1 research outputs found

    Kibontakozást és tanulást segítő szolgáltatások sajátos nevelési igényű fiataloknak a gödi orientációs évben

    Get PDF
    Célok: Jelen előadásban olyan szolgáltatásokat mutatunk be, melyek sajátos nevelési igényű (SNI) fiatalok kibontakozását és tanulását segítették a gödi orientációs évben - azzal a céllal, hogy a felvetett kérdésekkel, a kialakított keretek, jó gyakorlatok és nehézségek bemutatásával hozzájáruljunk az SNI fiatalok támogatásának rendszerszintű fejlesztéséhez. Elméleti keretek: A KSH adatközlése szerint középfokú oktatásban mintegy 24 ezer különleges bánásmódot igénylő fiatal vesz részt (ők a középfokú oktatásban résztvevők 5,9%-át adják); ebből szakképző iskolába 7,8 ezer fő (a szakképző iskolások 12%-a) jár. A gödi Piarista Szakképző iskolában a különleges bánásmódot igénylő fiatalok aránya az országos átlagnál lényegesen magasabb (41%); mintegy 17% az SNI diákok hányada, mellettük az iskola tanulóinak további negyede BTMN-es diagnózissal rendelkezik. A fogyatékos és SNI fiatalok kibontakozásának, különösen életpályatervezésének, pályaorientációjának, munkaerő-piaci részvételének támogatása különösen fontos feladat (lásd erről pl. Billédi és mtsai, 2020a, 2020b, Szauer és mtsai, 2016;), figyelembe véve az érintett fiatalok lemorzsolódásának tendenciáit, illetve az iskolarendszerből való kimaradás után megfigyelhető, sokszor egyre kedvezőtlenebbé váló életkörülményeket, a felnőtt-lét megkezdésének és a munkaerő-piaci kapcsolódásnak a nehézségeit (Bognár és mtsai, 2009; Csákvári & Cs. Ferenczi, 2018; Nagy, 2011; Szekeres, 2014, Bokányi-Szabó, 2015 és mások). Jelen előadás az SNI fiatalok hatékony támogatásának kérdésköréhez illeszkedik. Módszerek: Az előadás a szolgáltatásfejlesztés és -megvalósítás gyakorlati tapasztalatainak elemző értékelésén alapul. Eredmények: A váci Piarista Kilátó Központ és a gödi Piarista Szakképző Iskola és Kollégium együttműködésében megvalósult innovációs modellprogramhoz kapcsolódóan a Piarista Kilátó Központ a diákok, különösképpen a sajátos nevelési igényű diákok kibontakozását segítő támogató szolgáltatásokat is nyújtott: így a csoportos életpályakompetencia-fejlesztést biztosító heti rendszerességű foglalkozások mellett egyéni életpálya-központú pályaorientációs pszichológiai tanácsadást és fejlesztést, valamint speciális gyógypedagógiai fejlesztést. Jelen tanulmányunkban ezen szolgáltatások részletes ismertetése mellett be kívánjuk mutatni, hogy ezek a szolgáltatások hogyan kapcsolódnak a piarista szemlélethez, a “piaristasághoz”, valamint az integrációval, inklúzióval és a lemorzsolódás megelőzésével foglalkozó elméleti-szakmai irányokhoz és gyakorlati megfontolásokhoz. Elméleti és oktatási relevanciák: Úgy véljük, hogy a Piarista Kilátó Központban e területen történt szolgáltatás-fejlesztés és a modellprogramban az együttműködések során szerzett tapasztalatok fontos tanulsággal szolgálhatnak a sajátos nevelési igényű fiatalok ellátásához és támogatásához kapcsolódó rendszerszintű kérdések és bizonytalanságok megválaszolásához is
    corecore