A doktori értekezés az ipari termelésre, mint a körforgásos gazdaság egyik legfontosabb lehetséges aspektusára fókuszál. Ezen belül kiemelt hangsúlyt kapnak az ipari ökoszisztémák és az úgynevezett öko-ipari parkok, amelyeken keresztül jól illusztrálható a körforgásos gazdasági modell és az új fejlesztéspolitikai megközelítések kapcsolata. Az ipari parkok vagy ökoszisztémák ugyanis olyan terepnek tekinthetők, ahol a lokalitásba vagy a térségi szintre lehet vinni, és ily módon egy átlátható, limitált elemszámú rendszerben lehet vizsgálni a körforgásos gazdaság egyébként földrajzilag nem feltétlenül meghatározott fogalmát.
A strukturált szakirodalmi elemzés és az empirikus kutatás együttesen azt bizonyítják, hogy a körforgásos működés felé való elmozdulás egy vitathatatlan és elkerülhetetlen szükségszerűség, legyen szó a világ leggazdagabb országairól, régióiról vagy akár a fejlődő világ államairól. A kutatás során a doktorandusz 15 öko-ipari parkot és 10 policy-jellegű nemzetközi esettanulmányt elemzett, és önállóan vagy kutatócsoport keretén belül összesen 29 strukturált interjút készített és dolgozott fel egy előzetesen, a szakirodalom nyomán felállított szempontrendszer alapján.
Globális szinten napjainkban már számos jó policy-jellegű gyakorlat és konkrét mintaprojekt azonosítható, azt azonban még korántsem lehet kijelenteni, hogy a körforgásos gazdasági modell képviselné a fő irányvonalat a fejlesztéspolitikában, illetve az ipari termelésben. A modell elterjedése és megvalósulása az ipari parkokban egyelőre egy nemzetközi szinten csak elszórtan azonosítható gyakorlat, egyedi, elszigetelt példákkal – ezt erősítették meg a kapcsolódó szakirodalmi források mellett a nemzetközi szervezetekkel készített strukturált interjúk, azaz a primer kutatási eredmények is.
A körforgásos elv megteremtése az ipari parkokban, illetve ún. öko-ipari parkok fejlesztése spontán, alulról szerveződő formában csak ritkán, és csak a legfejlettebb államokban működik, az esetek többségében mindenképpen szükség van egy erős facilitátor szereplőre, amely általában a közszféra intézményei közül kerül ki, és top-down megközelítést alkalmaz. Az öko-ipari parkok és a körforgásos gazdasági modell a fejlett (és legfejlettebb) gazdaságú országokban egy technológiai zöldítésről, tisztább termelésről, energiahatékonyságról, fenntarthatóbb hulladék-és erőforrás-gazdálkodásról stb. szóló folyamat, míg a fejlődő országok esetében inkább egy komplex fejlesztéspolitikai eszköz, amely szorosan kapcsolódik a helyi gazdaságfejlesztés, munkahelyteremtés, inkluzivitás stb. céljainak eléréséhez.
Magyarország esetében jól látható, hogy a 2010-12-es Nemzeti Ipari Szimbiózis Program sikeres elemei és (rész)eredményei ellenére nagyon sok lépés szükséges még a körforgásos modell megvalósításához, s ebben a közszférának a jelenleginél bizonyosan sokkal intenzívebb és proaktívabb szerepet kell majd vállalnia. Ez természetesen érvényes az üzleti szférára is, amelynek el kell sajátítania bizonyos jó gyakorlatokat, mintákat annak érdekében, hogy saját termelési láncolatát, logikáját átértelmezze. A magyarországi tapasztalat azt mutatja, hogy innovációs potenciál vonatkozásában nincs jelentős lemaradásunk a többi európai uniós tagállammal szemben, azonban komoly hiányosságok érzékelhetők mind a körforgásos gazdasági modell, mind az ipari szimbiózisok szélesebb körű implementációja tekintetében. Az az ’átállási folyamat’, amely előtt a magyar gazdaság, illetve a magyar ipar áll, kétség kívül az elkövetkező évek (vagy évtizedek) egyik legmeghatározóbb kihívása lesz hazánk számára, és döntően meg fogja határozni az ország regionális és globális versenyképességét is
