Feitl István: Talányos játszmák. Magyarország a KGST erőterében 1949–1974. Napvilág Kiadó, Budapest, 2016. 392 

Germuska, Pál

Repository of the Academy's Library

Múltunk 2017/2 | „Noha 1990–91-ben a KGST szétesett, a KGST-kísérlet válto-zatlanul figyelmet érdemel két fő okból: [egyrészt] 1984-ben [a szervezet] tagországai a világ ipari termelésének nagyjából a harmadát adták 455 millió lakosukkal (ebből 385 millióan az európai tagországaiban), akik [a világ] népességének 10%-át tették ki; másfelől mint Európa legfőbb nem kapitalista in-tegrációs kísérlete, a KGST számottevő adalékkal szolgálhat a nemzetközi integráció kapitalista és nem kapitalista megköze-lítéseinek kölcsönös előnyeiről és hátrányairól” – írta 1996-ban Robert Bideleux egy európai integrációval foglalkozó gyűjte-ményes kötetben.1 Húsz esztendő elteltével sem igen írhatunk mást, mint hogy fontos lenne érdemben és részleteiben fog-lalkozni a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának (KGST) történetével – akár a politika-, vagy a gazdaság-, esetleg az integrációtörténet szempontjából, hogy a jogi, a közgazdasági és a politikatudományi aspektusokról ne is beszéljünk. Miért tapasztalható mégis érdektelenség a szocialista integráció kö-rül? Hiszen az negyvenkét éven át meghatározta Európa keleti felének, sőt – területileg – a glóbusz több mint egyhatodának gazdasági életét és fejlődését. Úgy tűnik, időnként vannak fel-* FEITL István: Talányos játszmák. Magyarország a KGST erőterében 1949–1974. Napvilág Kiadó, Budapest, 2016. 392 p.1 Robert BIDELEUX: The COMECON experiment. In: Robert BIDELEUX–Richard TAYLOR (eds.): European integration and disintegration: East and West. Routledge, London–New York, 1996. 174.Reform egy országban?*289–296Szemle290buzdulások, kezdeményezések, mint például a Lipcsei Egyetem által 2012. novemberben szervezett Economic entanglements in East-Central Europe and the COMECON’s position in the global economy (1949–1991) című konferencia, ahol az egykori tagor-szágok és más nemzetek kutatói elmondják (elismételik), hogy mennyi feltáratlan terület van még a szervezet történetében. Aztán e fellángolások rendre elhamvadnak a levéltárak bü-rokráciáján, amely joggal hivatkozik a diplomácia azon alap-elvére, miszerint azt a dokumentumot, amelyet egykor tagor-szágok összessége minősített titkossá, azt – elvileg – egyetlen állam sem minősítheti vissza egyoldalúan. Ezzel el is érkez-tünk a KGST-kutatás sokat hivatkozott nullpontjához: az egy-kori KGST-palota hiába őrzi sok folyókilométernyi iratanyagát a szervezetnek, Oroszország nem hajlandó egyedül rendezni azt, és hozzáférést biztosítani, hanem hozzájárulást várna ehhez az egykori tagországoktól. A források hiányára ugyanakkor azért is csalóka hivatkozni, mert valójában az egyes nemzeti (tagor-szági) levéltárak anyagaiból is nagyszerűen rekonstruálni le-het a KGST történetének számos szegmensét, elég legyen csak a finn Suvi Kansikas könyvére utalni, aki alapvetően a kelet-német iratokra támaszkodva dolgozta fel a KGST 1960–70-es évekbeli belső vitáit az Európai Gazdasági Közösséggel (EGK) kiépítendő kapcsolatokról.2Feitl István tavaly napvilágot látott könyve, a Talányos játsz-mák is az utóbbi sodorba illeszkedik: hazai levéltári anyagok alapján, Magyarország szemszögéből vizsgálja a keleti integrá-ciót annak megalakulásától az 1970-es évek közepéig. Munkája azért is érdemel különös figyelmet, mert nemzetközi viszonylat-ban is méltatlanul keveset foglalkoznak a szovjet blokk gazda-sági együttműködésével.3 Feitl István monográfiája, amelyből 2 Suvi KANSIKAS: Socialist Countries Face the European Community: Soviet-bloc Controversies over East-West Trade. Peter Lang, Bruxelles, 2014.3 Az egyik legfrissebb kiadvány is a KGST és a fejlődő országok kapcsolatait vizsgálja, nem kifejezetten a szervezet történetét. Lásd Marcel FIDELAK: Der Rat fü r gegenseitige Wirtschaftshilfe und die Dritte Welt. GRIN Verlag, Mü nchen, 2015.Germuska Pál – Reform egy országban? 