Ottó Vörös

Névtani Értesítő

Directory of Open Access Journals

SZEMLE 328korlátozzák is az eddig szabad nemzetiségi névadást. Hiszen az utónévjegyzékben nem szereplő név esetében meg kell keresni az érintett országos kisebbségi önkormányzatot, amelynek 15 napon belül döntést kell hoznia a kérdéses név anyakönyvezhetőségéről. Félő, hogy ez csak bonyolítani, nehezíteni fogja a kisebbségiek névválasztását. Egy azonban biztos: ezek a névkönyvek, ez a szabályozás megoldotta azt a problémát, ame-lyet a ma már hatályát vesztett, a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXVII. törvény 12. §-ának (1) bekezdésében megfogalmazott szabad névválasztása kapcsán éreztünk; miszerint magyar állampolgárnak csak akkor van szabad névválasztási joga, ha kisebbséghez tartozik!  RAÁTZ JUDIT VÖRÖS FERENC: CSALÁDNÉVKUTATÁSOK SZLOVÁKIÁBAN Szociolingvisztikai tanulmány négy település családnévhasználatának tükrében Kalligram Könyvkiadó, Pozsony, 2004. 592 lap  1. Fontos küldetést teljesített a kiadó, amikor a Csallóközi Kiskönyvtár sorozat 31. köteteként vállalta a szerző alapos és sok-sok évre visszatekintő kutatása eredményeként született munka megjelentetését. A tanulmány doktori disszertációnak készült változatát a megmérettetés tanulságait felhasználva szerkesztette könyvvé VÖRÖS FERENC. A kül-detést abban látom, hogy ma, amikor a nemzeti identitás vállalásának egyre kevesebb politikai gátja van, ez a könyv is elősegítheti a neveknek mint identitásunk legszemélye-sebb jelzőinek a magyar nyelvszokás szerinti megőrzését, s ezzel egy, az asszimilációs folyamatok ellenében ható nyelvpolitika megvalósítását.  2. A könyv első részében a személynévkutatás és a személynévtan általános kérdé-seit tekinthetjük át, ahogy azt a szerző a vonatkozó szakirodalom tükrében látja. Ebből afejezetcsoportból már a későbbiek miatt is figyelemre méltó a A névváltoztatás címűrész. Ezt azért is tartom fontosnak, mert mind a névváltozás  amely a nyelvben végbe-menő, annak szabályaihoz köthető változások eredménye , mind pedig a névváltoztatás  amely a névviselő tudatos együttműködését feltételező beavatkozás  a névteremtőnyelvi közösséghez köthető.Amit viszont a kutatás eredményeként a könyvben megismerhetünk, az az areális nyelvészet témaköréhez tartozik, érinti a migrációhoz köthető névinterferenciát, név-kölcsönzést, a természetes kétnyelvűség teremtette beszédhelyzetek kérdését. Ezért helyeselhetjük, hogy a névváltozásnévváltoztatás témája kapcsán részletesen foglal-kozik az írásképváltozat, a tükörfordítás, a párhuzamos személynévadás, a névátírás objektív és szubjektív tényezőivel. Az ezek révén keletkezett nevek vizsgálata a ma-gyar nyelvű névviselők szempontjából nem csupán történeti, hanem 1920 óta élőnyelvi probléma is. VÖRÖS FERENC adataiból ugyanis kitűnik, hogy míg korábban az (írásbeli és/vagy szóbeli) névváltozatok mögött a természetes névhasználat ingadozását sejthet-jük, addig 1920 után a politikai indíttatású nemzetállami törekvések egyik mellékter-méke a tényleges névhasználattól független erőszakos névátírás. Ettől kezdve jelentő-SZEMLE 329sen csökken a nevek jelentésszerkezetében azok identitásjelző szerepe. A szerző adatai alapján így utal e jelenségre: A probléma összetettségét jelzi, hogy anyagomban a Török Ján, Preinský Kálmán, Magyar József, Maďar Jozef típusú