A thymus szerkezete a huszonegyedik század elején = Structure of the thymus at the beginning of the 21th century

Absztrakt: A thymus klasszikus hisztológiai tulajdonságai: a kéreg- és velőállomány, a Hassall-testek és a mirigyekre jellemző lebenyezettség. Az anti-páncitokeratin festése azt mutatja, hogy a kérgi és velőhámsejtek keratinmintázata különböző. A velőállomány további kompartmentekre különül: keratinpozitív hálózatra és keratinnegatív területre. A keratinpozitív hálózat összeköttetésben áll a kérgi hámreticulummal, míg a keratinnegatív terület folyamatos a septumok kötőszöveti állományával. A keratinnegatív területnek, a toknak és a septumnak a támasztószövete reticularis kötőszövet. A kéregállományt a tok és a septumok reticularis kötőszövetétől folyamatos bazális membrán választja el, de a keratinnegatív területek és a keratinpozitív hálózat határánál a bazális membrán szakadozottá válik. Ez az immunhisztokémiai lelet az első, amely magyarázhatja, hogy miért nincs a velőállományában vér-thymus barrier. A keratinnegatív terület és a septumok támasztószövetének azonossága azt sugallja, hogy a sövények és a keratinnegatív területek azonos eredetűek. A thymus tokja és sövényei a cranialis ganglionlécből származnak, ezért feltételezzük, hogy a keratinnegatív terület is ganglionléc-eredetű. A velőállomány vérerei a keratinnegatív területben helyezkednek el, ezért minden, a thymusból kilépő vagy abba belépő, immunológiailag kompetens sejtnek keresztül kell mennie a keratinnegatív területen. Ez azt sugallja, hogy a keratinnegatív terület a thymus tranzitzónája. A hematoxilin-eozin festés alapján megjelenő kéreg-velő határt nem reprezentálja sejtes háttér, de a keratinpozitív hálózat és a keratinnegatív terület között húzódó határt sejtes összetétele határozza meg (epithelium-mesenchyma). Feltételezzük, hogy a keratinnegatív terület és a keratinpozitív hálózat között lévő határ a thymus valódi szövettani és funkcionális határa. Orv Hetil. 2019; 160(5): 163–171. | Abstract: The classical histological features of the thymus are the cortex and medulla, the Hassall’s bodies as well as the lobules. Anti-pan-cytokeratin immunocytochemistry shows that the keratin staining pattern of the cortical and medullary epithelial cells is different. The medulla is further compartmentalized: it consists of keratin-positive network and keratin-negative areas. Histology of the keratin-negative area is identical with the connective tissue of the septae. The basal lamina is continuous at the capsule and septae, but it becomes discontinuous at the border between the keratin-positive network and keratin-negative area. This immunohistochemical finding is the first histological sign, which may explain that the medulla has no blood-thymus barrier. The supporting tissue of the keratin-negative area is identical with that of the septae. The connective tissue of thymic capsule and septae develops from the cranial neural crest cells, therefore we hypothesize that the keratin-negative area has neural crest origin. Blood vessels of the thymic medulla localize in the keratin-negative area. Every emigrating or immigrating immunologically competent cells should enter the keratin-negative area, therefore this area is the transit zone of the thymus. The hematoxylin-eosin staining of the thymus shows that the thymic cortico-medullary border does not represent cellular background. However, the border between keratin-positive network and keratin-negative area is determined by cellular identity (epithelial and mesenchymal tissues). Therefore, it can be assumed that the real histological and functional border is the border between the keratin-positive network and the keratin-negative area. Orv Hetil. 2019; 160(5): 163–171

Decline of FOXN1 gene expression in human thymus correlates with age: possible epigenetic regulation

K

A Novel Restorative Pulmonary Valve Conduit : early Outcomes of Two Clinical Trials

