Mikesy, Gábor

Repository of the Academy's Library

 Névtani Értesítő 43. 2021: 215–223.A doktori iskolákban megvédett névtani témájú  disszertációk 2020-banmIkesy gáBor, Földrajzi nevek a térképeken. Magyar mikrotoponimák vizsgálata térképi források alapjánEötvös Loránd Tudományegyetem, Magyar nyelvtudomány. Budapest, 2019. 179 lap DOI: 10.15476/ELTE.2019.181Témavezető: BöLcskEi andrEa. Opponensek: HeGedűs AttilA, BártH JánosVédés: 2020. január 29.1. A disszertáció témája, célja, forrásai és módszerei. A dolgozat Magyarország mik-ro to ponímiájával foglalkozik térképi források alapján. Feltárja azokat a nagy és közepes méretarányú térképsorozatokat, amelyek az ország teljes területét lefedik, névanyaguk gaz-dagságával jelentős forrásként figyelembe veendők és összehasonlító kutatások alapját ké-pezhetik. Történeti áttekintésre vállalkozom, azaz a megállapítások az adott korszak Magyar-országának területére vonatkoznak. Az időkeret hozzávetőlegesen az első katonai felmérés kezdetétől (1769) a rendszerváltásig (1990) terjed. Mivel e periódusban a térképkészítést monopolhelyzetben lévő, nagy állami szervezetek dominálták, a kutatásnak ki kellett térnie ezek szabályzataira is. A mikrotoponimák közül – a térképi tartalmaknak megfelelően – alap-vetően a külterületiek, főleg a területi kiterjedéssel rendelkezők képezik a vizsgálat tárgyát. A helynevek a szókincs igen jelentős mennyiségű és gazdag nyelvi, kulturális, történeti értéket magukban hordozó állományát képezik, ezért alapos megismerésük társadalmi és tu-dományos érdek. A nevek az élet számos területén szolgáltathatnak értékes adatokat, több tudományban, a speciális névtani megközelítéseken túl is a nyelvészeti, a történeti (hely-, tár-sadalom-, gazdaság-, család-, valamint művelődéstörténeti) és földrajzi vonatkozások emel-hetők ki, de akár az ökoszisztéma változásai is megragadhatók a nevek által. A névkincs új kiaknázási lehetősége egy bizonyos revitalizációs igény kielégítése: újranépesülő területeken előszeretettel keresik elő a régi helyneveket, hogy róluk nevezzék el utcáikat, cégeiket stb. Jóllehet Magyarországon nagy hagyománya és szakirodalma van a földrajzi nevek kutatásá-nak, a különböző térképeken előforduló nevek feltárására, elemzésére, forrásértékük minősí-tésére való szándékot egyelőre nem találtam. Általános tapasztalat pedig, hogy a különböző források – legyenek azok térképek vagy egyéb, helyadatokat is közlő szöveges források – ugyanarról a kisebb régióról jelentős változatosságú, helyenként ellentmondásos helynév-anyagot hordoznak. A térképek a mikrotoponimák legjelentősebb hordozói, több részletes térképsorozat elkészült az egész országra. Ezekre különösen azokon a területeken kell ko-moly figyelmet fordítani, ahol nem készültek más, például nyelvészeti célú helynévgyűjtések. A források minősítése elengedhetetlen valamennyi felhasználási területhez, ehhez pedig kritikai megközelítés szükséges, melynek támaszkodnia kell a névállományok keletkezési kö-rülményeinek feltárására: a célokra, a szellemi közegre, a módszertanra és az adatolás szemé-lyi és technikai lehetőségeire. A legfontosabb a hitelesség kérdése, amely a mikrotoponimák 216 Műhelyesetében azt jelenti, hogy a forrás milyen mélyen és tisztán alapul a szóban forgó helység közösségének élő, valóságos névhasználatán, illetve külső körülmények befolyásolták-e a térképi névírás minőségét. A nevek és a névvel jelölt objektumok (denotátumok) együtt, szoros egységben foglalják magukban a kutatási és felhasználási lehetőségeket. A nevek és a denotátumok kapcsolatát a térképek biztosítják. A helynevek szempontjából sem mellé-kes, hogy milyen célból készült és milyen pontos