Erdei L., Tamás

Hungarian

Erdei L. Tamás

University of Szeged

13 KÜLÖNBSÉG Erdei L. Tamás Tévelygések a harmadik úton - Parmenidész "nemlétezés" (\ir\ sivai) fogalmáró Bevezetés Az eleai Parmenidész az a görög bölcse-lő, aki létről szóló tanításával már kortársai között a legnagyobb megdöbbenésbe és ér-tetlenségbe ütközött. Ezt az értetlenséget a filozófiai hagyomány - élén Melisszosszal a költővel, Gorgiasszal az ellenféllel és az uni-verzális Arisztotelésszel - konzerválta, mondhatnánk kanonizálta, kötelezővé tette, mértékké emelte. Az értetlenség gúnyt, leki-csinylést, támadást eredményezett. Az értet-lenek a parmenidészi tanítás lényegét a kö-vetkezőképpen foglalják össze: Létező van, nemlétező pedig nincs. Az értetlenek és el-utasítók két ponton futnak zátonyra a par-menidészi tanítást illetően: az egyik a sze-rep, a másik az eszköz. A szerep és a módszer A preszókratikus bölcselet, különösen Hérakleitosz és Parmenidész szerepe az eu-rópai bölcselet történetében titáni szerep. Feladatuk a közvetítés, sorsuk a lázadó titá-nok sorsa, akik szent titkokat fednek fel, meglopják az isteni világot, hogy segítsenek a magárahagyott emberen. Prométheusz a tüzet, a mesterségeket és a reményt hozta le az embereknek az Olümposzról. Héraklei-tosz és Parmenidész az igaz bizonyosság, a helyes megismerés, az igazságról való tudás ösvényét nyitotta meg. A legnagyobb preszókratikusok a közvetítés mesterei, az igazság (a^r|0£ia) görög útkészítői. Nyo-mukban kétezer - ötszáz év óta ezen a szűk ösvényen zarándokol fel minden tudnivá-gyó az Olümposzra, az isteni világba. A szkandalon másik köve a paradoxikus gondolkodásforma. A dogmatikus csakis monisztikusan képes gondolkodni. A para-doxikus tanítás számára abszurd önellent-mondás. A paradoxon titka előtt megtorpan és megbotránkozik. Ezért szokás Parmenidészt két és fél ezer éve komikus tautologistának tartani. Tanítása botrány. A dogmatikus elme elindul a gondolkodás ös-vényén, de mikor az szakadékhoz vezet, be-lepillant a mélységbe. A gyenge lélek meg-szédül az igéző perspektívától és visszaret-ten. Pánikba ejti a horror vacui, a semmi iszonyata. A dogmatikus zavarba esik, visz-szafordul és gúnyolódni kezd. Nem képes átlépni gondolkodása határait. Annál han-gosabban gúnyolódik, minél nagyobb ben-ne a szégyen gyávasága miatt. A paradoxon: hátralépés. Parmenidész azért ír paradoxonban, mert két világ hatá-rán mozog: az isteni és az emberi határterü-letein, a senkiföldjén, a veszélyzónában. Nyelve is határnyelv: a mítosz és a bölcselet, a költészet és a racionalitás határa. Világké-pe a vallásos - misztikusból a logikus - intel-ligibilis felé mozdul. De sohasem érkezik meg, ez a végzete. Hangja az igazság kiáltó szava a pusztában, mint az ószövetségi pró-fétáé. Arra rendeltetett, hogy sokáig senki ne hallja meg. így születik a filozófia süket fülekkel, és az igazság megpillantásába be-levakult szemekkel. Tisztában van bűnössé-gével, bűntudata pedig egyre az egykor meglátott de már rég elfelejtett igazság kere-sése felé űzi és hajszolja. A termékeny paradoxon Parmenidész tanítását a természetről (7ispi (puCTSoq) című tankölteményében rög-zítette. írása mint a vallásos - misztikus köl-temények általában, erősen allegorikus. Utazása az emberi szférából az istenibe: az igaz bizonyosság (7naxiq odr|0r|<;) megszer-zésének, az igazság megszerzésének, az igazság megismerésének folyamata. A tudnivágyó ifjú az éjszaka házából (Scojaaia vuKioq) a nappalba, a tudatlanságból a tu-dás útjára