Objectives: We report the first use of a biorestorative valved conduit (Xeltis pulmonary valve-XPV) in children. Based on early follow-up data the valve design was modified; we report on the comparative performance of the two designs at 12 months post-implantation. Methods: Twelve children (six male) median age 5 (2 to 12) years and weight 17 (10 to 43) kg, had implantation of the first XPV valve design (XPV-1, group 1; 16 mm (n = 5), and 18mm (n = 7). All had had previous surgery. Based on XPV performance at 12 months, the leaflet design was modified and an additional six children (five male) with complex malformations, median age 5 (3 to 9) years, and weight 21 (14 to 29) kg underwent implantation of the new XPV (XPV-2, group 2; 18 mm in all). For both subgroups, the 12 month clinical and echocardiographic outcomes were compared. Results: All patients in both groups have completed 12 months of follow-up. All are in NYHA functional class I. Seventeen of the 18 conduits have shown no evidence of progressive stenosis, dilation or aneurysm formation. Residual gradients of >40 mm Hg were observed in three patients in group 1 due to kinking of the conduit (n = 1), and peripheral stenosis of the branch pulmonary arteries (n = 2). In group 2, one patient developed rapidly progressive stenosis of the proximal conduit anastomosis, requiring conduit replacement. Five patients in group 1 developed severe pulmonary valve regurgitation (PI) due to prolapse of valve leaflet. In contrast, only one patient in group 2 developed more than mild PI at 12 months, which was not related to leaflet prolapse. Conclusions: The XPV, a biorestorative valved conduit, demonstrated promising early clinical outcomes in humans with 17 of 18 patients being free of reintervention at 1 year. Early onset PI seen in the XPV-1 version seems to have been corrected in the XPV-2, which has led to the approval of an FDA clinical trial

A levoszimendán perioperatív alkalmazása a szívsebészetben. Magyar ajánlás = Perioperative use of levosimendan in cardiac surgery. Hungarian recommendation

Absztrakt: Az alacsony perctérfogat szindróma jelentősen emeli a szívműtétek szövődményeit és a halálozást, megnyújtja az intenzív osztályos és kórházi tartózkodási időt. A kezelésére alkalmazott katecholaminterápiának nemkívánatos szisztémás és kardiális mellékhatásai lehetnek. A levoszimendán érzékenyebbé teszi a szívizom kalciumcsatornáit kalciumra, és megnyitja az adenozin-trifoszfát (ATP)-szenzitív káliumcsatornákat (KATP) is. Ennek köszönhetően javítja a szív teljesítményét, nem növeli a szívizom oxigénigényét, valamint védőhatást fejt ki a szívre és számos egyéb szervre is. A korábbiakban megjelent irodalom és szakértői vélemények alapján 2015-ben publikálták a szakértői véleményeket tartalmazó európai dokumentumot a levoszimendán szívsebészeti perioperatív alkalmazásáról. Ennek figyelembevételével, továbbá a hét magyar szívcentrum és a gyermekszívcentrum (szívsebész, aneszteziológus és kardiológus képviselőinek) bevonásával kidolgoztuk a magyar ajánlást, melynek két meghatározó pillére van: az irodalmi evidenciák és a magyar centrumok képviselőinek tapasztalatai. Az áttekintett területek: koszorúérműtétek, billentyűműtétek, keringéstámogató eszközök és szívtranszplantáció, mind felnőtt, mind gyermek szívsebészeti beavatkozások vonatkozásában. Orv Hetil. 2018; 159(22): 870–877. | Abstract: Low output syndrome significantly increases morbidity and mortality of cardiac surgery and lengthens the durations of intensive care unit and hospital stays. Its treatment by catecholamines can lead to undesirable systemic and cardiac complications. Levosimendan is a calcium sensitiser and adenosine triphosphate (ATP)-sensitive potassium channel (IK,ATP) opener agent. Due to these effects, it improves myocardium performance, does not influence adversely the balance between O2 supply and demand, and possesses cardioprotective and organ protective properties as well. Based on the scientific literature and experts’ opinions, a European recommendation was published on the perioperative use of levosimendan in cardiac surgery in 2015. Along this line, and also taking into consideration cardiac surgeon, anaesthesiologist and cardiologist representatives of the seven Hungarian heart centres and the children heart centre, the Hungarian recommendation has been formulated that is based on two pillars: literature evidence and Hungarian expert opinions. The reviewed fields are: coronary and valvular surgery, assist device implantation, heart transplantation both in adult and pediatric cardiologic practice. Orv Hetil. 2018; 159(22): 870–877