azonosítást lehetővé tevő térképeken ada-tolták őket, ezért a célkitűzések között a térképfajták és a helynevek viszonyának tisztázása is szerepel. A természet munkája és a gazdasági tevékenység következtében a denotátumok is folytonosan átalakulóban vannak, és az ott élő társadalom viszonyai sem állandóak, így a különböző korok különböző térképtípusain többféle névállományt rögzíthettek. Dolgozatom anyaga a két meghatározó térképes ágazatban, a földmérési/kataszteri és a topográfiai/katonai térképezésben feltüntetett mikronevek, kis kitekintéssel más releváns térképfajtákra (pl. turistatérképekre) és kiadványokra (pl. nyelvészeti névgyűjtésekre). A kataszteri térképezés – a 18. századi, félbemaradt és többnyire meg is semmisített kez-deményezések után – az 1848–1849-es szabadságharc leverését követően indult, s tu-lajdonképpen tart a mai napig. Több sorozat készült el a teljes történelmi Magyarország valamennyi községére, átlagosan 20–30 szelvényt eredményezve. Olyan részletességgel térképezték fel a teljes országot, hogy a legkisebb földrészletek korrekt azonosítását is lehetővé tegyék, ez képezte ugyanis az akkori legfontosabb adónem, a földadó alapját. Az összesített szelvényszám elérheti az egymillió darabot. A topográfiai térképezés a kezdetektől erősen kötődött a katonai feladatokhoz; pol-gári topográfia csak az 1950-es évek végén jelent meg. Az előbbiben 1:25000 a leginkább jellemző méretarány, az utóbbiban az 1:10000. A topográfiában névvel jelölt objektumok merőben különböznek a katasztertől annak köszönhetően, hogy a terepi tájékozódás és a logisztika szempontjai másfajta helyismeretet követeltek meg, mint a földtulajdon nyil-vántartása. A domborzat, a vízrajz és a külterületi lakott helyek vonatkozásában törekedtek minél pontosabb felvételekre. A szelvényszámok a néhány száztól a Monarchia korabeli térképművek másfél ezer körüli értékén át a részletesebb, a mai országterületre vonatkozó 1:10000 ma. polgári sorozatok akár négyezret is meghaladó számaiig terjednek. A névanyag ilyen bősége egy-egy forrás esetében sem teszi lehetővé a teljes feldolgo-zást, ugyanis ezekről digitális korpusz nem áll rendelkezésre (bár az utóbbi időben képi anyag bőven van az Arcanum Adatbázis Kft. jóvoltából), azonban a következtetések levo-násához ez nem is szükséges. A térképi névállományok általában nem függetlenek egymás-tól. Tulajdonképpen egy-egy névállomány a másik tükrében értelmezhető, így mindenképp a szélesebb körű, ám egy-egy forráscsoportot tekintve mintaterületekre épülő áttekintést tartottam célravezetőnek, a térképművek összevetésével. Az állami térképezés nagy szervezetet, jelentős műszaki adottságokat és felkészített személyi apparátust feltételező, költséges tevékenység volt mindig, így szigorú szabályok és ellenőrzések mellett zajlott. E körülményekhez koronként változóan titkosítás is tár-sult. A szabályok vonatkoztak a névírásra is. Ezek átfogó számbavétele még nem történt meg, pedig a források értelmezését lényegesen befolyásolják. A dolgozat kísérletet tesz a szabályzatok valamennyi, a névírást érdemben befolyásoló paragrafusainak, szakaszai-nak minél szélesebb körű feltárására és a végrehajtásuk vizsgálatára is. A névadatok hite-lessége szempontjából különös figyelmet fordítok a következő aspektusokra: 1. Egy tér-képmű nevei helyi adatközlésen alapulnak-e, avagy régebbi forrás anyagait használták fel újra (részben vagy egészben)? 2. Volt-e olyan előírás vagy bevett gyakorlat, amely konkrét  A doktori iskolákban megvédett névtani témájú disszertációk 2020-ban     217névalakok rendszerszerű megváltoztatására irányult? 