Cross-cultural contacts between the Serbs lived in the former Hungarian Kingdom and West-Ukrainian territories : as reflected in the import of the liturgical books
Mára már elavult közhely, hogy a felvilágosodás és a nemzeti megújulás eszméit egyedül kizárólag Bécs közvetítette a Habsburg Birodalom szláv nemzetiségei fel. Jóllehet a bécsi szellemi élet valóban a legfontosabb ablak volt Nyugat-Európára, de nem az egyetlen. A magyar történészek vitát folytattak a nemzetek kialakulásáról a múlt század nyolcvanas-kilencvenes éveiben, és ebben a Niederhauser Emil képviselte álláspont került elfogadásra, mely szerint már a 17. században beszélhetünk nemzetté alakulásról. Ennek a szerbek esetében jelentős motorja volt a liturgikus könyvek importja keleti szláv, mai ukrán területekről. Először is azért, mert a balkáni szerbek egyáltalán nem használhatták nyelvüket és a cirill betűket kultúrájuk megőrzésére, miután a görög phanarióták váltak az Oszmán birodalom elitjévé. Mivel az egyháznak jól kiépített adminisztrációja volt, amikor a törökök meghódították a balkáni népeket, és mivel az iszlám gyakorlat a "könyv népeit" nem tiltotta el (csupán korlátozta) vallásuk gyakorlásában, ha megfelelő adót fizettek, mindkét félnek előnyös volt, hogy a keresztény miilet fejévé a pátriárka vált. Ám a tizenhetedik században Isztambul Phanar (világítótorony) nevű városrészéről elnevezett gazdag és művelt görög nagypolgári réteg az oszmán uralom alatt lévő valamennyi keresztény felett magához ragadta mind a gazdasági, mind az adminisztratív hatalmat, sőt a pátriárkát korrumpálva még az egyházit is. Emiatt lehetetlenné vált a szláv ajkúak mégoly korlátozott művelődése is. A Habsburg Birodalomba menekülő szerbek (a Magyar Királyságba történt bevándorlás három fő hullámát különítettük el az idézett korábbi munkáinkban) jóllehet állandóan panaszkodtak hátrányos helyzetükre, ha magukat a magyárokhoz hasonlították, ám a balkáni testvéreiknél összehasonlíthatatlanul jobb helyzetbe kerültek. Vallási s világi önkormányzatuk az egyházi szláv liturgia s a cirill betűs könyvek szabad használatával párosult. A Szentendrén kutató szerb kollégák monográfiájában és az egyéb gyűjteményeket a jelen munka szerzője korábbi publikációiban leírt possessori margináliák egyértelműen bizonyítják, hogy a 17-18. sz. folyamán a Magyar Királyság területén élő szerbek alapvetően a mai ukrán, akkori kelet-lengyelországi területekről származó könyveket importáltak. Az ukrán és fehérorosz nyomdák ugyanakkor a lengyel hatások alatt álltak, és tulajdonosaik civil testvérületek (confraternitas) voltak, ezáltal rugalmasabb kiadói politikát és a nyugati kultúrának, a barokknak a hatásait jobban kitett nyomtatást folytattak. Bőséges elő- s utószavaik, a szent könyveket kísérő világi kommentárjaik, főként pedig a liturgikus tartalmakat illusztráló rézmetszeteik a nyugat-európai barokk hatásait lengyel közvetítéssel így a Magyar Korona szláv nemzetiségeihez is eljuttatták. A Lembergben nemrég elhunyt Iszajevics akadémikus kutatásai, s a vele kapcsolatban dolgozó jelen szerző munkái folytatásaként a kérdés nagymonográfiában történő feldolgozása várható, mellyel további bizonyítékokat kapunk arra, hogy a késő barokk és a korai felvilágosodás korában a nemzeti öntudat ápolásában a szerbek a mai ukrán területek városainak jótékony hatására tartották meg és fejlesztették nemzeti kultúrájukat. Az orosz gyámkodás majd a csak a 18. század végétől válik erőssé, amely kivezet a dolgozatunkban tárgyalt korszakból. Csak az 1768-1774 közti orosz-török háborút lezáró békekötés után, amelyen 1774. július 21-én Kücsük-Kajnardzsiban a török szultán kénytelen volt elismerni a cárt minden pravoszlávok patrónusának az oszmán birodalomban
