Petrányi, Gyula

Repository of the Academy's Library

„Folytatni szeretném az autoimmun betegek gyógyítását újabb és eredményesebb módszerekkel" Petrányi Gyula 1912-ben született Budapesten. 1936-ban a budapesti Pázmány Péter Tudományegyetem Orvosi Ka-rán szerzett diplomát. 1965-ben lett az orvostudományok doktora ,,A systémás lupus erythematosus és a 'rheumás' — 'collagen' — 'autoallergiás-autoimmun' kórképek" című disszertációjával. A Debreceni Orvostudományi Egyetem I. sz. Belklinikájának igazgatója, egyetemi tanár. Kutatási területe: immunológia, autoimmun betegségek, haemoblas-tosisok, klinikai farmakológia. Fontosabb publikációi: A belgyógyászat alapvonalai (egyetemi tankönyv, Magyar Imre dr.-ral), Medicina, kilenc kiadásban; Collagen beteg-ségek (Szodoray Lajos dr.-ral), Medicina, 1965; Trans-plantációs immunitás (Szerk. Petrányi Győző dr.-ral), Akadémiai Kiadó, 1971; Autoimmun betegségek, (társ-szerzőkkel) Akadémiai Kiadó, 1974. 1. Nem a mindennapos gyakorlatban elérhető siker vonzott az orvosi pá-lyára, hanem az életnek, az egészség-betegség rejtélyeinek a megismerése. Egyetemi éveim folyamán (1930 36) sok időt töltöttem az Élettani Intézet-ben kutatási módszerek tanulmányozásával. Az I. sz. Belklinikára átkerülve főleg keringés-pathológiával foglalkoztam. Magántanári képesítésemet is a vér-keringés tárgyköréből kaptam. Különösen a sok fiatal szívbillentyűhibás beteg sorsa volt aggasztó, mert akkoriban még a vitiumok nem voltak se gyógyít-hatók, se megelőzhetők. Eljárást dolgoztam ki az artériás véráramlás systoles-diastoles arányának a vizsgálatára, amelynek adataiból a szív és az artériák egyes betegségeire, ezek súlyossági fokára lehet következtetni. Fölfedeztem egy addig ismeretlen vérkeringési reflex-mechanizmust, melynek a „periferiás respiratiós venopressor reflex" nevet adtam, mert a lassú vénás visszaáramlást segíti elő a szív felé. Közben azonban egyre világosabban láttam, hogy a kerin-gés-mechanika a korai halálhoz sok szenvedéssel vezető szív- és érbetegségek lényeges kérdéseire, a keletkezésük okaira-módjaira, megelőzhetőségére nem adhat választ. Ezért egyre inkább - és különösen amikor 1950-ben Debre-cenbe az újonnan alapított II . sz. egyetemi Belklinika professzorának neveztek ki, ahol a korszerű kardiológiai felszerelés teljes hiánya is erre kényszerí-te t t az akkoriban inkább csak biológiai technikát igénylő rheuma-patho-genesissel foglalkoztam. Már kb. 100 éve ismert volt, hogy a billentyűhibákat a „rheumás láz" okozza. Századunk második negyedében az is tisztázódott, hogy egyrészt a rheumás láz (rheumás sokízületi gyulladás és szívbelhártya gyulladás kettőse), másrészt az akut glomerulonephritis bizonyos fa j ta streptococcusok által okozott torokgyulladás következménye valamilyen immunbiológiai mecha-nizmussal. A „rheuma" azonban rendkívül szabálytalannak, érthetetlenül szeszélyesnek látszott. Egy akkoriban ritkának vélt betegség, a LED (lupus erythematosus disseminatus) több esetét részletesen észlelve arra a következ-tetésre jutottam (1953), hogy ez lesz a^ az ablak, amelyen keresztül a rheumás betegségek rejtélyes nagy csoportjába betekintést kaphatunk. Ez a L E D vagy szisztémás LE (SLE) a „collagen" betegségek csoportjába tartozott, néhány más, szintén ismeretlen kórokú betegséggel együtt. Ezek közül a rheumás ízületi gyulladásról az volt a vélemény, hogy általában lappangva kezdődik. Ezért hívták ,,primaer"-krónikus polyarthritis-пек, (sokízületigyulladásnak) is, szem-ben a rheumás lázzal kezdődő „secundaer"-krónikus polyarthritisszel. Az SLE-vel foglalkozva hamar kiderítettem, hogy ez a „secundaer" krónikus polyarthritis nem létezik, és ha az SLE-t és szindroma-körét nem tévesztjük össze a rheumás lázzal, akkor az addig érthetetlenül szeszélyes lefolyású és megnyilvánulású poststreptococcalis „rheumás láz" jól definiálható, egyszerű betegségképpé zsugorodik. Az ötvenes évek végére a sok irányú, egyre több helyen végzett kuta tás azután nagymértékben valószínűsítette, hogy a „collagen" betegségeknek, továbbá még nagyon sok ismeretlen aetiopathogenezisű betegségnek a kelet-kezéséért az ún. autoimmun mechanismus a felelős. Magam a nagyszámú, sokféle SLE-s esetünkből már az ötvenes évek közepén valószínűsítettem, hogy az immunszisztéma funkcionális kisiklatása lehet a „collagen betegségek" (SLE stb.) legvalószínűbb kóroka. Azt is kimutattuk, hogy az SLE a „collagenosisos" autoimmun syndromakör olyan tagja, mely-ben az autoimmun betegségek különböző társulásai fordulnak elő, tehát meg-különböztethetők monosystemás és polysystemás autoimmun