jut. A lélek (v|/oxr|) erőinek lovain (i7t7toi), a Nap leányai (rjiiaSec; Koupai), a 14 KÜLÖNBSÉG látás segítségével Diké, az igazság és a tör-vény istennője elé jut. A daimón (őaijiov), a vágy hajtja, a megismerés, az igazság tudá-sának vágya. Megérkezvén Diké szívélye-sen fogadja az ifjút, és megnyitja előtte or-szágának, az Igazság Birodalmának kapuit. Ahogy Hérakleitosz azt állítja: „Nem tőlem, hanem a Logosztól hallva bölcs dolog elis-merni..." (OUK S|AOV, aXXct xou Xoyou aKouaavxac ofio/.oyeiv aocpov ccrxiv ) az igazságot, „hogy minden egy" (sv 7iavxa sivai), éppígy Parmenidész költeményében is, amit ezután hallunk, azok nem a bölcse-lő, hanem az istennő szavai, az Igazság ki-nyilatkoztatásai. A szöveg helyes megérté-séhez és értelmezéséhez elengedhetetlenül fontos megkülönböztetnünk a nemlétezés kétféle jelentését (értelmét, fogalmát): a nyelvi és a tapasztalati jelentésszinteket. Parmenidész két különböző értelemben be-szél a nemlétezésről. Az egyik a fogalmi -nyelvi, a másik az empirikus - pragmatikus. A félreértések legfőbb forrása, hogy a dog-matikus gondolkodók elmulasztják szétvá-lasztani a két jelentésréteget, és a szöveget homogénnek tartják. Ezért jutnak a megér-tést biztosító termékeny paradoxon vizsgá-lata helyett a gondolkodást rövidre záró ter-méketlen tautológiához. Az értetlenek két-pólusúnak tartják a tanítást: létező - nem-létező, pedig ennél jóval több lehetőséget tár fel a tanköltemény. Diké először is három utat vázol fel a bölcsesség szeretője előtt. Az első út: „létezik és nincs nemlétezés" (eaxiv xe Kai OUK eaxi fj.r) eivai). A mondat két je-lentésszintet kapcsol össze. Ezért tűnik első látásra érthetetlennek. A két predikátum (lé-tezik és nincs, nem létezik) azonos szubjek-tumra vonatkozik, mégpedig a nemlétezés-re. A „létezik, van" (eaxiv) a fogalmi megkö-zelítésre utal, a „nem létezik, nincs" (OUK eaxi) pedig a pragmatikusra: létezik a nem-létezés fogalma, nem létezik azonban a nemlétezés tárgyi, dologi szinten. A mondat azt jelenti tehát, hogy a nyelvi (XoyiKoq), az intelligibilis (VOSXIKOC;) szférában van nem-létezés, hiszen mondható, írható, gondolha-tó a nemlétezés, mint fogalom. A gondolko-dás és a létezés pedig egy (...xo yap auxo voeiv eaxiv xe Kai eivai). Ontológiailag azonban, a létezők (xa ovxa) világában nem létezik nemlétező, hiszen a létezők világá-ban csak létezők vannak, nemlétező pedig nincs, mert ha lenne, akkor már maga is lé-tező lenne, tehát nem volna nemlétező. Ez a bizonyosság az igazság (a/.r|0eta) útja. A második út az érem másik oldala, az el-ső inverze: „nem létezik és kell lennie nem-létezésnek" (OUK eaxiv xe Kai coc xp£«v eaxi e i v a i ) . A mondat szerkezete hasonló az előzőéhez, itt is két egymásnak ellentmondó predikátum vonatkozik egy alanyra: nincs és kell lennie. Fontos a grammatikai sor-rend, ugyanis az első predikátum mindkét mondatban a nyelvi-logikai jelentésre vo-natkozik, a második pedig az empirikusra. Ez a mondat tehát a következőt jelenti: nyel-vileg nincs, nem beszélhető, mondható, gondolható a nemlétezés, ám a létezők vilá-gában kell lennie nemlétezésnek amiből a lé-tezés előállott. Pragmatikus értelemben a nemlétezés nincs, nem létezik, hiszen a léte-zésnek csakis a létezővel (Egy, szubsztancia) lehet dolga, ami - van, létezik. A tapasztala-ti valóságban vagy beszédben tehát nincs je-lentése a nemlétezésnek, csak a létezésnek. Mivel azonban semmiből nem lesz valami, semmiből csak semmi lehet, ezért ha feltesz-szük, hogy pragmatikusan, vagy