3. A kisebbségi nyelvű helynevekkel kapcsolatban tolerancia vagy elutasítás figyelhető-e meg? 2. A disszertáció felépítése. A disszertáció hat fejezetre tagolódik. Az első rész a dolgo-zat célkitűzéseit és aktualitását részletezi, illetve az anyag forrásainak (a mikrotoponimák bőséges állományát tartalmazó térképeknek) az általános jellemzőit mutatja be. Rámutat arra, hogy a névalak és a lokalizálás egységben kezelve szolgálhatja egy alapos kutatás tárgyát. A fejezet részletezi továbbá azokat az okokat, melyek miatt soha nem beszélhe-tünk befejezett névállományról. A második részben a kutatástörténet olvasható. A térképek mikrotoponímiája alig ku-tatott terület, gyűjteményes kiadásra is csak egyetlen példát sikerült találnom. A kataszteri térképezés – főleg 19. századi, kisebb részben újabb – anyagát többnyire közlik a nyelvé-szeti névgyűjtések megyei és járási kötetei anélkül, hogy mélyebb vizsgálatnak vetették volna alá, és a lokalizálás eleve másodlagos szempont volt. Az itt alkalmazott forrásmegje-lölés következetlenségeivel azért fontos szembesülni, mert a különböző idősíkokban más-fajta tartalommal készültek a térképek. Térképek és földrajzi nevek viszonyairól leginkább térképtudományi egyetemi jegyzetek, tankönyvek beszélnek. A harmadik rész témája a kataszteri térképezés. A névanyag megismeréséhez is szük-ségszerű volt az ágazatnak a közigazgatásban betöltött szerepére, szakmai szervezetére, irányítására kitérni. A kataszter a földadó mértékének meghatározását szolgálta. Az osztrák mintára felépített rendszerben központi (közigazgatási) kategória lett a dűlő és a dűlőnév, melyek a szocialista átrendeződés után elsikkadtak. A dűlőket mint telekkönyvi egységeket nem feltétlenül a közösség hagyományos térszemlélete szerint alakították ki, így a dűlő-nevek sem feltétlenül azt tükrözik. A kataszteri térképezés máig tartó történetében minden korszaknál külön fejezet foglalkozik a meghatározó utasításokkal, a magyar nyelvű névírás jellemzőivel és a kisebbségi földrajzi nevekkel. A negyedik nagy tartalmi egység a másik meghatározó szakág, a topográfiai térképészet világával foglalkozik. Az előző fejezethez hasonlóan itt is szükségszerű kitérni a topográ-fia céljaira a hadvezetésben, majd a későbbiekben a civil szférában, s ennek megfelelően az intézményi és személyi feltételekre, az idegen mintákra, illetve a tisztán magyar megol-dásokra. Ugyancsak történeti szakaszokban mutatom be a névírást meghatározó dokumen-tumokat (utasítások, jelkulcsok, hadparancsok stb.). Részletesen ismertetem a nem magyar nyelvű vidékek térképi névanyagának magyarrá formálását. Az ötödik fejezetben három olyan forráscsoportot tárgyalok kitekintés jelleggel és ki-sebb részletességgel, amelyek vagy nem országos lefedettségűek, vagy névanyaguk nem közvetlen, helyi felméréssel keletkezett, de a magyar mikrotoponimák tárgyalásakor meg-kerülhetetlenek. 1. A turistatérképek az ország mintegy ötödéről készültek, névrajzuk többnyire a részletesebb felmérések anyagának felhasználásával készült. A legtöbb ember számára e térképtípus közvetíti a legnagyobb számban a természeti környezet mikroneveit. 2. Magyarország földrajzinév-tárának van országosan elkészült és nyomtatásban megje-lent verziója, viszont a térképek kis méretaránya csak erősen korlátozott névmennyiség közlését tette lehetővé. 3. A nyelvészeti névgyűjtések megyei és járási köteteinek névanyagát korlátozott tartalmú térképi alappal vették fel, mely nemcsak a lokalizációt tette esetlegessé, de befolyásolta a névanyag minőségét is.A hatodik fejezetben öt esettanulmány található a mikrotoponimák adatolásának, áb-rázolásának tárgyköréből. Olyan jellemző esetekről van szó, amikor a térképi források 218 Műhelyösszevetése világítja meg a név eredetét, alakulásmódját, kultúrtörténeti vonatkozásait. Legrészletesebben Gyöngy fa községnek a Baranya megye földrajzi nevei című kötetben közölt anyagát mutatom be: ez komplexen tükrözi a nyelvészeti névgyűjtések módszerta-nából fakadó bizonytalanságokat. 