291a korábbi években már kaphattunk némi ízelítőt,4 egy politika-történeti olvasatát adja az integrációnak: a KGST-t létrehozó, működtetni próbáló, megreformálni kísérletező párt- és állam-közi vitákat mutatja be részletesen. Noha sokat olvashatunk a kötetben a kokszellátásról, a marónátron-szállításokról, vagy éppen a kőolajárakról, Feitl szikáran megmarad a politikai vi-ták elemzésénél, amivel ugyancsak úttörő jellegű ilyen terjede-lemben és mélységben. Számos kérdést vet fel bevezetőjében, amelyek valóban túlmutatnak analízisének keretein, de azokra előbb vagy utóbb válaszolnia kell a hazai és/vagy a nemzetközi történészszakmának: Mi volt a KGST és a szocialista rendsze-rek helye a második világháború után radikálisan átalakuló világgazdaságban? Volt-e a KGST-nek (pozitív) hatása a szovjet blokkon kívül? A szervezet megoldásokat kínált-e a modernizá-ciós kihívásokra? A Szovjetunió homogenizálta vagy nivellálta a közép-kelet-európai térséget? E kérdésekhez kapcsolódóan számos adalékkal szolgál a könyv, végleges választ nem is vár-hatunk tőle.A kötet alapkérdése, amely lényegében egy desztalinizáció-kutatásból nőtt ki, az említetteken túl a következő: A gazda-ságpolitikák sztálintalanítása miként jelent meg 1953 után a szocialista táboron belüli nemzetközi gazdasági kapcsolatok-ban? Továbbá: A KGST átalakításának kísérletei hogyan kap-csolódtak össze az 1960-as évek mechanizmusreformjaival és a desztalinizációval? Talán érdemes lett volna két történeti dis-kurzus fogalmi-vizsgálati kereteit bevonni az elemzésbe, már csak azért is, mert ezek – ha látensen is, de – megjelennek Feitl könyvében. Az egyik a centrum–periféria vita: Feitl átvenni, al-kalmazni látszik a wallersteini világrendszer-elmélet fogalom-4 FEITL István: Reform KGST szinten. Magyar tervezet a KGST átfogó, pi-aci reformjára 1966-ból. ArchívNet, 2012/2. Forrás: http://www.archivnet.hu/gazdasag/reform_kgst_szinten.html (Letöltve: 2017. 05. 6.); Válság a KGST-ben, 1956–1958. ArchívNet, 2012/3. Forrás: http://www.archivnet.hu/gazdasag/valsag_a_kgstben.html (Letöltve: 2017. 05. 6.); Magyar elképzelések a Kölcsönös Gazdasági Segítség Tanácsának megreformálására (1967–1975). Századok, 2013/6. 1377–1421.Szemle292készletét,5 amikor felveti, hogy vajon „milyen szerepet játszott a KGST a félperiférikus állapotban való megragadásban?” (21.). Amire a kötet végén aztán úgy válaszol, hogy „a KGST nem vált olyan szervezetté, amely megakadályozta volna a közép-ke-let-európai tagállamok leszakadását a centrumtól” (364.), sőt, az 1970-es évek végére a Német Szövetségi Köztársaság kvázi perifériájává váltak (366.). A másik témakörhöz a Szovjetunió „mint birodalmi központ” (23.) viselkedésének, magatartá-sának vizsgálata révén lehetett volna kapcsolódni. Mint Feitl írja, Moszkva többször, ismétlődően javasolta, megkísérelte a nemzetközi (pontosabban: nemzetek feletti) tervezés bevezeté-sét, megvalósítását a KGST-ben (uo.). A szerző azonban itt sem kívánt bekapcsolódni a nemzetközi diskurzus folyamába: ele-mezni, hogy a Szovjetunió milyen módon