A Magyar Királyság a II. Világháború során
ambiciózus biofegyver-fejlesztési programot
működtetett, mely a háború végén megsemmisült.
A program újraindítására tett erőfeszítések
1955-ben nem jártak sikerrel, vélhetően azért,
mert a Szovjetunió tiltotta szövetségeseinek,
hogy tömegpusztító fegyverekkel kapcsolatos
kutatásfejlesztést folytassanak. Ez a moratórium
azonban nem vonatkozott a pszichokémiai
fegyverekkel kapcsolatos kutatásokra. A Magyar
Országos Levéltár közelmúltban kutathatóvá
tett dokumentumai beszámolnak arról, hogy
a Varsói Szerződés tagállamainak katonaorvosi
szolgálatai 1962-től évente találkoztak, hogy a
kutatási feladatokat és eredményeket megosszák
egymással. Az első évben hazánk feladatul kapta
a pszichokémiai fegyverek elleni hatóanyagok kifejlesztését,
majd ezt mindjárt a következő évben
lemondta. Két évvel később mégis csatlakozott
a közben beindult kutatásokhoz, amelyet végül
1971-ben eredménytelenül zárt le. A projekt
során előbb metamfetamint szintetizáltak az
MTA Kísérletes Orvostudományi Kutató Intézetében
és a Budapesti Orvostudományi Egyetem
Gyógyszertani Intézetében, majd 1969-től a
kutatásba bevonták az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetet
is. A fennmaradt dokumentumok
egy védelmi jellegű kutatási programot
körvonalaznak, mely szervesen illeszkedett a
hidegháborús korszak pszichokémiai fegyverkezési
programjaihoz
