A tanulmány az önszabályozott tanulással kapcsolatos legfontosabb fogalmakat
ismerteti; az önszabályozás, majd az önszabályozott tanulás fogalmát értelmezi.
Bemutatja az önszabályozott tanulás életkori változásait, hazai és nemzetközi
vizsgálatokban mutatott eredményeit, az iskolai teljesítménnyel kapcsolatos öszszefüggését,
és végül fejlesztésének lehetőségeit veszi számba. Az eredmények
szerint a jó önszabályozó tanulók magas önhatékonysággal rendelkeznek, értékes
tanulási célokat fogalmaznak meg, saját tudásuk és képességeik fejlesztését tartják
szem előtt, illetve hatékony és változatos tanulási és metakognitív stratégiákat
alkalmaznak tanulásuk során. Az önszabályozó tanulók hatékonyabbak és sikeresebbek
az iskolában, jobb tanulmányi eredménnyel rendelkeznek, mint azok,
akik nem képesek tanulásuk önszabályozására. Az is kiderült, hogy a fejlesztő
beavatkozás eredményes, hiszen a fejlesztő program hatására a tanulók önszabályozása
szignifikánsan fejlődött