kiadás tényének is, vagyis annak, hogy megjelent. Ez is a könyvtörténet része. Most a kortárs értékelést végezzük el, vállalva azt, hogy akár a szűkebb szakma oldaláról, akár a kulturális vagy a tudománypolitika részéről elhangozhat másfajta vélemény is.A nagyszombati Egyetemi Nyomda törté ne-te a jól ismertek közé tartozik. Bizonnyal azért is, mert a kora újkori Magyar Királyság soká- ig egyetlen egyetemének nyomdájaként a leg - jelentősebbek egyike volt. Teljesítménye, a ki- adványok számát tekintve is, magyarországi viszonylatban figyelemre méltó. Az ország ka- Szemle 305to likus értelmiségének legjelentősebb – orszá-gon belüli – kiadási lehetőséget biztosító intéz-ménye. A viszonylag kiterjedt figyelem, ami történetét övezte, szakmai szempontból indo-kolt tehát. Miután Nagyszombat a csehszlovák, majd a szlovák állam határán belülre került, az első, majd a második világháború után, a szlo-vákiai és a szlovák egyház-, könyv-, de álta-lában a művelődéstörténeti szakma képviselői is komolyan foglalkoztak történetének fejeze-teivel. Monográfiákat azonban csak a magyar kutatók írtak történetéről: Iványi Béla–Gárdonyi Albert, A Királyi Magyar Egyetemi Nyomda története 1577–1927, Budapest, KMENy, 1927; Käfer István, Az Egyetemi nyomda négyszáz éve, 1577–1977, Budapest, Magyar Helikon, 1977; Haiman György–Muszak Erzsébet–Borsa Ge-deon, A nagyszombati jezsuita kollégium és az egyetemi nyomda leltára, 1773 Budapest, Ba-lassi Kiadó, 1997.Ami vitathatatlan, hogy a Nagyszombati Egye tem, annak nyomdája, illetve az itt kiadott könyvek – mint minden szlovákiai intézmény, és az ottani, 1920-ig megjelent kiadvány – kul-turális öröksége a magyaroknak, a szlovákok-nak, az itt bármikor élt népeknek, Magyaror-szágnak és Szlovákiának is. Botor dolog ostoba politikusok vakogását követni akkor, amikor számos szakmai kérdést – elsődlegesen a for-rásfeltárást – senki nem tudja a másik nélkül elvégezni. A szakmai munka a legkevésbé sem érdekli a politikusi posztokat betöltő személye-ket, de mindig voltak, vannak és lesznek pilla-natok, amikor valamit nekik is fel kell mutatni. A szakmáknak az ilyen pillanatok lehetőséget adnak az elvégzett munka eredményeinek köz-zétételére, egy-egy, akár komolyabb pénzügyi forrást igénylő kiadvány megjelentetésére. Eze-ket a ritka időszakokat nem kihasználni sze-rencsétlen dolog. Jól kell azonban kihasználni, hiszen ki tudja, mikor kerül bármilyen szakmai teljesítmény újra a döntéshozók látókörébe.A most ismertetett kötet ráadásul nem egy-szerűen egyetlen pillanat kihasználása. Örven-detes, hogy évek óta több oldalról jó szemmel nézett dolog a piliscsabai Pázmány Péter Ka-tolikus Egyetem, és a Nagyszombati Egyetem (Trnavskej univerzity v Trnave) együttműkö-dése. Az Országos Széchényi Könyvtár és az Esztergom–Budapesti Főegyházmegye ezt az együttműködést támogatta részint munkával, részint anyagi eszközökkel. A most kézben tar-tott könyv nem az első eredménye az együtt-működésnek (lásd például: Johannes Amos Comenius, Janua linguae latinae reserata au-rea, Leutschoviae, 1643, szerk. Varga Berna-dett, a tanulmányt írta Käfer István, hasonmás kiad. Budapest, Országos Széchényi Könyvtár, 2009). Még akkor is fontos lenne a kétnyelvű-ség (szlovák és magyar), ha nem együttműkö-désben készült volna a munka. A közös kiadás azonban nehéz dolog, hiszen a kora újkori sze-mélyek neveinek, illetve a területen található települések neveinek használata eltérő a két ország gyakorlatában, Szlovákia államilag is túlérzékeny ezen a téren, és külön szabályozza a névhasználatot. A kérdés az, hogy a kölcsönös érzékenységek kikerülése milyen kompromisz-szumok árán valósult meg. Az egyik látható kom promisszum a latin nyelvre való vissza-térés a korabeli nevek írásában. Ez szakmai-lag ráadásul korrekt megoldás, számos szer- ző esetében nehéz eldönteni egykori nemzeti hovatartozását. Nem is kell eldönteni, hiszen a korai újkorban élt emberek számára ez nem volt kérdés. Az én ízlésemnek megfelelt volna, ha a szakmai bevezetést (amelyet Alžbieta Ho-lošová írt) németül is olvasni lehetne, vagy ad absurdum angolul, ha már úgy fordult a világ, hogy még a közép-európai kutatók is angolul próbálnak egymással kommunikálni (hogy a né - met forrásokat hogyan olvassák el angolul, azt nehéz megítélni). A mostani nyomdai termék-katalógus nemzetközi használhatóságát min-denképpen segítette volna egy, akár angol nyelvű bevezetés. Közös örökségünk közös számbavétele, közös felmutatása (disszeminá-ciója) ráadásul egy jelzés lett volna legalább az európai szakmai köröknek, hogy szakadjanak el kedvenc, párt-napilapjuktól (mely is a „sza-bad” sajtó terméke), amikor a közép-európai térség megítélésével próbálkoznak. A bevezető alapvetően tárgyszerű, technikai jellegű, azzal a bájos túlzással, amellyel a szlovák szerző egyszerűen a „történelem” szájába adja, hogy ő, mármint „a történelem” Nagyszombatot „Kis 306 SzemleRóma”, vagy „Szlovák Róma” névvel illette. A korai újkorban biztosan nem volt az.A kora újkori Magyar Királyságban, ma Szlo - vákiában található városban működött nyomda termékei részét képezik a magyar és a szlovák nemzeti bibliográfiának is. Jól is van ez így, leg alább két nemzeti könyvtár munkatársai foglalkoznak a kiadványok bibliográfiai szám-bavételével. Meg is jelent mind a két nemzeti bibliográfia, igaz eltérő időpontokban. A ma-gyar 1886-tól folyamatosan, a szlovák 1972-től, összegző bibliográfiaként 2008-ban, de egyik sem mondható teljesnek. Az egyháztörténeti kutatások mentén is kiváló bibliográfia keletke-zett, a nagyszombati egyetem jelentőségét alá-húzandó (Zellinger Alajos, Pantheon Tyrnavi-ense, Tyrnaviae, 1931). A mostani bibliográfia szándékai szerint az összes eddigi és azok pót-lásairól szóló szakirodalom összesítését végezte el. A legsúlyosabb hiba azonban az, hogy nem vettek figyelembe két fontos közleményt, mind-kettő Knapp Éva munkája. Ő, az Egy XVII. szá- zadi népszerű imádságoskönyv: az Officium Rá kó czianum története című írásában (Magyar Könyvszemle, 113(1997), 149–166) egy olyan kiadvány szerzői attribúciójával foglalkozott, amely Nagyszombatban 20 alkalommal jelent meg. A Borda Antikvárium kiadásában meg is jelent a mű teljes bibliográfiája (Knapp Éva, Officium Rákóczianum: az I. Rákóczi Ferencről elnevezett imádságoskönyv története és nyom-tatott kiadásai, Budapest, 2000). Sajnos ezt a mostani kötet összeállítói nem vették figye-lembe, és – ahogy Borda Lajos egy hozzászólá-sában hangsúlyozta – öt kiadás is hiányzik a fel-sorolásból. Azt a most ismertetett kötet szerzői sem tudhatták, hogy rögvest előkerült további három ismeretlen nagyszombati nyomdatermék, amelyek leírását a Magyar Könyvszemle mos-tani számban Knapp Éva el is végezte (lásd a jelen MKsz. szám 281–287. oldalait). Bizo-nyos, hogy további, eddig ismeretlen kiadvány-nyal is fogunk még találkozni.A nyomda Budára történő átköltöztetése (1777) utáni kiadványairól ilyen teljességű bib - liográfia még nem áll rendelkezésre (Typogra- phia Universitatis Hungaricae Budae 1777–1848, Publ. par Péter Király, Budapest, Aka-démiai Kiadó, 1983, pp. 479–499.: Index libro-rum selectorum in Typographia Universitatis Hungaricae Budae 1777–1848 impressorum), ugyanakkor a kiadói politika elemzése előbb-re tart (Péter Király, National Endeavours in Central and Eastern Europe as Reflected in the Publications of the University Press of Buda, 1777–1848, Budapest, OKM, 1993). Bizonyá-ra az a tény, hogy a mostani bibliográfia ösz-szeállítói nem készítettek hasonló mutatókat a kötethez, mint amelyeket Király Péter a saját kiadványaihoz (például a kiadványok nyelvi összetételének mutatója), egyfajta kompromisz-szum eredménye, esetlegesen egy ilyen mutató kimutatta volna, hogy a szlovák kiadványok csu - pán elszórtan voltak jelent a nyomdában, illetve az egyetemen. Ugyanakkor senkit sem bántott volna egy statisztikai elemző tanulmány arról, hogy egyes korszakokban hogyan, és miért vál-tozott a nyomda termelékenysége, vagy éppen arról, hogy a nyomda (és az egyetem) miként járult hozzá a vernakuláris kegyességi vagy ép-pen tudományos irodalom elterjedéséhez. Bor da Lajos szóban külön felhívta a figyelmet arra, hogy az év nélkül megjelent kiadványokat a bib- liográfia összeállítói évekhez sorolták, és a be-sorolások indoklása rejtve maradt. Magam jó megoldásnak tartottam volna ehhez egy külön táblázat közlését, amely jelzi, hogy ezeket a sine anno megjelenésű kiadványokat hova helyez-ték el időben.A következő kutatási korszakban sokat se-gített volna egy olyan táblázat, amely mutatja azokat a bibliográfiai tételeket, amelyek nem autopszia alapján kerültek leírásra, vagyis nem ismert példányuk. Ezek szerepelnek Aloysius Zellinger idézet, 1931-ben megjelent munkájá-ban, de az ott megjelölt könyvtárak vagy nem léteznek már vagy nem találják a kiadványokat.Ismertetőm végén kiemelném, hogy a kötet szép kivitelű, Jana Sapáková munkáját dicsé-ri. Jó minőségűek a fotók (Borda Lajos ötlete, hogy a ritkább kiadványokat kellett volna fotóz-ni, ha a megjelenés előtt hangzik el, megfonto-landó lett volna), a szedéstükör és a betűforma ízlésesen választott, a keretdísz megválasztása kifejezetten telitalálat.monok iStVán