Similarities and Differences in Polish and Hungarian History

In my lecture I would like to give a general introduction to a comparative approach of Polish and Hungarian history. I am convinced it could be not only an interesting, but a relevant issue as well. This approach could be touching emotionally for average Hungarian and Polish people because both nations strongly felt last centuries that they had common historical fate in East Central Europe. There is evidence which prove that Polish-Hungarian friendship is not only a modern phenomenon, but it is originated from the historical past. Historical memory calls the attention that Polish-Hungarian friendship was rooted already in the early modern history, and it was not constructed by historians, but a special relationship between the two nations was a widespread and accepted concept for the wider public in Hungary. I can cite the well-known proverb which represents it: „Pole and Hungarian – two good friends, joint fight and drinking are their ends.” In this lecture I don’t want to give a complete list of differences and similarities, but to call the attention to some interesting aspects of two nations’ common historical fate

A latin keresztény Európa születése

Arra törekszünk, hogy többtényezős leírás keretében bemutassuk a középkori Európa genezisét. Európa kialakulását a latin kereszténység kibontakozásával azonosítjuk, s megkíséreljük bemutatni, ahogyan az európai civilizáció a Kr.u. 3–10. században fokozatosan maga mögött hagyta a klasszikus ókor világát. Külön súlyt helyezünk a latin keresztény kultúrkör kialakulásának térbeli összefüggéseire. Megközelítésünk ötvözni szeretné a két világháború közötti polgári és keresztény humanista történetírás – Reynold és Dawson – törekvéseit a második világháború utáni gazdaság- és társadalomtörténet – leginkább az Annales-iskola – eredményeivel. Bár nincs módunk az érett középkor kialakulásához vezető valamennyi történeti tényező bemutatására, mégis arra törekszünk, hogy összefüggő képbe integráljuk a legfontosabb szempontokat. Az így felvázolt kép – reményeink szerint – a klasszikus értelemben vett pozitivista empirikus történetírás és a metahistóriai gondolkodásmód között félúton helyezkedik el

Az athéni tengeri uralom születésének anatómiája a Kr.e. 5. század első felében

Az európai civilizáció kialakulása szempontjából a görög–perzsa háborúk a klasszikus antikvitás egyik lényeges fordulópontjának tekinthetők. A görögség számára ezek a háborúk többet jelentettek egyszerű katonai összecsapásoknál, hiszen az athéniek számára nélkülözhetetlen „demokratikus értékek” (iszonómia2) védelmét szolgálták, és hozzájárultak az ókori Hellász önértelmezésének kialakulásához. Eszmetörténeti hatásuk mellett a görög–perzsa háborúk katonai eseményei önmagukon túlmutató jelentést hordoztak. A Közel-Kelet egészét magában foglaló Perzsa Birodalommal való összecsapás eredményeként megszilárdult a görögök helyzete az Égei-tengeren és a keleti Mediterráneumban. A háborúk következtében a görög flotta legnagyobb kereskedelmi vetélytársai, a perzsa nagyhatalommal szövetséges föníciai hajóhadak is vereséget szenvedtek. A görög–perzsa háborúk nemcsak a görögség tengerészeti fölényét mutatták meg, hanem a nagy görög gyarmatosítással (Kr.e.8-6.század) kibontakozó földközi-tengeri kereskedelmi hegemónia fennmaradását is biztosították. Tágabb értelemben elmondható, hogy a perzsákkal vívott sikeres harcok megteremtették a hellén civilizációs eszmények továbbfejlődésének kereteit, illetve megakadályozták, hogy a görögség elveszítse eredeti és sajátszerű értékeit. A görög–perzsa háborúk következtében – Hérodotosz szavaival szólva3 – „Európa” megszilárdította határait „Ázsiával” szemben

Az európai történelem historiográfiai alapvonalai

A civilizációk történelmi portréját számos szempont alapján rajzolhatjuk meg. Egy civilizáció karakterét jól jellemzi az „időről” – annak múlásáról, szerkezetéről, irányáról – alkotott felfogása. A nyugati modernség civilizációja éppúgy létrehozta a maga sajátos időképzetét, mint a különböző archaikus társadalmak. A nagy világvallások között a zsidóság és a kereszténység időfelfogása kezdettől fogva különleges jelentőségre tett szert. A zsidó és a keresztény időképzet nélkül a modern haladáselvűség fogalma sohasem született volna meg. A nyugati modernség fejlődéselvű történelemszemlélete mégis számos vonatkozásban eltér a keresztény időfogalomtól. A továbbiakban a különféle időfelfogások különbségeinek értelmezésére teszünk kísérletet, és innen kiindulva mutatjuk be az európai történelmi fejlődés más civilizációkhoz viszonyított egyedi vonásait. E keretben kerül sor az európai múlt értelmezésével kapcsolatos koncepciók, illetve azok alakulásának bemutatására. Az európai történetírók sohasem függetleníthették magukat attól, hogy saját civilizációjuk milyen időfelfogásból kiindulva értelmezi jellegzetes történelmi mozgásformáját. Ezek a gondolkodási keretek az európai történelem értelmezésének historiográfiai alapvonalait is befolyásolták