irányította szövetségi rendszerét – valamifajta birodalmi modell szerint, vagy hege-món hatalomként; és változott-e a blokk (a Varsói Szerződés és a KGST) irányítási modellje az évtizedek során?6 Feitl István fókuszpontja ehelyett a KGST piacosítását célzó reform, a ma-gyar reformjavaslat és annak sorsa volt – ennek eszmetörténeti, diplomácia- és politikatörténeti dimenzióit kívánta megjeleníte-ni könyvében.A vizsgált korszakot (1949–1975) két, egymást némileg átfedő szakaszra bontotta a szerző: a sztalinizáció, majd desztalinizáció (1949–1968), illetve a reformkísérlet periódusára (1966–1974). Mivel a KGST korai története körül még ma is sok bizonytalan-ság és téves információ kering, Feitl sem kerülhette meg, hogy az alapítástól vegye sorra a legfontosabb tényeket. Így például kiderül: a legújabb kutatások szerint nem is Moszkva, hanem 5 Ennek egy friss interpretációját és alkalmazását lásd ÉBER Márk Áron–GAGYI Ágnes–GERŐCS Tamás–JELINEK Csaba–PINKASZ András: 1989: Szempontok a rendszerváltás globális politikai gazdaságtanához. Fordulat, 2014/21. 10–63.6 Azt azért szükséges megjegyezni, hogy a hegemónia-diskurzus főként az Amerikai Egyesült Államok és európai szövetségeseinek kapcsolatrendsze-réről szól. Lásd ennek egy friss összefoglalását például: Alessandra BITUMI: Rethinking the Historiography of Transatlantic Relations in the Cold War Years: the US, Europe and the Process of European Integration. In: Maurizio VAUDAGNA (ed.): Modern European-American Relations in the Transatlantic Space. Otto, Torino, 2015. 71–95.Germuska Pál – Reform egy országban? 293Bukarest kezdeményezte a szervezet megalakítását 1948–1949 fordulóján. A kezdeti viták, első határozatok felelevenítése azért is fontos, mert rámutat: hiába szerepelt 1949 januárjától a ter-vek között az országok közötti specializáció (munkamegosztás) megvalósításának és a multilaterális klíring bevezetésének el-képzelése, valamint a devizakérdések (árfolyamok, elszámoló valuta) rendezésének igénye, a KGST sokadik nekirugaszko-dásra, évtizedek múltán is csak részlegesen talált megoldást e kihívásokra. A kezdeti években a KGST-n belüli kereskedelem bővítése egyidejűleg a külső kapcsolatok gyors felszámolását is jelentette. A létrehozott KGST Iroda ambiciózusan és nagy elán-nal látott neki a különféle nemzetközi egyeztetéseknek, de még egy év sem kellett hozzá, hogy egyértelművé váljon: a tagálla-mok széttartó érdekeit az Iroda nem tudja egy irányba terelni. Az Iroda szovjet stábja végül más megoldást választott 1950 közepén: csökkenteni kívánta a tagországok kapitalista világtól való függését, illetve a külkereskedelmet szigorúan össze kí-vánta hangolni. Növekvő autarkia mellett kezdettől kiütköztek a túlbürokratizált nemzetközi kereskedelem hátulütői – legfő-képpen a szállítások permanens csúszása és kiszámíthatat-lanná válása, a merev árrendszer és a kapcsolatok kétoldalúvá redukálódása.A KGST desztalinizációja 1953 nyarán kezdődött meg az ad-dig végzett munka újraértékelésével, majd az év végi szovjet ja-vaslat az autarkia csökkentésében és a tervegyeztetésben jelölte meg a kiutat. Maga a Szovjetunió jelentette be elsőként,  hogy növeli a Nyugattal való kereskedelmét, majd 1954. júniusban a KGST Tanács is határozatot hozott, hogy bővíteni szükséges a fejlődő országokkal folytatott árucserét. Az ötéves tervek (1956–1960) egyeztetése 1955 tavaszán kezdődött meg, majd 1956 nyarán születtek az első munkamegosztási egyezségek – ám ezek az előbb említett elképzelések helyett ismételten a