akár ontikusan van nemlétező, akkor ebből az következik, hogy nincs létező, a létező nem létezik. Mivel azonban empirikusan létezik a létező, ezért a bölcselőnek el kell vetnie ezt a lehetőséget, Diké óvja a tudnivágyót ettől az úttól. Ez az út a szofista útja, Gorgiászé, a legfőbb gúnyolóé. A szofista zavarában és értetlenségében megpróbálja nevetségessé tenni Parmenidész tanítását. Azt állítja, hogy semmi sincsen, csak a nemlét van, ha lenne is valami, azt sem ismerhetnénk meg, ha meg is ismerhetnénk, akkor sem tudnánk az ismeretet átadni. A harmadik út a tévelygők, a kétfejűek útja, akik számára mindenben van visszafe-lé vezető ösvény. Ez a tömeg, a sokaság (710A.A01) útja, akik hol létezőnek, hol nem lé-tezőnek gondolják a létezőt. Az ő megisme-résük csak vélekedés (6o^a) lehet, sohasem juthatnak el az igaz megismerésig, a tudásig (eTnaxrmri, yvcoaiq). Parmenidész a kötelező megvetést tanúsítja a tévelygő emberei so-kasággal szemben, ám tanításából kiderül, hogy míg erről a harmadik útról vezet egy keskeny ösvény az elsőre, tudatlanként el le-het jutni a tudás útjára daimon segítségével, KüLömép 15 addig a második útról lehetetlenség az első-re jutni. Az értetlenek, a dogmatikusok és a szofisták számára nincs mentség. Tévelygő-ből lehet filozófus, szofistából soha. Létezik azonban a nemlétezés fogalma (!), vagyis nyelvileg-ismeretelméletileg képesek vagyunk kezelni a nemlétezést, hiszen is-merjük ezt a fogalmat, és a létezés fogalmá-nak inverzeként képesek vagyunk értelmez-ni is. Fogalmilag, nyelvileg, logikailag tehát igenis van, létezik nemlétezés. így tehát az empirikus-ontikus és a nyelvi-episztemoló-giai érvek ellentmondásba kerülnek egy-mással, hiszen hogyan lehetséges, hogy va-lami egyszerre létezzék is, meg ne is? (Ez tö-kéletesen ellentmond az arisztotelészi for-mális kétértékű logika első két alaptéte-lének.) Az ellentmondás persze maga is lo-gikai természetű ellentmondás, paradoxon, hiszen nyelvi (A.oyiKo<;) szinten jelenik meg. A (szükségszerűen nyelvi) gondolkodás így őrzi meg a lét egységét: mindent létezővé tesz (még a nemlétezőt is). „Ami kimondha-tó és elgondolható, annak léteznie kell." (xpr| xo Xeyeiv te vosiv t eov smasvai). Az intelligibilis szférában a nem-van, a nincs, a semmi is létezik. A nyelv világában minden létezik, az egyszarvú, a hétfejű sárkány és a nemlétezés is. A reális világban azonban csakis a van van, csak a létező létezik. Az egyszarvú esete Különbséget kell tennünk - fregei termi-nussal - nyelvi jelentés és jelölet között. A nemlétezés fogalmának van jelentése (Sinn), megérthető és kezelhető terminus, hiszen a létezés távolléteként könnyen értelmezhető. Nincs azonban referenciája, jelölete (Bedeutung) a nemlétezésnek, a reális világ-ban semmire sem vonatkozhatik, illetve a semmire vonatkozik. Ezt egy platonikus gyakorlattal, a rámutatás (5ei^iq) akadémi-kus rítusával lehet leginkább szemléltetni. Mondhatjuk: „A nemlétező tehát ez és ez", azonban nem mutathatunk rá: „Ez itt nem-létező". Az eleata nem kozmológiát írnak, nézőpont-juk a világ értelmezésében hangsúlyozottan nyelvi. Zénón jól érti mesterét, ezért vállalja a nevetségesség veszélyeit, és Parmenidész tanítását ad absurdum viszi paradoxonjaiba. Platón Parmenidész című dialógusában úgy védi mesterét, hogy a parmenidészi tanítást nevetségessé tenni igyekvőket hozza telje-sen lehetetlen helyzetbe. A dogmatikusok számára Zénón antimoniái nyilvánvaló kép-telenségek. Az értőnek azonban nagyon is termékeny paradoxonok, amelyek