A kései antikvitás világa

A történészek sokáig úgy vélték, hogy a nyugat-római birodalom bukásával (Kr.u. 476) véget ért az ókor, és elkezdődött a középkor. Rómában Odoaker, germán testőrparancsnok megdöntötte Romulus Augustulus császár uralmát, ami a kelet-római birodalom értelmezése szerint a nyugati császárság megszűnésével járt. A modern történettudomány szerint azonban ez a változás korántsem járt olyan mélyreható következményekkel, ahogy régebben feltételezték. A nyugat-római birodalom bukása nem alakította át gyökeresen a Mediterráneum gazdasági és kulturális viszonyait. A földközi-tengeri gazdaság egysége és az antik kultúra folyamatossága egészen a Kr.u. 6. század végéig fennmaradt. A történettudomány számára egyértelműnek látszik, hogy Kr.u. 476-ban nem beszélhetünk a klasszikus ókor végéről. Másfelől az is kétségtelen, hogy Augustus és Romulus Augustulus világa között alapvető különbségek figyelhetők meg. Az első és az utolsó császár uralkodása között eltelt négy évszázad alatt nagymértékben módosult a római birodalom politikai berendezkedése és átalakult az egész antik kultúra jellege. A klasszikus világ a Kr.u. 2. század végéig állt fenn változatlan formában. A Kr.u. 3. század politikai és katonai válsága mélyreható változásokat idézett elő. Ezért a Kr.u. 3. századtól a Kr.u. 6. század végéig terjedő időszakot önálló történelmi (al)korszaknak tekinthetjük, amely a „kései antikvitás” elnevezést viseli. Erre vonatkozóan használták a két világháború közötti magyar történetírásban ma már kevéssé ismert „antik középkor” kifejezést. Az elmúlt fél évszázadban a történettudomány az „antik középkor” kronológiai határaihoz is egyre távolságtartóbban viszonyult. A klasszikus antikvitás világosan megvonható időbeli határaihoz képest mindinkább azt hangsúlyozták, hogy az ókorból a középkorba való átmenet a római birodalom és a Karoling-császárság megszületése (Kr.u. 8. század) között eltelt mintegy öt évszázad alatt fokozatosan ment végbe. Így a Kr.u. 6-7. század fordulója sem tekinthető a kései antik és a kora középkor közötti egyértelmű korszakhatárnak. A kései antikvitás lassú letűnése egészen a frank császárság megszületéséig eltartott

A nemzetközi tanulmányok képzés tapasztalatai a magyar felsőoktatásban 1990 és 2010 között

A jelen tanulmányban bemutatjuk - a hazai felsőoktatási folyamatok hátteréből kiindulva - a nemzetközi tanulmányok, mint képzési tartalom fejlődését az elmúlt húsz év magyar felsőoktatásában. Kétségtelen, hogy a magyar nemzetgazdaság erőteljes nyitottsága kiemelkedő fontosságot biztosított ennek a szaknak a rendszerváltozás után, ami a folyamatos és erőteljes hallgatói érdeklődésben is kifejezésre jutott. Ugyanakkor a képzési tartalom az idő múlásával mind nehezebben tudott alkalmazkodni az egyre bonyolultabb társadalmi elvárásokhoz, holott a nemzetközi tanulmányok, mint tudományos diszciplína akadémiai helyét senki sem kérdőjelezte meg. Az elmúlt években a diplomás munkanélküliség növekedése újult erővel vetette fel a tantárgyi szerkezet korszerűsítésének a kérdését, de ez csakis a felhalmozott szakmai értékek megőrzésével mehet végbe

Modernitás, globalizáció, nemzetközi rendszer és a katolikus társadalmi tanítás fejlődése