KGST-szintű önellátás törekvését erősítették. Az 1956. októberi forra-dalom leverése után a Kádár-kormány kénytelen volt felmon-dani a korábbi megállapodásokat, sőt, nagymértékű segítséget kért a partnerországoktól. A nyersanyagszállítások egyébként is akadoztak az egész blokkban, a nagy nehezen kialkudott Szemle294szakosítási megállapodások pedig a tényleges áruforgalomnak csak a töredékét érintették. E helyzetben a lengyel kormány lé-pett elsőként: 1957 áprilisában alapvető változtatásokat igény-lő javaslatot juttatott el a tagállamoknak – szűkítsék a terv-egyeztetést az energetikára és a szállításra, az egyeztetéseket a képviselő-helyettesek értekezletének adják át (a KGST Iroda helyett), ne legyenek kötelező termelési és export-import hatá-rozatok. Az 1957. júniusi KGST-ülésszak ugyan elutasította a lengyel kezdeményezések jelentős részét, de a sokoldalú vita ez-zel elindult. Az 1958. májusi pártvezetői csúcstalálkozót köve-tően még az is felmerült, hogy – lényegében az EGK mintájára – közös vámokat és gazdasági intézkedéseket vezessenek be a KGST tagállamok; ezt azonban nem támogatta az 1958. júni-usi bukaresti ülésszak. Nyilvánvalóvá vált ugyanakkor, amint arra Feitl rámutat (153.), hogy erős érdekellentétek feszülnek a partnerországok között, és a kisállamok nagyobb önállóságot követelnek maguknak, finomítani szükséges az érdekegyezte-tés mechanizmusain.A következő hat esztendőben a szovjet vezetés egyszerre kí-vánta radikálisan felgyorsítani a szocialista országok fejlődé-sét (lásd Hruscsov irreális célokat kitűző utolérési programját) és hatékonyan működtetni a KGST-t. Az 1960-as évek elején a viták az utóbbi mikéntje körül robbantak ki és állandósul-tak: Moszkva a „közös”, azaz szupranacionális tervezés ide-ájával állt ismételten elő, és a tervkoordinációt erőltette, míg az 1962. májusi lengyel javaslat az integrációt erősítette volna országprofilok kialakításával, a többoldalú egyeztetéseknek a beruházásokra való koncentrálásával. A Budapest által is elő-terjesztett határozott szerkezeti átalakítás helyett azonban a szervezet teljes megbénulásával fenyegető hasadás keletkezett a KGST-ben: az önálló útra lépő román vezetés 1963 tavaszá-tól nemcsak hogy ellenzett minden szorosabb integrációt célzó intézkedést, hanem időnként szabályos obstrukcióval parali-zálta a döntéshozatalt. Tágabb perspektívából Bukarest integ-rációellenessége összehasonlítható ugyanezen évek francia tö-rekvéseivel, amikor Charles de Gaulle elnök a Közös Piacban idézett elő válságot a szorosabb, szupranacionális politikai Germuska Pál – Reform egy országban? 295integráció heves ellenzésével.7 Feitl számtalan levéltári doku-mentum, illetve a korabeli párt- és szakmai sajtó segítségével aprólékosan mutatja be, miként formálódott egy – szinte a mai Visegrádi Négyekhez hasonló – reformpárti frakció a KGST-ben Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország részvételével.A kötet második része az 1960-as évek közepén meginduló nemzeti és nemzetközi reformok összekapcsolódását, kölcsön-hatását mutatja be. Egy eddig kevéssé elemzett szempontja az átformálási terveknek, hogy – amint arra Feitl felhívja a figyel-met – a kelet-európai szocialista országok egyszerre szembe-sültek a KGST elégtelen működésével és az Európai Gazdasági Közösség mind látványosabb egységesülésével, sikereivel. Ezekben az években a gazdasági irányító apparátusok és elitek lényeges változásokon mentek keresztül, mind többen ismerték fel, hogy a Nyugattól és a Közös Piactól való további elzárkózás