Az érzelmek társas létünk alapjai. Az elfogadható érzelmek köre kultúránként, nemenkét, életkoronként más és más. Az élet számos területén a nem adekvát érzelmek kimutatása illeszkedési problémákhoz vezet. Ezért a legtöbb foglalkozáshoz kapcsolódnak implicit, vagy explicit érzelmi megnyilvánulásokra vonatkozó normák. A dolgozók adekvát érzelmi megnyilvánulásai növelik a munkavégzés hatékonyságát, csökkentik a közvetlen irányítás szükségességét és visszaszorítják a személyközi problémákat. A valós érzelmek munkahelyi elvárásoknak való megfelelés érdekében történő megváltoztatását a szakirodalom érzelmi munkának nevezi.
Az érzelmi munkának három típusa létezik. Amennyiben a munkavállaló spontán érzelmei megegyeznek a tőle elvártakkal, őszinte érzelmi munkáról beszélünk. Ha a spontán érzelmeket meg kell változtatni a szervezeti előírásoknak való megfelelés érdekében, akkor az egyén dönthet az érzelmek megváltoztatása mellett (mély érzelmi munka), de megteheti, hogy nem érzelmeit, csak a felszíni jegyeket, érzelmi megnyilvánulásokat változtatja meg (felszíni érzelmi munka). Minél nagyobb az elvárt és valós érzelmi állapotok közötti diszkrepancia, annál több energiát kell az érzelmi munkába fektetni.
Az érzelmi munka egyik legfontosabb jellemzője az érzelmi disszonancia, ami az elvárt és valós érzelmi állapotok közötti eltérést jelenti. Ez a diszkrepancia számos negatív következményt vonhat maga után. A szakirodalom leggyakrabban az érzelmi munka és a kiégés, a munkával való elégedetlenség, az alacsony önértékelés, a szerep és én-idegenség, az érzelmi kimerültség, a depresszió, a munkahelyi stressz, a hiteltelenség érzés, valamint a fizikai betegségtünetek kapcsolatát taglalja.
Az érzelmi munka azonban nem csak a szervezetek számára kívánatos. A szervezeti, társas elvárásoknak való érzelmi megfelelés ugyanis előre jelezhető érzelmi megnyilvánulásokhoz vezet, csökkenti a zavarba ejtő személyközi helyzetek esélyét, és növeli a személyes hatékonyság érzetét, valamint a munkával való elégedettséget.
Doktori kutatásom célja az volt, hogy feltárja az érzelmi munka és az azt befolyásoló tényezők közötti kapcsolatokat, ezáltal lehetővé téve a munka elvárásainak leginkább megfelelő emberek kiválasztását, az érzelmi munka káros hatásainak megelőzését, és a pozitív hatások gyakoriságának növekedését.
Annak érdekében, hogy az érzelmi munka folyamatát, és egyénre gyakorolt hatásait alaposan feltárjam, olyan vizsgálati alanyokat kerestem, akik mindennapi munkájuk során fokozottan ki vannak téve érzelmi elvárásoknak. A segítő foglalkozásúak csoportján belül az onkológiában dolgozókra esett a választásom, mert az általuk vizsgált és kezelt betegek szorongása, halálfélelme, a hozzátartozók anticipált gyásza, valamint a betegek elvesztése fokozott érzelmi megterhelést jelent számukra.
Vizsgálati eredményeim arra engednek következtetni, hogy a személyiségvonások és az érzelmi intelligencia szintje ugyan döntően befolyásolja az egyén által választott érzelmi munka típusát (felszíni, vagy mély érzelmi munka), de nem segít annak egyénre gyakorolt hatását előre jelezni. Ezzel szemben a szervezeti tényezők szoros kapcsolatot mutattak az érzelmi munka egyénre gyakorolt hatásaival.
Mivel kutatásom nem szakma-specifikus jellemzőket azonosított az érzelmi munka következményeit meghatározó faktorokként, hanem a szervezeti jellemzőket fontosságára hívta fel a figyelmet, eredményeim, reményeim szerint, nem csupán az onkológiában dolgozók érzelmi munkájának megkönnyítéséhez adnak támpontokat, de útmutatással szolgálnak a segítő-foglalkozásúak és, általánosságban, az érzelmi munkát végzők terheinek csökkentéséhez is