A katolikus egyház a 19. század végétől egyre gyakrabban foglalkozott társadalmi kérdésekkel. Az erről szóló megnyilatkozások alapformáját a pápai enciklikák képezték. Ezek alapján kikristályosodott az egyház társadalmi tanítása, amely elsősorban a modern társadalom problémáira adott válaszként fogható fel. Az egyház a középkorban is foglalkozott a társadalmi igazságosság kérdéseivel, de akkori állásfoglalásait inkább közvetlen erkölcsi imperatívuszok határozták meg. Ennek alapján követelte például a 11. században Isten békéjét (treuga Dei), amely a feudális anarchia zűrzavarával szemben a közjó érvényesülését biztosította. A premodern korban a társadalomról való gondolkodás a hierarchikus társadalmat adottságként fogadta el, ezért az egyház sem gondolta úgy, hogy foglalkoznia kell az ideális társadalmi berendezkedés problémáival. Az egymással versengő ideológiák a 19. századi modernség jellegzetes termékei voltak, és a katolikus egyház sem kerülhette meg, hogy válaszoljon a helyes társadalmi berendezkedés elvi és gyakorlati kérdéseire. A nyugati modernség alapvető újdonsága abban is megragadható, hogy létrejöttek az egymással vitatkozó ideológiák, amelyek eltérő módon képzelték el a társadalom felépítését. Ez már önmagában is új jelenség volt, és a katolikus egyháznak időre volt szüksége ahhoz, amíg a polgári társadalom keretei között megfogalmazza saját alternatíváját

Az európai paideia kialakulásának történelmi keretei - kultúrtörténeti vázlat

Az alábbiakban megkíséreljük felvázolni azokat a tágabb kultúrtörténeti folyamatokat, amelyek az európai paideia történelmi kereteit meghatározták. Európai paideia alatt az európai civilizáció megformálódásával jellemzővé váló művelődési eszményeket, illetve kialakulásuk történeti körülményeiből levezethető sajátosságokat értjük. Ezek hosszú évszázadokon át meghatározták a nevelés jellegzetességeit Európában. Kiindulópontunk abban áll, hogy az antik, keresztény és germán társadalomelemek egybeolvadásából megszülető európai civilizáció hatókörében létezik/létezett az európai paideia, amely egyaránt kiterjedt a művelődés eszményeire, meghatározta az iskola sajátos vonásait, illetve a nevelés lehetőségéről alkotott nézeteket. Az európai paideia fogalma alatt azokat a kultúrtörténeti folyamatokat is értjük, amelyek az európai művelődés egészének alapértékeit és struktúráját kialakították. Felfogásunk szerint az európai paideia olyan szellemi formának tekinthető, amelynek értékösszefüggései és szerkezeti sajátosságai – többszöri megújulásuk ellenére – meglehetős állandósággal bírnak, amit történeti elemzés révén kell feltárnunk. Ezek közül az egyik legjelentősebb tényezőnek a kereszténység és a klasszikus antikvitás egymásra hatásából fakadó következmények tekinthetők, amelyek a késő ókor kezdetétől (Kr.u. 3. század) a reneszánsz végéig (Kr.u. 16. század) terjedő majdnem másfélezer évben meghatározták az európai művelődés kereteit. További kérdéseket vet fel, hogy az európai paideia paradigmája hogyan alakult át a kora újkorban és a modern korban – az elmúlt négy-ötszáz évben – és mennyiben tekinthető a (poszt)modern nevelés az európai paideia örökösének

The roots of "Western European societal evolution"

Jenő Szűcs wrote his essay entitled Sketch on the three regions of Europe in the early 1980s in Hungary. During these years, a historically well-argued opinion emphasising a substantial difference between Central European and Eastern European societies was warmly received in various circles of the political opposition. In a wider European perspective Szűcs used the old “liberty topos” which claims that the history of Europe is no other than the fulfillment of liberty. In his Sketch, Szűcs does not only concentrate on questions concerning the Middle Ages in Western Europe. Yet it is this stream of thought which brought a new perspective to explaining European history. His picture of the Middle Ages represents well that there is a way to integrate all typical Western motifs of post-war self-definition into a single theory. Mainly, the “liberty motif”, as a sign of “Europeanism” – in the interpretation of Bibó’s concept, Anglo-saxon Marxists and Weber’s social theory –, developed from medieval concepts of state and society and from an analysis of economic and social structures. Szűcs’s historical aspect was a typical intellectual product of the 1980s: this was the time when a few Central European historians started to outline non-Marxist aspects of social theory and categories of modernisation theories, but concealing them with Marxist terminology