károkat okoz a KGST-országoknak, a szervezet reformszárnya tehát mind nyíltabban szorgalmazta a politikai és gazdasági nyitást. Ennek támogatására a magyar diplomácia szabályos lobbizásba kezdett 1967 elejétől a partnerországokban, de ko-herens KGST-integrációs programmal ismét Varsó állt elő 1968. áprilisban: fokozatos gazdasági integráció reális valutaárfolya-mokkal, hatékony hitelrendszerrel, közös (beruházási) bank-kal, rugalmas külkereskedelemmel. Feitl fejezetcíme ugyanak-kor nem hagy illúziót a reformjavaslatok sorsáról: „A vereség anatómiája”. Noha 1969 elején még bízhatott a magyar vezetés a sikerben: elképzelései – a távlati fejlesztési célok koordinálása, az ár- és árfolyam-politikák átalakítása, a közös vámpolitika, a sokoldalú projektek elindítása – kedvező fogadtatásra leltek több partnerországban. Aztán a román és a szovjet ellenálláson felmorzsolódtak ezek a törekvések, és mire 1971 júliusában a KGST elfogadta Az együttműködés további elmélyítését és töké-letesítését, valamint a KGST-tagállamok szocialista integrációjá-7 Egy, a Varsói Szerződésről szóló friss kötetben a román pártfőtitkár, Nicolae Ceauşescu viselkedését egyenesen keleti De Gaulle-izmusnak nevez-ték. Lásd „Gaullism in the Warsaw Pact: Ceausescu’s challenge” In: Laurien CRUMP: The Warsaw Pact Reconsidered: International Relations in Eastern Europe, 1955–1969. Routledge, London–New York, 2015. 170–211.Szemle296nak fejlesztését célzó Komplex Programot, az addigra vajmi keve-set őrzött meg az eredeti elképzelésekből. Mindezek láttán Feitl felteszi azt a kérdést is, hogy volt-e egyáltalán valami realitása a KGST átalakításának? Megítélése szerint érdemi eredményt egy komplex reformtól vártak a magyar elemzők és gazdaság-politikusok, de kényszerből – menteni, ami menthető alapon – belementek volna a piaci mechanizmusok még csökevényesebb bevezetésébe is. Végül ebből is alig valósult meg valami. A ku-darc nyomán az 1970-es évek második felében inkább már egy „kis-KGST” ötlete tűnt menekülőútnak, Csehszlovákia, Kelet-Németország, Lengyelország és Magyarország együttműködé-sének szorosabbra fűzése – ez irányban azonban nem történ-tek konkrét lépések. A KGST krónikus problémáit a gorbacsovi „egyesített piac” programja (amely mögött nem nehéz felismerni az EGK mintáját) sem orvosolta, pontosan azért, mert a legalap-vetőbb érdekeltségi mechanizmusokon ez sem kívánt változtatni (például közös konvertibilis valuta bevezetésével). A szocialista rendszerek bukása után a regionális vámunió ugyan megvaló-sult (1992: Közép-európai Szabadkereskedelmi Megállapodás) a visegrádi országok között, ám tényleges megoldást csak egy másik nagy gazdasági közösséghez való csatlakozás nyújtott.Feitl István joggal szögezi le bevezetőjében, hogy „a KGST reformjára vonatkozó javaslat a magyar közgazdász társadalom egyik kimagasló teljesítménye volt” (25.). Nos, ma legalább ilyen kimagasló produkcióra lenne szükség ahhoz, hogy a KGST ha-tékonyságát, modernizációs teljesítményét, a fejlett és a fejlődő világra gyakorolt hatását komplexen elemezhesse a történész- és közgazdászszakma. Feitl politikatörténeti analízise, amely megérdemelné, hogy a nemzetközi tudományosság is megis-merje valamely világnyelven, ehhez kitűnő kiindulópontot je-lent, rajtunk áll a folytatás. Germuska Pál

Reform egy országban? (könyvismertető)

http://real.mtak.hu/140013/1/germuskap_17_2.pdf

Reform egy országban? (könyvismertető)

Abstract

Similar works

Full text

Available Versions

Repository of the Academy's Library