3. A disszertáció eredményei. Az eredményeket a következőkben összegezhetem. Mind a kataszteri, mind a topográfiai térképek vonatkozásában – a rendelkezésre álló szabályza-tok és a konkrét névanyag ismeretében – olyan korszakolást végeztem, amely lehetővé teszi a térképművek kritikai megközelítését, forrásértékük meghatározását. A topográfiai térké-pekkel új és névállományát tekintve jelentős, tudományos kiaknázásra váró forráscsoportot mutattam be. A kataszteri és topográfiai térképek vonatkozásában számos olyan, a névtani irodalomban ismeretlen előírást tártam fel és tettem közzé, amelyek a források névanyagára meghatározó befolyással voltak. Bemutattam, hogy az ismert, felgyűjtött magyar helynévál-lománynak a jelentős része mesterséges beavatkozással – többek közt fordítással – keletke-zett. A korábbi szakirodalom alapján ez a jelenség kvázi ismeretlennek számított, a rendszer-szerűsége mindenképp. Példákon mutattam be, hogy a nevek helyes lokalizálása nemcsak a fizikai valóság ismeretéhez járul hozzá, hanem elengedhetetlen a nevek keletkezésének és alakulásmódjának a megismeréséhez, névélettani elemzéséhez több térkép összevetése által. A kataszteri térképezés történetében három, jól elkülöníthető korszakot állapítottam meg a helynevek kezelése alapján, figyelmen kívül hagyva más szakmai szempontokat. E korszakok megállapítása véleményem szerint hozzájárul a kataszteri névanyag értelme-zéséhez, ugyanis e névanyagot figyelembe vették a nyelvészeti névgyűjtések és az azokra épülő munkák során is. Az első korszak az 1850-es kezdettől 1894-ig tartott. E korai sza-kaszban a kataszteri dűlőnevek forrása a helyi községi elöljáróság: a kataszteri mérnöknek a község vezetői által adott pecsétes igazolással kellett tanúsítania, hogy a nevek a községi akaratot tükrözik. A dűlők névanyagán külső tényezők hatása alig érződik, a kisebbségi nyelvek neveinek korlátozása sem. A második korszakot 1894–1957 közé teszem. Ekkor a földmérő mérnököknek és a kataszteri szervezetnek jogosítványai voltak a névanyag alakí-tására. Különösen figyelemre méltó, hogy a nemzetiségek által lakott helységek névanya-gát hivatásszerűen formálták magyar nyelvűre, élve mind a fordítási eljárások különböző módjaival (pl. Mühlgrabenäcker > Malomárki szántók, Zahumenice > Kertek mögött), mind új, de magyar nyelvű nevek alkotásával (pl. Ruthacker > Rudas). A nyelvi beavatko-zások nagy területen voltak jelentős hatással a magyar földrajzinév-állomány szerkezeti és lexikai tulajdonságaira. A fordított, kifejezetten a kataszter céljára alkotott nevek mint élő-nyelvi adatok jönnek elő későbbi gyűjteményekben. A nevek spontán magyarosodása ko-rábban is megfigyelhető volt, e korszakban viszont nagy mennyiségben és helyi egyeztetés nélkül, rossz értelmezéssel is megvalósulhatott. A harmadik, máig tartó korszakban a dűlő-nevek elveszítették minden korábbi funkciójukat. A helynévi megírások ugyan megmarad-nak a térképek többségén, de ez már korántsem általános, és a legkevésbé sem ellenőrzött. A topográfiai térképek mindhárom nagy korszakának (az 1. világháború előtt, a két világháború között, a 2. világháború után) megvannak azok az emblematikus térképso-rozatai, amelyek lefedték a teljes országot; az első korszakban ez egyben közel a teljes nyelvterületet is jelentette. Megállapításaimat kiterjedt mintaterületek névanyagának ösz-szevetése alapján teszem. Az első korszakban (az 1. világháborúig) a