alakok még azonos korszakon belül is rendre keverednek egymással az anyakönyvek lapjain. Az adott család etnikai összetételének ismerete nélkül, az anyakönyvezett alak és a család név-adási szándéka ismeretének hiányában nehéz eldönteni, hogy egyszerű névátírással vagy párhuzamos személynévadással van-e dolgunk. Elképzelhető ugyanis az a hely-zet, amikor a vegyes házasságban született gyermeket a szlovák identitású apa Ján-nak, a magyar anya János-nak szólítja otthon. Kutatópontjaimon azonban gyakoribb az az eset, amikor a magyar identitású család gyermekének a szülők akarata ellenére is szlovákosan jegyzik be a nevét az anyakönyvbe. Ilyenkor de facto a névátírás esetével van dolgunk... (301). Az írásképváltozattal szemben, amely egy nyelv azonos írásrendszerében jön létre, a névátírás a nevet egyik adott nyelv írásrendszeréből egy másik nyelv írásrend-szerébe teszi át. Ez az írásbeliség kultúrtörténetében jól nyomon követhető jelenség, szerepe pedig ugyanaz, mint minden más idegen vagy jövevényszó esetében, hogy gazdagítsa a befogadó nyelv szókészletét. A befogadásnak pedig az első lépcsője az íráskép honosítása. Itt azonban másról van szó. Az átírás úgy következik be, hogy a névhasználó közösség nem vált nyelvet, tehát ez az idegen nyelviség mintegy befura-kodik az állami adminisztráció segítségével az addig homogén nyelvhasználatba, és annak erre az elemére nyomást gyakorol  a nyelvcsere irányában. Hogy a veszély mennyire valós, azt a könyvben nyomon követhetjük. Ezt a hatást felerősíti a nevek tükörfordítása. Erre azonban csak utalást találunk a könyvben, mivel a szerző célja a családnevek vizsgálata volt, a tükörfordítás pedig főként a keresztneveket érinti. Mégis utal a teljes név szlovákosítása kapcsán arra, hogy míg a családneveket főként a névátírás (transcriptio) érinti, a keresztnevek szlovákosítását inkább tükörfordítás-nak lehet tekinteni. A Juraj : György, Vojtech : Béla, Zlatica : Aranka, Albeta : Erzsébet, Ladislav : László megfeleltetéseket inkább tükörfordításnak mondhatjuk, és nem a párhuzamos névadás eseteinek. A fent leírt folyamatoknak aztán az a közvetlen következménye, hogy a szlovákiai magyarság esetében tömegeket érint a névviselés és a névhasználat szétválása. Egy sze-mély viselheti a Ki, Naď, Budaj, Borbéľ, Kinče, o, Sentiváň családnevet úgy, hogy a nem hivatalos és a Magyarországhoz kötődő hivatalosabb nyelvhasználata során Kiss, Nagy, Budai vagy Buday, Borbély, Kincses, Sós vagy Soós, Szentiványi alakot ír le. Sőt asaját kezű aláírás sok adatban eltér még hivatalos dokumentumon is a hivatalos bejegy-zéstől. Figyelemkeltő a könyv vonatkozó részében a szerző utolsó megállapítása (48): Ugyanakkor az utóbbi időben magyar identitásúak körében is egyre gyakrabban talál-kozni azzal a jelenséggel, hogy a név autográf rögzítésekor is a szlovákosan anyaköny-vezett formát használják (pl. Lucia, Monika, Ladislav, Marek, Borbéľ, Kinče, o, Sentiváň; stb.). A könyv az elméleti és tudománytörténeti bevezető után alaposan körüljárja kutatá-sának történelmi, társadalmi, településtörténeti és földrajzi hátterét. Bár a (cseh)szlo-vákiai magyarság sorsáról készült tudományos vagy tudományos-politikai hátterű mun-kák ma már gazdagon állnak rendelkezésre  a tényt bőven illusztrálja a szerző 389  SZEMLE 330tételből álló irodalomjegyzéke , az