A tanulmány az emlékversírás és emlékvershasználat 20. századi alakulását elemzi a Maros megyei Sáromberkén. Az elemzés kilenc személy nyolc füzetének, két füzettöredékének és több önálló lapra írt szövegnek az adataira támaszkodik.
A településen különböző kulturális, illetve politikai környezetben valamint más-más társadalmi csoportoknál eltérően alakult a füzetek használata. A 20. század első felében még a felnőttek vagy a szolgálatukat teljesítő katonák is vezettek emlékes füzetet, a század második felétől viszont a használat terén egy erőteljes társadalmi regresszió figyelhető meg: bár az emlékverses füzetek száma továbbra is magas, ezek használói és készítői leginkább az általános iskola tanulói köréből kerülnek ki. A társadalmi szinten és a használat szintjén lezajlott elmozdulással együtt az emlékvers komolyságából is sokat veszített. Egyre több a tréfás megfogalmazás, a már-már pajzán humor.
A tanulmány az emlékverset az emlékversíró közösség tagjait összetartó konnektív struktúraként definiálja, melynek segítségével a lokális társadalom egy szűkebb csoportja nemcsak a generációs vagy csoportszolidarítását nyilvánítja ki, hanem kialakítja és kommunikálja saját gondolatait. Éppen ezért az elemzés az emlékvers egy csoportkultúra (ellenkultúra) termékeként értelmezi. Az emlékverses füzetek ugyanakkor sajátos emlékközösséget hoznak létre, mely a tulajdonos körül szerveződik, de a bejegyzők egymáshoz fűződő viszonyát is befolyásolják
