Egy újonnan létrejött állam ideológiájában milyen szerep jut a múltnak? Mennyire befolyásolja a
jelen nyomorúságos állapotát az a tudat, hogy örököse egy dicsőített múltnak, utódja egy
világcsodának? Merre tekint az újkori, frissen felszabadult görög egyén? Hogyan magyarazza meg
a jelenkornak történelmi létét? És mire építi fel az újra alakult államát? Ezekre a kérdésekre
próbálunk választ adni, különös tekintettel arra a szerepre, amelyet az ókori Görögország az újkori
görög állam létrejöttében játszott. Hogyan illeszkedett be a kor történelmi útkeresésének
folyamatába az ókori Görögország? Azokat a fő véleményeket összegezzük ezzel a történeti korral
kapcsolatban, amelyek röviddel a „szakadatlan görög kontinuitás” ideológiai formációjának megfogalmazása előtt uralták a kor szellemi életét. Az ókori és az újkori görögség közötti
harmónia feltételezése már a szabadságharc előtt létezett, de Ottó trónra lépésével és a bajor
uralom kezdetével egyre nagyobb jelentőségre tett szert. Nem véletlen tehát, hogy Ottó
uralkodása idején maga az állam is élénk érdeklődést mutatott az ókori görög kultúra iránt. A
fentiek összegzéseként megállapíthatjuk, hogy a bajorok a német nyelvű területeken régóta
meglévő, általános ókor iránti érdeklődésükből kiindulva ösztönzik és erősítik a görögöknek a
saját ókori múltjuk felé fordulását. Az állam megerősödésével megalakul a Régészeti Hivatal és a
Régészeti Társaság, valamint kezdetét veszi a Régészeti Lapok kiadása, továbbá királyi rendeletek
sora lát napvilágot az ókori műemlékek megmentése, az ásatások biztosítása, valamint a
neoklasszicista építészeti stílus uralkodóvá tétele érdekében. Ezek az intézkedések, valamint a
főváros Nafplióból Athénba történő áthelyezése a korszellemet átható, a bajorok által támogatott
és felerősített ókorimádattal együtt olyan szellemi hátteret hoztak létre, amelyben „az ókori világ a
Görög Királyság jelenjének szerves részévé vált”