adatgyűjtés körülményeinek, elveinek és a források (például az anyakönyvek) vezetésének mikéntjéről szóló tudósítása távolságtartásra törekvő tárgyilagos stílusa ellenére is érzelmileg megragadó olvasmány. A vonatkozó dokumentumok ismertetése révén tényszerűen megismerjük a felvidéki magyarság min-dennapjait érintő változásoknak azokat a tényeit, amelyek éppen a hozzá legközelebb levő hatalmi szerv, a helyi hivatalok nyelvi türelmetlenségét tükrözik. Általános érvé-nyűen is dokumentálva látjuk, milyen távol esik a társadalmi érdektől az a nemzetállami törekvés, amely úgy képzeli el az államot, hogy az nem csupán lakói gazdasági és politi-kai szövetsége, hanem nyelvileg, etnikailag és kulturálisan is homogén, vagy erkölcsi gátlások nélkül homogenizálható alakulat.  3. A kutatás négy településen történt, melyek közül kettő (Balony, Diósförge-patony) a Csallóköz homogénnek mondható magyar tömbjéhez tartozik, kettő (Kiscé-tény, Nagycétény) pedig Nyitra gazdasági vonzáskörzetében közvetlenül a Zoborvidék-hez csatlakozik, amely régtől vegyes lakosságú, és az ezzel együtt járó természetes asz-szimiláció által folyamatosan érintett volt. Az ebből fakadó etnikai és névviselési sajá-tosságok elemzése a könyv egyik fő területe. A kutatás időbeli kiterjedése mintegy 100 év. 1895-től, a polgári anyakönyvezés bevezetésétől 1999-ig vizsgálja anyakönyvi forrásait. Ez alatt az idő alatt a lakosság négy államváltást ért meg: OsztrákMagyar Monarchia → Csehszlovák Köztársaság →Magyar Királyság → Csehszlovák (második) Köztársaság→ Szlovák Köztársaság. (Ezen belül még a második köztársaságból CsehSzlovák Köztársaság is lett.) Mindezek a változások a névviselés változásának egy-egy szakaszát jelentik. De ha nem lettek volna is, az időköz és a kutatópontok földrajzi fekvésének kiválasztása az elemzésben történeti és területi (névjárások) szempontok érvényesítését tették lehetővé.  4. A családnevek etimológiai vizsgálata statisztikai adatokat szolgáltat a négy tele-pülésnél tágabban is értelmezhető térség családnévállományának eredetére is. Az pedig mindenképpen figyelmet keltő megállapítás, hogy a kétnyelvűségnek van egy sajátos mellékterméke a névhasználatban is, ahogy VÖRÖS FERENC fogalmazza: Az elemzé-sek során arra a végső következtetésre jutok, hogy a szlovák és a magyar nyelvközösség, bár két különböző nyelvet használ, bizonyos mértékig mégis azonos névközösséget al-kot (10). Ez részben lehet pozitív (például vegyes házasságban a kettős identitás kifeje-zése), de leggyakrabban az identitásban bekövetkezett bizonytalanság kifejezése. A kutatás módszertana tekintetében mindenképpen újdonság, hogy nem csupán az etimológiailag különböző nyelvekhez köthető adatait kezeli egységesen, hanem az egy településen élő, de különböző (magyarszlovák) nyelvközösséghez tartozó beszélőknévkincsét is. Mintegy a kétnyelvűséget tekinti egy egységes élőnyelvi kommunikatív egységnek. Elgondolkodtató, vitára ingerlő, de nem alaptalan.  A könyv nélkül szegényebb lenne mind névtudományunk, mind a 20. századról szóló magyarságtudomány. VÖRÖS OTTÓ 

Vörös Ferenc: Családnévkutatások Szlovákiában

https://ojs3.mtak.hu/index.php/nevtert/article/download/16794/13852

Vörös Ferenc: Családnévkutatások Szlovákiában

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Directory of Open Access Journals