kórképek, ami azután jól beleillett a későbbi clonelmélet monoclonális, ill. polyclonális fel-fogásába. Az immunpathogenesisű vesebajok differenciál diagnózisára hazánk-ban már 1957 —58-ban bevezettem a vese percutan tübiopsiáját. Amíg a leg-több kutatója e nagy betegségcsoportnak máig is az egyes részkórképek el-különíthetőségének a jeleit, függetlenségének a kritériumait keresi, én éppen a pathogenetikai kapcsolatokat tartom jellemzőnek, azt hogy ugyanannak a betegnek és vérrokonainak az élete folyamán milyen időbeli szeszélyességgel és szervi-szöveti változatossággal támadnak a kóros immunreaktivitás által jellegzetes bőr, vese, savós-hártya, szív, ízületi, idegrendszeri, máj, pajzsmirigy, gyomor stb. betegségei. Abból kiindulva, hogy e kórképekért primaeren az immunreaktiv lymphoid rendszer a felelős, gyógyításukra már az ötvenes évek második felétől eredmé-nyesen alkalmaztuk az immunosuppressiót, először nagyon nagy dózisú corti-costeroiddal. Hazai lymphocytostaticummal nem kaptunk jó eredményt, de az eredetileg daganat-ellenes céllal előállított cytostaticumok közt megfelelőb-bet találva elsőként (1962 — 64) állapítottam meg, hogy az ezelőtt reménytelen autoimmun vesebajok jelentős részében javulás, sőt teljes gyógyulás érhető el. A klinikai immunológiai kutatás eredményei a gyakorlatban is közvetlenül lemérhetők. A fentiekben vázolt kutatás eredményei is hozzájárultak ahhoz, hogy egy terebélyes betegségcsoport legyőzésében előbbre jutottunk. h, £ 2. Az eredményeken alapuló elméleti következtetések hivatottak a további kutatás irányítására. Terveim az immunpathológia mellett a transzplantációs immunitás és a rosszindulatú daganatok immunológiájának tisztázására irá-nyulnak. A klinikai immunológia óriásit fejlődött az antitest-képzés specifikus clon-elmélete, a neonatalis thymectomia és a transzplantációk révén is. A transz-plantációk hazai elősegítésére szerveztem meg Debrecenben (1969) az első 160 magyar „Transplantációs Immunológiai Konferenciát" (1. Transplantációs Immunológia, Akadémiai Kiadó, Bp. 1971.) Folytatni szeretném az autoim-mun betegek gyógyítását újabb és eredményesebb módszerekkel, továbbá kí-sérleteimet a transzplantátum védelmére, az emberi transzplantációk tartós sikere érdekében. Bizonyítani szeretném az elméletemet, hogy a nyirokcsomók, ill. nyirokszervek nemcsak termelői a keringésben és szövetekben állandóan őrjáraton levő immunocytáknak, hanem bennük (mint egy flottabázison a hadi-hajók vagy őrszobán a rendőrök) regenerálódnak, töltődnek fel új energiákkal, információkkal. Bizonyítani szeretném továbbá azt az elméletemet is, hogy az immunszisztema az állandó őrködésen kívül (surveillance), mellyel a helytelen mutánst elpusztítja, még előbb a sejtoszlásokhoz is információt ad, és ennek hiányában a sejtoszlások csökkennek, viszont helytelen információ a fokozott sejtoszlások helyein rosszindulatú daganat-képződést okozhat. 3. Hogyan támogatta ezt az egyetemi tanszéki kuta tás t az MTA ? Az anyagi és erkölcsi támogatás egyaránt fontos. A minősítési rendszer is ad az aspiran-túrák által bizonyos támogatást. Klinikámon egyre több orvost tudtam be-vonni az immunpathogenesis kutatásába. Egy eredményesen dolgozó kutató-csoport alakult ki, a doktori disszertációján dolgozó 3 kandidátussal és kan-didatúrára aspiráló további 5 orvossal. Az immunológia kutatása azonban ma már annyira bonyolulttá vált, hogy eredményes munkát csak az egyszerre több irányt kutatóknak az együttműködésétől lehet várni. Az MTA V. osztálya és az Egészségügyi Minisztérium közös témabizottságainak (immunológia, onkológia, bioaktiv vegyületek kutatása stb.) lenne a feladatuk, hogy a külön-böző kutatóhelyek munkáját összefogják. Ma már azonban a kitűzött főtémák annyira elágazóak és sokoldalúak, hogy sokkal határozottabb irányítás és össze-fogás is kívánatos. Félő, hogy a „témabizottságok" inkább csak adminisztrál-ják a kutatást a lényegbe vágó irányítás és kollaboráció-szervezés helyett. A kutatónak nemcsak a támogatott téma fölfedezendő rejtélyeivel, hanem a műszer-vegyszer beszerzési bürokrácia visszahúzó erőivel is meg kell küzdenie. Az MTA kutatást támogató feladatai sokrétűek. R a j t u n k is áll, hogy az MTA munkáját a társadalom javára minél eredményesebben segítsük. 161 

"Folytatni szeretném az autoimmun betegek gyógyítását újabb és eredményesebb módszerekkel"

http://real.mtak.hu/179169/1/cut_MATUD_1974_pp159_-_161.pdf

"Folytatni szeretném az autoimmun betegek gyógyítását újabb és eredményesebb módszerekkel"

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library