Moderne Rabbinerausbildung in Deutschland und Ungarn Ungarische Hörer in den deutschen Rabbinerseminaren (1854-1938)

Abstract

Kutatásom célja, hogy bemutassam, milyen volt a modern rabbiképzés a 19. század második és a 20. század első felében Németországban és Magyarországon, különösen tekintettel a magyar hallgatók részvételére és szerepére a három német rabbiszemináriumban, melyek az adott idöben a következök voltak: a Boroszlói Zsidó- Teológiai Szeminárium (Jüdisch-Theologischen Seminar in Breslau, JTS), a Berlini Zsidó Tudományi Főiskola (Hochschule für die Wissenschaft des Judentums in Berlin, HWJ), valamint a Berlini Ortodox Zsidó Rabbiszeminárium (Rabbinerseminar für das orthodoxe Judentum in Berlin, RS). E három intézmény képviselte a német zsidóság három irányvonalát: a konzervatív zsidóságot, a reformereket és az ortodoxokat. A Budapesti Országos Rabbiképzőt is figyelembe vettem, ahol sok olyan diák volt, aki Németországban, a fenti szemináriumokban is tanult. Munkám első részében a magyarországi és a német birodalmi rabbiképzés történelmi keretét mutatom be. A felvilágosodás korához kapcsolódik a zsidóság modernizálódási folyamata. A zsidók jog szerinti hátrányos megkülönböztetése azonban csak a 18. század vége felé szünt meg, amikor a gyakorlatban megvalósításra kerültek a zsidóság életfeltételeinek és polgárjogainak javitására vonatkozó elméleti irások intézkedései. A zsidóságon belül is jelentős változások mentek végbe ebben az időben. A reformzsidóság ill. a liberális zsidóság majdnem minden nagyobb németországi város zsidó közösségében túlsúlyban volt; 1900 körül az ortodox zsidók aránya 10 – 20 %-ra zsugorodott a német zsidó lakosság körében. A liberálisok és ortodoxok közötti alapvető ellentét a rabbiképzés vonatkozásában azt eredményezte, hogy minden irányzat megnyitotta a saját intézményét. 1854. augusztus 10-én nyílt meg a Boroszlói Zsidó-Teológiai Szeminárium, mint az elsö német rabbiszeminárium. 315 A német ortodox zsidók némi késlekedéssel követték az eseményeket, és csak 1873. októberében nyílt meg a Berlini Ortodox Zsidó Rabbiszeminárium, holott már egy évvel korábban, 1872. május 6-án megnyílt a liberális Berlini Zsidó Tudományi Főiskola. Magyarországon, ahol különösen heves viták voltak e csoportok között, csak a neológok alapítottak egy modern rabbiképzö intézményt: a Budapesti Országos Rabbiképzőt (1877). Munkám második, nem kevésbé fontos része azon magyar származású hallgatók életrajzi adatainak összegyűjtéséből és kiértékeléséből áll, akik a fent nevezett intézményekben tanultak. Teljesen világos volt számomra, hogy nehezen megoldható feladat lesz az összes, a fent említett három intézményben tanult magyar származású diák életrajzi adatainak összegyűjtése és feldolgozása. 185 (!) olyan személyt tudtam felkutatni, akik különböző időszakokban a német rabbiszemináriumokban tanultak. Térben és idöben határt kellett szabnom, hogy a munka az elöírt keretek között maradjon. Az európai országhatárok – Magyarországot és Németországot is beleértve – a kérdéses időben gyakran változtak. Célom eléréséhez sok forrást, levéltári anyagot, könyvet, a témához kapcsolódó cikket és lexikont használtam fel, amelyeket az irodalomjegyzékben feltüntettem. Munkám során a disszertációval kapcsolatban mindig bizonyos nehézségekbe ütköztem, ami a a levéltári anyagok hiányosságaira vezethető vissza. Számos, a német rabbiszemináriumokra vonatkozó feljegyzés és akta a náci időkben és a háború idején vagy megsemmisült, vagy elveszett. Ennél fogva majdnem lehetetlen az összes német rabbiszemináriumi hallgatóról - beleértve a magyarokat is - egy hiánytalan listát készíteni. Mégis bízok abban, hogy sikerült felkutatnom a legtöbb magyar hallgatót. A másik nyomós problémát az okozta, hogy a hallgatókra vonatkozó életrajzi adatok hiányosak voltak. Ebből következik, hogy bár azokról a hallgatókról, akik később Németországban tevékenykedtek, hiánytalan információ állt rendelkezésre, azokról a kollégákról, akik csak Magyarországon dolgoztak, már sokkal kevesebb (kivételt képeztek a Budapesti Országos Rabbiképzőben müködő személyiségek, akikről szintén széleskörű irodalom létezik), és azokról a személyekről, akik nem töltöttek be rabbi 316 funkciót, gyakran sajnos semmilyen adatom nem volt. Az a fáradozásom, hogy ezt a hiányt különböző források kutatásával lehetőségem szerint valamelyest csökkentsem, nagy merészség volt, amely sajnos nem mindig járt eredménnyel. Van kiegészítenivaló még e téren. Meggyőződésem, hogy a jelen munka értékes hozzájárulást nyújt a közép-európai rabbiság kutatásához és további vizsgálatokra ösztönöz e területen. Remélem, hogy gyümölcsöző együttműködés alakul ki a jövőben a német, magyar, izraeli és más nemzetbeli kutatók között