A levoszimendán perioperatív alkalmazása a szívsebészetben

Low output syndrome significantly increases morbidity and mortality of cardiac surgery and lengthens the durations of intensive care unit and hospital stays. Its treatment by catecholamines can lead to undesirable systemic and cardiac complications. Levosimendan is a calcium sensitiser and adenosine triphosphate (ATP)-sensitive potassium channel (IK,ATP) opener agent. Due to these effects, it improves myocardium performance, does not influence adversely the balance between O2 supply and demand, and possesses cardioprotective and organ protective properties as well. Based on the scientific literature and experts' opinions, a European recommendation was published on the perioperative use of levosimendan in cardiac surgery in 2015. Along this line, and also taking into consideration cardiac surgeon, anaesthesiologist and cardiologist representatives of the seven Hungarian heart centres and the children heart centre, the Hungarian recommendation has been formulated that is based on two pillars: literature evidence and Hungarian expert opinions. The reviewed fields are: coronary and valvular surgery, assist device implantation, heart transplantation both in adult and pediatric cardiologic practice. Orv Hetil. 2018; 159(22): 870-877

Decline of FOXN1 gene expression in human thymus correlates with age: possible epigenetic regulation

K

Tapasztalataink a fiatal- és felnőttkori veleszületett szívhibák sebészi kezelésében 2001–2008 = Surgical management of congenital heart defects in adolescent and adult patients, between years 2001–2008

A felnőttkorban operált veleszületett szívhibák között vezetnek az I. rekonstrukciós beavatkozások: a) frissen felismert betegségek, b) megelőzően inoperábilisnak ítélt kórképek, c) pulmonalis hypertonia, jobbkamra-elégtelenség miatt „elkésett” műtétek. Növekszik a II. REDO műtétek száma: a) residuumok korrigálása, b) kinőtt, diszfunkciós homograftok cseréje, c) műtéti/intervenciós korrigálás utáni recoarctatio (aneurysma, dissectio) sebészete, d) aorta valvulotomia/valvuloplastica, illetve társvitiumok (TGA) korrigálásának következményeként Ross-műtét, műbillentyű-beültetés . Betegek, eredmények: A 2001–2008 között végzett 4496 műtét közül 166 volt fiatal-felnőtt korú (16–52, átlagéletkor: 28 év) (Ia: 77, Ib: 15, Ic: 4, IIa: 11, IIb: 22, IIc: 9, IId: 28). Műtéti mortalitás nem volt, 1 beteg pulmonalis hypertoniás krízisben, 1 jobbkamra-elégtelenség miatti malignus ritmuszavarban, 2 többszerv-elégtelenségben halt meg. Konklúzió: A rizikófaktorokat a pulmonalis hypertonia és a jobbkamra-elégtelenség jelenti. A bonyolult sebészi megoldások a „congenitalis szívsebész” számára nem jelentenek problémát, de koraibb diagnózisok, terápiában az extracorporalis membránoxigenátor használata az eredményeket javíthatja. | The leading interventions due to congenital heart defects performed in adults are: (I) reconstructive operations, including: (a) newly diagnosed malformations, (b) previously adjudged to be inoperable defects, (c) so called „tardive” interventions due to pulmonary hypertension or right ventricle insufficiency. There is a growing number of (II) REDO operations, including: (a) correction of residual defects, (b) replacement of damaged or outgrown homografts, (c) recoarctation (aneurysm, dissection) of the aorta after surgical or catheter interventions, (d) Ross procedure, valve replacements due to previously performed aortic valvulotomy/valvuloplasty or corrections of different malformations (e.g. TGA). Patients and results: 166 of all 4496 operations were performed in adolescents and adults (age: 16–52 years, mean: 28 years) between years 2001–2008. The distribution of these interventions: Ia: 77, Ib: 15, Ic: 4, IIa: 11, IIb: 22, IIc: 9, IId: 28. Mortality rates were the following: 0 intraoperative, 4 early postoperative, 1 pulmonary hypertensive crisis, 1 malignant rhythm disturbances, 2 multi-organ failure. Conclusions: The main risk factors are pulmonary hypertension and right ventricle failure. Complex surgical solutions do not mean extreme problems for a congenital cardiac surgeon, but earlier diagnosis and the use of ECMO during therapy may improve the results