a nyelv metafizikus természetének veszélyeire fi-gyelmeztetnek. Melisszosz, az elsőszámú értetlen, Parmenidész késői követője már csak azokat a töredék-gondolatokat szajkózza, amiket megértett: „a létező egy, ...az úgynevezett semmi az nincs". Nem érti a parmenidészi tanítás lényegét, ezért egyirányúsítja, mo-nisztikussá csonkítja a paradoxonokat. Az utókor az ő nyomán érti félre Parmenidészt. Melisszosznak együgyű ügybuzgalmában sikerült szinte teljesen elfednie az igazság ösvényét. Annyira, hogy Arisztotelész már egyenesen nevetséges képtelenségnek tartja az eleaták tanításait. Kétértékű logikája nem képes kezelni a paradoxonokat. Egy állítás igaz vagy téves. Harmadik lehetőség nincs. Parmenidész tanítása azonban a mítosz sokértelműségével rendelkezik, tudását ha-talmas erőfeszítéssel az igazság világából rabolja el. Diké így figyelmezteti a dogma-tizmus veszélyeire: „Mert először a kutatás-nak ettől az útjától óvlak, azután meg attól, amelyen a mit sem tudó halandók tévelyeg-nek, a kétfejűek". Parmenidész pontosan tudja, miért fogal-maz ilyen enigmatikusan: a paradoxonban való gondolkodás (voeiv) és beszéd (Xeysiv) mindig eszköz valamely rendszer határai-nak átlépéséhez, bizonyos értelemben di-menzióváltás. (Gondoljunk a nyelvi, logikai, térbeli, matematikai paradoxonok hosszú sorára, melyek legfőbb konzekvenciáját egy Gödel nevű fiatal matematikus vonta le: egy olyan problémát, mely az adott vonatkozta-tási rendszer anomáliájához vezet, nem le-het a rendszeren belül, a kérdéses problémá-val „azonos szinten" megoldani. Ld. krétai-paradoxon, Moebius-szalag, Escher grafikái stb.) Parmenidész az egyik legfontosabb ha-tárt lépi át ezen logikai paradoxon segítsé-gével: a mitikus (|ÍU9OC;) és a logikus (A.oyo<;) - az antik görögség nyelvében kifejeződő -világ, az isteni és emberi szférák határvona-lát. Ezzel a határátlépéssel születik meg a görög filozófia, az isteni világról való lesza-16 különbség kadás tragikus rendszere. Az isteni tudás az Igazságról ( v o e i v Ttepi xr|q a/,.r|öeiac) megosztatik a tudni vágyóval. Nem az em-berekkel, a sokasággal ( t t o / . á o i ) , akik a véle-kedés (5oxa) homályában tapogatóznak az ismeretlen felé, hanem az Igazságra törővel, a bölcsesség kedvelőjével (cpi/.oao^iaq). így születik a filozófus (qn/.oaocpoc), aki kétezer-ötszáz éve az Igazság „kizárólagos" közvetí-tőjének szerepében tetszeleg. A filozófia születése tehát a hübrisz születése is, hiszen az isteni titok megrablója és kiárusítója, a fi-lozófus a legnagyobb vétket követi el: Pro-métheusz vétkét, közvetítést a két világ kö-zött.1 Bűnhődése mértéke bűnével arányos, örök: maga a filozófia, az önmaga eredeté-hez folytonosan visszavágyódó, az úton-le-vés örökös kínját viselő, „önmagát gondoló" emberi gondolkodás. Zárlat Miután a fenti látványos gondolatmenet meggyőzött bennünket a parmenidészi pa-radoxonok sokértelmű tanításáról, a nyelvi és pragmatikus jelentésszintek megkülön-böztetéséről, ne feledjük jól meggondolni Parmenidész alábbi mondatát: „Mert van lé-tezés, és nincs, ami nem létezik." (sem yap eivai, larjősv 6 o u k e g t i v ) . . . 1 ld. Pavlovits Tamás: "Mint aki elfelejti, hová visz az útja". (Különbség 1993/1) 

Tévelygések a harmadik úton : Parmenidész "nemlétezés" (μη ειυαι) fogalmáról

http://acta.bibl.u-szeged.hu/8435/1/kulonbseg_1998_008_013-016.pdf

Tévelygések a harmadik úton : Parmenidész "nemlétezés" (μη ειυαι) fogalmáról

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

University of Szeged