közös hadsereg bé-csi Katonaföldrajzi Intézete (Militärgeographisches Institut) irányította a katonai felmé-réseket. Névanyag tekintetében leginkább előzmény nélküli, terepi gyűjtésre támaszkodó  A doktori iskolákban megvédett névtani témájú disszertációk 2020-ban     219munka a második katonai felmérés (1806–1869). A harmadik felmérés (1869–1885) olyan névtervvel készült, mely alapként tartalmazta a második katonai felmérés névanyagát, amelyen irodai (mesterkélt, nem helyi névgyűjtésre alapozó) korrekciókat is végeztek. A terepi felmérés nem maradt el, a korábbi névanyagot helyenként (de korántsem egy-öntetűen) jelentősen kiegészítette. Mindkét felmérésben fontosnak tartották a nevek he-lyi nyelven való lejegyzését. Az önálló magyar topográfia 1920–1948 közti szakaszában a korábbi, Bécsből örökölt szelvényeket tekintették alapnak. A korszak végére nacionalista, majd irredenta szellemben (a bécsi döntésekkel visszakerült területeken is), irodai munká-val magyarrá alakították a teljes névállományt (pl. Konjski vrch > Lóhegy, Karlshöhe > Károly­magaslat). Új névanyagot csak néhány visszakerült területen vettek fel, illetve ahol turistatérképek kiadását tervezték; ezek az anyagok azonban kiválóak. A mesterségesen alakított névállomány gyökeret vert későbbi térképműveken, majd egy részük a népszerű, főleg turistatérképeken keresztül jelentős ismertségre tett szert. A 2. világháború után a katonák szovjet támogatással az ötvenes évek közepén végeztek olyan alapos „új felmé-rés”-t 1:25000 méretarányban, melynek névanyaga máig érezteti hatását. Viszont csak ott vettek fel a teljes szelvényre új névanyagot, ahol a két világháború közötti anyagot elég-telennek minősítették, azaz a forrásérték megállapításához egy-egy szelvénynek az előz-ményekkel való összevetése szükséges. Az első polgári 1:10000 méretarányú topográfiai sorozat (1957–1974) lényegesen több földrajzi név térképi megjelenítését tette lehetővé. Szelvények igen nagy számán található pontos és bőséges, új terepmunkával kialakított névanyag. A topográfiai térképek nevei a méretaránynak, a terep tagoltságának és a térképi tartalom zsúfoltságának a függvényében kerültek térképre, egyes szelvényeken a magyar nyelv földrajzi neveinek kifejezetten gazdag, számos tudományos kiaknázási lehetőséget rejtő állományát örökítették meg. Ezek – szemben a kataszteri jellegű munkákkal – mindeddig jórészt elkerülték a névkutatók figyelmét. A dolgozat eredményei használhatók a térképi névírás tervezésében, újabb nyelvészeti névgyűjtések előkészítésében, és szempontokat jelölhetnek ki tudományos kutatások számára. mikEsy gáBorORCID: https://orcid.org/0000-0003-0232-1396Lechner Tudásközpont Nonprofit Kft.Ingatlan-nyilvántartási és Geodéziai IgazgatóságszIlágyI-varga zsuzsa, Helynév-szociológiai vizsgálatok  két romániai magyar településenDebreceni Egyetem, Magyar nyelvtudomány. Debrecen, 2020. 238 lapTémavezető: Győrffy erzséBet. Opponensek: Farkas Tamás, rEszEgi kaTaLinVédés: 2020. október 9.1. A disszertáció témája, célkitűzése. A nyelvészeti kutatások számos esetben bizo-nyították, hogy a nevek és a neveket használó közösségek, a névhasználat és a társadalom között szoros kapcsolat van. A nevek – és ezen belül természetesen a helynevek is – nem puszta nyelvi jelölők: a használatukat és a velük kapcsolatos vélekedéseket a szociális és 

Mikesy Gábor, Földrajzi nevek a térképeken. Magyar mikrotoponimák vizsgálata térképi források alapján

http://real.mtak.hu/156724/1/8446-ArticleText-36992-1-10-20220424.pdf

Mikesy Gábor, Földrajzi nevek a térképeken. Magyar mikrotoponimák vizsgálata térképi források alapján

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library