A jelen tanulmányban ismertetni kívánom Claude Romano empirizmusának, avagy
az életvilág realizmusának (réalisme du monde de la vie) főbb irányvonalait, mely Husserl transzcendentális fenomenológiájának – különösen a fenomenológiai redukció és
az intencionalitás – sajátos kritikájából indul ki, és egy redukció nélküli, úgynevezett
deskriptív realizmus elképzelése felé tart. Romano realizmusa a holisztikus és relációs
összefüggéseken alapuló tapasztalás és világértelmezés elképzelésére épül, ahol a fenomén
értelme már a prereflektív, prehermeneutikai szinten feltárul. Ennek fényében nincs
szükség a redukcióra, hogy a fenomenális mezőhöz eljussunk. Ha egyfajta módszerre
igényt tarthat a fenomenológia, az a hermeneutika, ami azonban nem a fenoménekhez
való eljutást, hanem csupán azok leírását szolgálja
