Szociálpedagógia alapszakos hallgatók előzetes elképzelései és tanulmányaik befejezését követő értékelése a képzés vonatkozásában

Abstract

A hallgatói vélemények ismerete fontos a képzőintézmények számára. Értékes információkat jelenthet a hallgatók szakmával kapcsolatos előzetes elképzeléseinek felmérése, majd a tanulmányok végén a tapasztalatok monitorozása. Kvantitatív vizsgálatunk fókuszában a képzésbe belépő (N=39), illetve sikeres záróvizsgát tett hallgatók (N=44) álltak. Az adatgyűjtés nyitott és Likert-skálás kérdések alkalmazásával történt. Az adatok feldolgozása után megállapítható, hogy a tanulmányaikat kezdő hallgatók nyitottak, a képzés éveiben pedig – visszajelzéseik alapján – megkapják azt a tudást, azokat az elméleti ismereteket és gyakorlati terepeken szerzett jártasságot, melyek birtokában elkezdhetik a segítő tevékenységet. Fontos és szükséges a hallgatói ismeretek, vélemények feltérképezése, és az eredmények beépítése a képzésbe. Érdemes rendszeressé tenni a vizsgálatokat és bővíteni a felmért területek körét

    Similar works